Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-08 / 1. szám

Maria Callas — Valóban mindenkit megbabonáz. De akivel együtt lép színpadra, azt teljesen kisemmizi. Kinek van kedve egy ilyen nővel együtt játszani? És elkeseredetten ment fel a színpadra a pró­bát folytatni. HOL AZ AJTÖ? A Milánói Scala öltöztetőnői maguk között Tigrisnek nevezik Callast, aki rosszkedvében fúj, dühöng és karmol is. Egyébként is olyan, mint egy macska. Mindig a talpára esik, soha semmi miatt nem jön za­varba, szinte lubickol a botrányban. 1959-ben a Párizsi Nagyoperában vendégsze­repeit. A „Tosca" volt a műsoron, s a nézőtéren ott ült Párizs, London, New York előkelő tár­sasága. Amikor Tosca megöli Scarpiát, Callas egy pillanatra megmerevedett a „holttest“ mel­lett. Szerepe szerint futva kellett volna elhagy­nia a színpadot, de ő elfelejtette, hogy a sok festett díszlet-kijárat közül melyik is áz igazi. Ez a sudár termetű nő erősen rövidlátó, s ezen az estén elfelejtette feltenni szemére a rejtett szemüveget. Nem esett kétségbe. Megragadott egy kande­lábert és rögtönzött jelenetbe kezdett. Föl-alá járkált, villogó pillantásokat vetett a tetemre, aki nem volt más, mint Tito Gobbi. A megdöbbent karnagy rémülten pislogott a színpadra, s húzta-húzta a kísérőzenét. Callas időközben, drámai pózban, letérdelt a holttest mellé és megkérdezte Gobbitól: Hol az ajtó? — Két lépes jobbra, aztán előre! — lehelte merev szájjal az énekes. A közönség semmit sem vett észre, megbabo­názva figyelte Callas játékát. Csak a rendező tépte a haját. — Mi a csudát akart azzal a kandeláberrel? • kérdezte a színpadról kilépő Máriát. Az végigmérte és így szólt: — Követelem, hogy máskor minden ajtó nyit­ható legyen! Máskülönben, alászolgája! SIRMIONE URA MÉG MOST IS VÄR Hosszú évek teltek el azóta, hogy Maria el­hagyta hites férje, máig is törvényes ura, Giambattista Meneghini házát. Egyszer azonban mégis visszatért. De nem egyedül, hanem Aris­toteles Onassis-szal, a híres Christina-jacht tu­lajdonosával, a görög milliomossal. Onassis, amikor belépett a házba, így szólt: — Micsoda vidéki paraszthoz hoztál engem. Maria? A férj, Meneghini, nyelt egyet, de magába fojtotta dühét. Aztán leültek hármasban, s meg­beszélték, hogyan egyengessék tovább Maria karrierjét A „Tmm‘ CavaradostI szerepében Carelíi Gábor gyakran fellép másokkal leülni az asztalhoz. Ok egy kicsit a családot jelentik számomra. Carelli Gábor ott volt Gigli valamennyi koncertjén. Számára ezek voltak a legértékesebb énekórák. — Amikor néhány évvel később Gigli ismét Buda­pestre jött, a Városi Színházban megtartott koncertjén az a zongoránál ülő fiatalember én voltam! 1938-ban, amikor már végigsöpört Európán a második világhá­ború előszele, Gigli Amerikába utazott. Azzal búcsúzott tőlem: küld kintről egy szerződést. Mint minden ígére­tét, ezt is betartotta! 1939 február harmadikán léptem Amerika földjére . . . a ÉPÜL AZ ÜJ METROPOLITAN Repertoárjának zöme is mesterének, Gigli-nek emlé­két idézi. Az „Álarcosbál;, a „Szerelmi bájital“, a „Traviata“. És a többi: a „Pillangókisasszony“, - „Varázsfuvola“, a „Tosca“ . . . New Yorkban egyelőre a régi, nyolcvan éves Metro­politan várja. Ez a négyezer személyt befogadó opera­óriás. De már épül az új Metropolitan! 1966 őszén nyitják. — Az új „Met“ a Lincoln-ról elnevezett kultúrcent­­rumban áll majd. Színházak, koncerttermek, zeneisko­lák épülnek itt. Hogy milyen lesz az új Metropolitan? Modern és mégis hagyományos. Építésénél felhasznál­ják a modern színpad és világítástechnika minden új­donságát, de a nézőtér hagyományos aranyozása, vörös bársonya megmarad. Mi egy tizenkilencedik században virágzott művészet interpretálói vagyunk. A környezet segítségével bele kell ringatnunk a mai nézőt abba a régi korba, hogy maradéktalanul élményt tudjunk nyújtani neki. Feláll, búcsúzik, indul. Elsétál, mint mindig, ki tudja hányadszor, régi budapesti iskolája előtt. . . benne. Csak azért is meg akarta mutatni, hogy mit tud. S a mamának tovább nem kellett pa­naszkodnia ... PENDLI AZ OPERA ÉS OPERETT KÖZÖTT A húszéves fiatal lány Passauban lépett fel először. A „Bohémélet“ Musette-jét énekelte. Egy év múlva, 1958-ban, a Müncheni Állami Operettszínházban vendégszerepeit, majd a ba­­seli Nemzeti Színház szerződtette. 