Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-02-19 / 4. szám

A proletár sajtó rendkívül fontos szerepet játszott a forradalmi munkásmozgalom történetében. A csehszlovákiai magyar proletariátus har­cos szócsöve a két világháború között először a Kassai Munkás, azután a Mun­kás, majd rövid ideig annak melléklete, a Nőmunkás volt. A lapok gerincét a munkás- és parasztlevelezők jól kiépí­tett, széles körű hálózata képezte. Ezek a levelezők rendszeresen tudósították lap-Elkobzás után métodik kledét« NŐMUNKÁS .V \J b 1 f A OOLOOIÓ HÓK LAfiJA Ezt a cikket- amely a prá­gai munkásnűk tüntetéséről számolt be, akik munkát és kenyeret követeltek és vá laszként sortüzet kaptak — a cenzúra törülte. Emlékezzünk jukal és féltő szeretettel őrködtek sorsa felett Mielőtt rátérnénk a Nómunkas negy­ven év előtti, rövid kétéves működésének méltatására, szükségszerűen foglalkoznunk kell a Kassai Munkás-sal, illetve a Mun­­kás-sa], amelynek a Nőmunkás mellék­lete volt. A Kassai Munkás első száma 58 évvel ezelőtt, 1907 március 16-án hagyta el a nyomdát Abban az időben történt ez, amikor a szervezett munkás­ság olyan erőt képviselt, amely kivédte az uralkodó osztály üldözését és a klé­rus dühödt kirohanásait. A lap harcolt a munkásszervezetek elismeréséért, a nyolcórás munkanap bevezetéséért és az általános titkos választójog kivívásáért. A Munkás-t 1914-ben, tehát az első világháború idején antimilitarista irány­zatú cikkei miatt betiltották. Csak 1918- ban jelenhetett meg újra 1920, február 15-én, kerek 45 évvel ezelőtt 60 000 ko­rona gyűlt össze a kassai szervezett mun­kások áldozatkészségéből, ami lehetővé tette a Munkás naponkénti megjelenését. 1920-ban, Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulása előtt a Munkás mindennapi megjelenése jelentős szerepei játszott a marxista baloldal kialakítása és szellemi irányítása érdekében. Hasáb­jain rendületlenül sürgette a kommunista párt megalakítását. Egy évvel később, a CSKP megalakulása után a párt magyar nyelvű napilapjává vált A lap ezzel országos méretű sajtótermék lett, így a helyi jellegű Kassai Munkás helyett 1922. március 1-én a Munkás nevet vette fel. Történelmi tényként kell leszögeznünk, hogy a Nőmunkás is a kassai dolgozók cs dolgozó nők kezdeményezésének és áldozatkészségének köszönhette megjele­nését. Első száma 41 évvel ezelőtt, 1924. január 13-án jelent meg 8 kisméretű oldalon, mint a Munkás állandó heti melléklete. A Nőmunkás két évig foly­tatott hatékony agitáló, szervező és fel­­világosító, tevékenységet, hogy gyökeret verjen a szolvákiai dolgozó nők lelküle­­tében. De a sikeresen induló hetilap, az akkori hatóságok aknamunkája, nem ke­vésbé a vidéki előfizetők közömbössége folytán, nehéz anyagi helyzetbe került és 1925 decemberében kénytelen volt mű­ködését beszüntetni, A „közömbösség“, amelyet az egykori szerkesztőség a meg-Л Munkás leghűségesebb terjesztői az asszonyok vol­tak szűnés okaként felhozott, nem a legta­lálóbb meghatározás; az idők távlatából inkább a vidéki .lakosság nehéz anyagi helyzete volt az oka. A Nőmunkás rövid tartamú megjele­nése mégis több volt a pusztába kiáltott szónál. A lap tartalmának hatására kommunista nőcsoportok alakultak, ame­lyek minden héten rendszeresen értekez­leteket tartottak. Élénken emlékezetemben él a kassai munkásnőknek az a csoport­ja. amely minden csütörtökön a Kovács utcai munkásotthonban gyűlt össze. Előttem fekszik a Nőmunkás negyven év előtt megjelent egyik száma, amelynek elsárgult lapjai egész meztelenségében visszatükrözik az akkori dolgozó nők súlyos helyzetét, az ínséget, a nyomort, de ugyanakkor rámutatnak a végső fel­szabadulás felé vezető útra. Hogy szemléltetőbbé tegyük a Nő­munkás irányvonalát cs a negyven év előtti idők „gyönyöreit", rámutatunk a lap 1924. május 