Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-03-19 / 6. szám
Musical regényes históriája МРУ Ez a valaki egy magyar származású filmrendező volt: Pascal Gábor, aki Shaw művei közül megfilmesítette a „Caesar és Cleopatra“-t, a „Barbara őrnagy“-ot, az „Androcles és az oroszlán“-!, s 1938-ban elkészítette a „Pygmalion“ első filmváltozatát Is, főszerepben Leslie Howard dal és Wendy HlUer-rel. PASCAL MEGÁLMODTA „LADY LIZA“-T Amikor Shaw 1950-ben meghalt, Pascal örökölte a „Pygmalion“ előadási jogát. Musical-t, nagy Broadway-produkciót akart csinálni a kukacos, zord nyelvtudós, Higgins profeszszor és a cserfes virágáruslány, Eliza Doolittle történetéből. De a Broadway nagyhatalmú szakértői elhúzták a szájukat a terv hallatán. A Broadway eddigi legsikeresebb mu sical-jének főszerepére a tizenkilenc éves Julié Andrews bizonyult a legjobbnak darab. A „Pygmalion“ tipikusan angol — A főszereplők egyetlen csókot sem váltanak ... — A nyitószám részletes pontosságú angol nyelvtan! — Kit érdekel ma, New Yorkban, egy ilyen unalmas nyelvésztörténet? De Pascalt nem lehetett tervétől eltéríteni. Azonnal hozzálátott, hogy szerzőtársakat keressen. Richard Rodgers-re és Oscar Hammerstein-re gondolt, a Broadway neves szerzőpárjára, akinek beleegyező szava már elegendő volt ahhoz, hogy előleget kapjon. Nyolc hónapig dolgoztak együtt, amikor elérkezett az első buktató. Megindult a véget nem érő kudarcok lavinája! A két neves szrező nem akart beleegyezni abba, hogy Pascal velük együtt, egyenértékű rendezőtársként kerüljön említésre. Pascal úgy érezte: „Lady Liza“ az 6 gyermeke! Nem engedi, hogy elvegyék tőle. Azonnal felbontotta a szerződést. „L + L“ MUNKÁHOZ- LAT Így gondolkozott: vannak még tehetséges zeneszerzők a világon! Itt van például a nem annyira Ismert nevű Alan Jay Lerner és Frederick Loewa, az „L + L“ ... Feltárcsázta Lerner hollywoodi számát. „L + L“ nem is gondolta, hogy ezzel a telefonhívással kezdődik élete nagy karrierje... A két szerző közül Lerner lelkesedett jobban az ötletért. Még semmi sem volt kész a musicalből, de ő már a főszereplők személyén gondolkozott, s kezdettől fogva Rex Harrisont szemelte ki a tudós professzor szerepére. 1952 májusában, Honoluluból így írt Pascalnak: „Minél többet foglalkozom Lady Lizával, annál lelkesebb vagyok. Valóban nagyszerű musical-t fogunk csinálni ebből.“ 1953 az új kudarc éve volt. A munka nem haladt előre, a Theatre Guilddel folytatott tárgyalások akadoztak. Loewe elhagyta New Yorkot, Lerner más munka után nézett. Egyedül csak Az első szereplő, akivel a „Három L“ megegyezett: Stanley Hol loway volt, a Doolittle-papa ala kitőja Pascal bízott továbbra is sziklaszilárdan a musical sikerében. Magára hagyták... Ö, aki minden Idők legnagyobb musical ját megálmodta, szegény koldusként meghalt! VERSENYFUTÁS A JOGÉRT „L +L“ újra munkához kezdett. Igen ám, de miután Pascal meghalt, kérdésessé vált: kié a „Pygmalion“ előadási joga? Először azt hitték: Pascal utódai örökölték a jogot, s az elhunyt rendező ügyvédje nagy hangon meg is ígérte nekik, hogy két nap alatt rendezi ezt a dolgot. A két napból két és fél év lett, s a jogot végül a Shaw-örökösöktől szerezték meg. A hosszas pereskedés ideje alatt ők dolgoztak, kockáztatva esetleg azt is, hogy nem tudják megszerezni