1959-ben már rendes tagja volt a müncheni operett-társulat­nak, s 1961-ben végre elérte, amit akart: ő lett a Müncheni Állami Operaház legfiatalabb pri­madonnája! Herbert von Karajan felfedezte hangjának szépségét, s rábízta a „Varázsfuvola“ Éj-király­­nőjének szerepét. Ingeborg Hallstein így jutott el a Tabu-tói az operaszínpadig. Ma már: sztár! Lemez, koncertek, televízió, rádió, vendégfellépések. A New York-i Metropo­litan is meg akarta hívni, de ő szerényen le­mondta. így érvelt: köszöni a meghívást, de még nem érzi magát zeneileg elég érettnek! Talán majd néhány év múlva ... EGY KIS HÁZ, DUPLA FALAKKAL A hajdani lusta kis csodagyerek ma minden percét gyakorlással tölti. Kolomúrszoprán. Há­rom oktávot énekel. Azt mondja: — Énekelek, kedvem szerint. Higyjék el, ez semmiség nekem ... De e „semmiség" mögött sok zongora mellett eltöltött, partitúrába mélyedő óra van. Ingeborg ma is épp úgy szeret enni, vicce­lődni, heverészni, mint hajdanán. De a leghőbb vágya mást is elárul róla: — Szeretnék egy kis házat, dupla falakkal, hogy senkit se zavarjak, ha gyakorolok ... Már biztos talajnak érzi az operaszínpadot, örül, hogy sikere van, s nem törik le a kis ku­darcok sem. Fiatalságának, szépségének, termé­szetességének erejével lefegyverzi a közönséget. Mesélik róla, hogy egy alkalommal, a müncheni Cuvilliés Színházban, egy matinén, kiesett a tak­tusból. Abbahagyta a számot, meghajolt és mosolyog­va mondta: — Kérem, bocsássanak meg. Én még csak kezdő vagyok. Elvesztettem a fonalat. Megpró­bálom megkeresni $EMLÉKKÖNYVÉBE Emlékül szerető fiamnak Kihasználva e szép, csöndes szerda estet, engedd meg, édes fiam, hogy most egy igazi történetet írjak le em­lékkönyvedbe. Miért is írom, hogy szép csöndes est? Talán azért, mert már Te is tudod, húsz éve annak, hogy hazánk felszabadult. Sokszor eszembe jut, hogy a felszaba­dulás előtt, mikor én még gyermek voltam, kevés csöndes, békés estlink volt. Hogy miért? Majd írásom végén magadtól is rájösz. Bizony az én gyermekkoromban nem volt lehetőség tanulásra, de még isko­lába sem járhattam. Emlékszem onnan, ahonnan több gyerek járt iskolába, nyá­ron még csak járhattunk, de télen egy pár cipője volt a családnak és ebben jártunk mind. Ezért nem is volt lehetőség iskolábajárásra. Be volt oszt­va, ki mikor húzhatta fel a cipőt. Egyik nap az egyik, másik nap a másik. Ru­házatunk is hasonló volt. Egy nyári, egy téli ruha, ezt hordtuk itthon, iskolába, ünnepre. De azért örültünk az életnek. Rongylabdával, rongybabával játszot­tunk, mert szüléinknek más játékra nem jutott a keserves keresetből. Emlékszem a háború borzasztó nap­jaira, pedig még kislány voltam. Mi itt nem éreztük nagyon a háborút, mégis szörnyű volt. Nagyon sok estét és éjjelt töltöttünk a bunkerben, sáros, vizes helyen! Még csak gyermek voltam, de borzasztó volt számunkra, mikor a né­met fasiszták repülőgépekkel fejünk fölé csaptak és se embert, sem állatot nem nézve, gépfegyvertüzet szórtak a falura. Emlékszem a borzasztó érsek­újvári napokra és éjjelekre. Gyermek­szemmel sokszor úgy gondoltam, hogy ott már élő ember nem maradt. Éjje­lenként úgy láttuk, mintha az egész világ égett volna. A felszabadulás után édesapámmal ott jártam orvosnál, az egész város csupa rom volt. De ez már elmúlt, ne is jöjjön soha vissza! Nagy öröm volt számunka a felszaba­dulás. És fokozatosan minden dolgozni vágyó embernek jutott munka és lehe­tőség arra, hogy szebb és jobb jövőt tudjon biztosítani családja számára. Kedves fiam, most már biztosan meg­érted, miért is írtam úgy, „hogy szép, csöndes este“. Arra kérlek, tanuljál jól, szeresd és tiszteld szüléidét, akik so­kat fáradoztak érted, hogy munkájukkal szebb, jobb jövőt biztosíthassanak szá­modra. Tiszteld, becsüld tanítóidat, akik szintén mindent megtesznek azért, hogy rendes, becsületes, hazaszerető embereket neveljenek belőletek. Emlékül felszabadulásunk huszadik évfordulója alkalmából! A DOLGOZÖ Nő, A SLOVENKA ÉS VLASTA AJÄNLJA FEL­SZABADULÁ­SUNK 20. ÉV­FORDULÓJA TISZTELETÉRE L. Lisicky felvétele Szerető édesanyád Vendel Elvira, Pribeta

Next

/
Oldalképek
Tartalom