16-i számának egy cikkére, amely Szmrecsányi kassai járás­bíró esetével foglalkozik. A biró „úr" ugyanis háztartási alkalmazottain elégí­tette ki ocsmány szadista hajlamait „ . Nekiesett a leánynak, néhányszor pofon ütötte, azután botjával ütötte­­verte, amíg a leány ájultan összeesett Mikor már eszméletlenül a földön he vert, még alaposan belérúgott “ A cikk befejező része arról szól, hogy az orvo­sok nem voltak hajlandók látleletet ki állítani, az ügyvédek nem vállalták a per felvételt a járásbíró ellen A bíróságon pedig „eltanácsolták“ a leányt attól, hogy perbe szálljon munkaadójával A Nőmunkás másik száma kommunista anya levelét közli a gyermeknevelésről, amelyben többek között ezeket olvashat­juk. „Gyermekeink kora és értelmiségi foka szerint mutassunk rá arra, miért van jó dolga a burzsoá csemetének, miért éhezik és fázik a dolgozók gyermeke Ne féljünk attól, hogy gyűlöletet szítunk a gyermek lelkében! Igenis gyűlöletre kell nevelnünk gyermekeinket e bűnös társa­dalmi rend ellen, amely éhezésre és nyo morgásra ítéli őket . .“ Csak kettőt ragadtunk ki a sok hal sonló tartalmú és hangnemű munkásle­vél közül, de ez a két rövid levél is köteteket beszél: kendőzetlen kor és kór­képet ad az akkori viszonyokról A Nő­munkás további számai szervezési kér dcsekkel, világpolitikával foglalkoznak Külön rovatot szenteltek a pionírok ne­velésének. A Nemzetközi Nőnapot minden évben széleskörű agitáció és toborzás előzte meg. Városokban, falvakban, sőt egyes járási székhelyeken tömeggyűléseket szer­veztek, amelyeket azonban a hatóság a legtöbb esetben betiltott. A Nemzetközi Nőnap agitácíós műsorát rendszerint egybekapcsolták a dolgozó nők időszerű politikai és gazdasági követeléseivel: kö­vetelték az azonos összegű munkabérek megszavazását férfiak és nők számára, ha azonos munkáról van szó, küzdöttek az anya- és gyermekvédelem elismeré­séért, a munkanélküliek állami segélye­zéséért, az aggkori és balesetbiztosítás bevezetéséért. Tiltakoztak a klérus nép­ámító befolyása ellen, de harcoltak a Szovjetunió elismeréséért éppúgy, mint számos egyéb időszerű, szociális és poli­tikai jellegű vívmány meghonosításáért Mindezen emberi követelések hangoz­tatásáért a tőkés rendszer idején munkás­vér hullott, bebörtönzés és munkakizárás járt. A széles néprétegek legelemibb kö­vetelései csak akkor váltak valóra, ami­kor a dicső szovjet hadsereg húsz év előtt felszabadította köztársaságunkat és pon­tot tett a kizsákmányolás után. Róják Dezső Új cégtábla — régi főkönyvelő Január végén telt le Harold Wilson kormányzásának első száz napja. Am hiába öltöztette a munkáspárti miniszterelnököt a Daily Mail szellemes karikaturistája Napóleon jelmezébe, a február első hetében lezajlott alsóházi összecsapás nem Űzte ki a brit kormányfőt a parlamentből a gúnyolódások Szent Ilona szigetére. Sir Alec Douglas Home, a konzervatív párt első em­bere, a volt miniszterelnök és őfelsége kormánya el­lenzékének vezére, szinte habzó szájjal terjesztette a parlament elé a bizalmatlansági indítványt, s közben bősz hangon biztatta Harold Wilsont, hogy mondjon le! Jólleuet a toryk (konzervatívok) vezére többször is felszólította a munkáspárti miniszterelnököt, hogy mondjon le, senki sem hiszi, hogy szavait komolyan gondolta. Először is feltétlenül új válásztásokra került volna sor, melyek során a konzervatívok nyilvánvalóan ismét vereséget szenvedtek volna! Másodszor pedig a munkáspárti kormány eddigi felemás bel- és külpoliti­kája megfelel az ő elképzeléseiknek is. Mindezen túl pedig azt szeretnék, hogy a labourista kormány hozza rendbe a konzervatív kormányok által elkövetett sú­lyos hibákat. Ez az oka, hogy a konzervatívok sajtója, így a Sun­day Times is, támadja a Harold Wilson kormányával szemben bizalmatlan, sőt ellenséges álláspontot el­foglaló brit vállalkozókat, s alapjában véve az egész City-t. Es pártfogói hangon magyarázza a Wilson kor­mány irányvonalát: „Mérsékelt, hazafias szociálde­mokrata kormány ez, s mint ilyen, mélységesen kon zervatív. Képtelenség lenne ezt az ártalmatlan, óvatos, jóindulatú és bölcs kormányt úgy beállítani, mintha a magánvállalkozást és a pénzemberek nyugaimát fe nyegctiié!