a jogot. De öreg rókák voltak már a Broadway világában, s tudták, hogy itt minden munka életveszélyes játék. Vagy égig emel, vagy a sárba taszít. Itt csak két út létezik. Vagy fel, vagy lel A „Három L“ kezében ekkor nem volt még más, mint egy igen-igen vázlatos darabterv és néhány dal, amit el tudtak játszani a sztároknak. Csaléteknek bizony kevés! Az első szereplő, akivel megegyez-Rex HarTison és Audrey Hepburn, a film sztárjai tek, Stanley Holloway volt. Azonnal megtetszett neki az öreg Doolittle szerepe és igent mondott. Higgins professzor szerepét változatlanul Rex Harrisonnak szánták, aki azidőben, Londonban, a „Bell, book and candle“ című darabban játszott. Lerner és Loewe interurbán kérték meg: amíg nem hallotta dalaikat, ne szerződjön le a következő téli szezonra. Harrison, bár nem túlzott őrömmel, ezt megígérte. Rex Harrison „név“ volt a Broadway világában, s ráadásul angol, ami Higgins szerepéhez nagyon lényeges. Ezért ragaszkodtak annyira hozzá. A legnagyobb gondot azonban a női főszereplő kiválasztása jelentette. Először Jean Símmonsra gondoltak, de őt filmszerződései másfelé szólították. A vitákon Judy Holliday és Dolores Gray neve is szőbakerült. Végül a negyvenegy éves, beérkezett hollywoodi sztár, Mary Martin maga jelentkezett. Eljött, hogy végighallgassa a dalokat, s aztán megvetően így nyilatkozott: — Utálatos, unalmas, lehetetlen dallamok! So long, old boys! Viszlát, öreg fiúk! Talán később eszetekbe jut valami jobb! Végső elkeseredésükben egy tizenkilenc éves új sztár, Julie Andrews keltette fel a figyelmüket. Fiatal volt, angol és csinos. Ráadásul kedves énekhanggal és táncos lábakkal Is rendelkezett. Ez kell nekünk, mondták és lecsaptak rá ... REX HARRISON NYGGÜSKODIK Lerner és Loewe Londonba repült, hogy megpuhítsák Rex Harrisont, aki egyszerűen félt az egésztől. Poggyászukban nem volt semmi más, csak hét dal, s indulás előtt megesküdtek, hogy Harrison aláírása nélkül nem jönnek haza! De a színész nem akart kötélnek állni. — Mit képzeltek! Huszonhárom évvel ezelőtt énekeltem életemben először és utoljára a színpadon. Mondhatom, nagyot buktam. Semmi hangulatom sincs még egy kudarchoz! Egyébként is... a nyitókórus nem jó, ezt a dalt képtelen vagyok előadni, itt húzni kellene a dialógusból, s egyáltalán, ennek az egésznek még a címe se jó! Lerner és Loewe nagyokat nyeltek, de teljesítették Harrison minden kívánságát. Hozzáírtak, húztak, áthangszereltek, s ekkor alakult ki a végle ges cím is: „My fair lady“. 1955 februárjában, ötheti keserves csatározás után, a férfi főszereplő is beadta derekát. „L +L“ úgy érezte, most már semmi sem állhat a siker útjába! És milyen nagyot tévedtek! Pechükre a londoni „Bel, book and candle“ előadása egyre nagyobb közönségsikert ért el, s a színház nem akarta levenni műsoráról. Az idő azonban sürgetett. Az említett Shaw-örökösök kijelentették: ha a próbák 1956 első napjaiban nem kezdődnek el, a „Három L“ elveszti nehezen kiharcolt jogát, amely Iránt élénk érdeklődést mutatott a Metro Goldwyn Mayer cég is. Most Herman Levin ült fel a londoni repülőgépre és sikerült elérnie, hogy a színház Rex Harrisont elengedje. Az alku ára: huszonötezer dollár lelépés és a „My fair lady“ londoni bemutatási joga volt! Az üzlet az üzlet! (Folytatása következikJ