“ A leggyanúsabb dolog mindig az, ha valakit ellen­fele, ellensége megdicsér. Ilyenkor a józanul gondol­kozó ember ugyancsak elmélyed, s keresi a hibákat, amelyeket elkövetett. Es hasonló módon kéne eljárnia Harold Wilsonnak is, ha az elkövetkező száz vagy két­száz napon át is meg akarja tartani választói bizalmát! Mert a munkáspárti kormány uralomra jutásának nap­jától, azaz 1964 október 15-től úgyszólván semmit sem váltott be választási programjából. Nem rendezte a nyugdíjakat, sem a lakástörvényt, nem is próbálta csökkenteni az angol ipart tönkretevő hadikiadásokat, sőt választás előtti ígéreteivel ellentétben nem hajlan­dó lemondani az atlanti atomhaderő angol változatá­ról sem. Ám mindez természetes valami és logikus következ­ménye annak az állapotnak, amikor a cégtáblát újjá festették, de a főkönyvelő megmaradt! Mert Angliában valóban csupán a cégtáblát cserélték ki. A Labour Par­ty vezérei ugyanis éppen úgy védik a brit kapitalisták érdekeit mint elődeik, a konzervatívok. Igaz ugyan, hogy az elmúlt év alkonyán, a választá­si kampány idején, Douglas Home, akkor még mint Anglia miniszterelnöke kijelentette, hogy „Anglia po­litikai szótárában a neokolonializmus szó nem fordul elő!u Ez az álszenteskedés annyira szemérmetlen volt, hogy még a félhivatalos londoni Times sem állta meg szó nélkül és megmagyarázta a konzervatív párti mi­niszterelnöknek, hogy ha valamilyen országban az egy kori gyarmattartók „a politikai és katonai uralmat gazdasági uralommal cserélik fel“, ez nem más mint neokolonializmus! Nagy Britannia kormányai pedig következetesen ezt a politikát folytatták. Miután a második világháború utáni években az afrikai, ázsiai és latin-amerikai népek egymás után bontották ki a függetlenségi harc lobogóját, és számtalan esetben sikerrel űzték ki hazájukból a leigázókat, a gyakorlott angol politikusok belátták, hogy a jövőben már nem lehet a régi módszerekkel uralkodni! így hát nagy hirtelen „modernizálták“ a brit gyarmatbirodalmat. Függetlenné nyilvánítottak jónéhány afrikai brit gyarmatot, ám továbbra is meg­tartották őket a Brit Nemzetközösség kötelékeiben, mégpedig úgy, hogy továbbra Is megőrizték itteni ka­tonai támaszpontjaikat, gazdasági segítségnyújtásukkal kezükben tartják az új államok gazdasági életét is, s kegyetlenül kiszipolyozzák őket. Nem titok, hogy Burma, Ghana, India és más, úgy­nevezett brit nemzetközösségi ország területén működő angol monopóliumok bevételei — minimálisan is szá­mítva — megkétszereződtek és ezek a monopóliumok a világ egynegyedében gyakorolják egyre növekvő gaz­dasági hatalmukat. Érdekes, hogy a brit neokolonializmus elméletét ép­pen két munkáspárti szerző, Rita Hinden és az egy­kori munkáspárti kormány volt gyarmatügyi minisz tere, Strachey fogalmazták meg pontosan „Az Imperium és ami után következik“ illetve „Az impérium vége“ című könyveikben. Az ismét hatalomra jutott munkás­párti kormány pedig, Harold Wilson vezetésével, az elméletet a gyakorlatban igyekszik megvalósítani, Dél Khodéziában csakúgy mint Brit-Guayanában, Adenben és Ománban, de főleg Malaysiában, ahol az angol gyar­matosító hadsereg ugrásra készen áll, hogy lerohanja a kaucsukban, cinben és naftában bővelkedő Indoné­ziái. A könyvelő, a régi brit gyarmatbirodalom könyvelő je, valóban a régi, még akkor is, ha cégtáblája új. BARSI IMRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom