Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-09-17 / 19. szám

B„ Cabiria éjszakái“ című filmet 1957-ben forgatták. Mint ismeretes, Giulietta Masina játszotta a fő­szerepet s a filmet férje, Fellini rendezte Azóta mindössze háromszor szerepelt filmben. Sokan azt hitték felhagy a film­szerepléssel, amikor újból feltűnt a neve, Fellini új filmjével a „Giulietta“-val kapcsolatban. — Legalább nyolcvan éves koromig akarok játszani — mondja a művésznő, de a helyzet a következő volt: A két film, amelyeket külföldön forgattak velem — az egyiket Berlinben, Duvivier rendezé­sében, a másikat Lengyelországban Victor Vicas-szal — egy szerződés alapján ké­szült, amely három filmre szólt. A har­madik film Bertolt Brecht Koldusoperá­jának filmváltozata lett volna, Marion Brando, Marlene Dietrich és több más, világhírű színész szereplésével. Én lettem volna Polly — képzelheti, milyen büszke voltam erre a remek szerepre. Már a da­lokat tanultam németül. És ilyen elő­készületek közben más kötelezettséget nem vállalhattam. A terv azonban füstbement. Olyan dolgok ezek, amelyek a film vilá­gában megtörténnek. Be kell ismernem. hogy az utóbbi években kissé kényelmes lettem, többet akartam törődni családom­mal, otthonommal. Pihenés után éretteb­ben, újabb benyomásokkal gazdagodva térek vissza a filmhez. Tudtam, hogy megfelelő filmszerep vár rám, mert Federico mondta, hogy az én ösztönzésem alapján jött létre a film. Nem szeretek gyakran szerepelni, mert a nép­szerűségnek az is a titka, ha nem játszik túl gyakran az ember és lehetőleg csak megfelelő szerepekben. Már tizenhét éve vagyok filmszínésznő, és azt hiszem, még eddig nem untattam a közönséget. Ennek bizonyítéka az a sok levél, amit kapok, annak ellenére, hogy már évek óta nem játszom új filmben. Filmjeim azonban tovább futnak a világ minden táján, például az Országút című filmet Amerikában már ötször közvetí­tette a televízió Ha leszállók a New-York-i repülőtéren, úgy megismernek, mintha Rómába érkez­nék. Federico azt mondja: „Te Ameriká­ban népszerűbb vagy, mint a Fiat-márka.“ A közönség szeretete nekem nagy elég­tétel és ösztönöz munkámban A „Giulietta“ színes film lesz. És re­mélem, sikert is hoz. Nem szeretem, ha azt kérdezik hány éves vagyok és milyen magas. Ezeket a dolgokat már annyiszor kérdezték tőlem és én mindig őszintén válaszoltam. Azonban sehol sem olvastam a helyes választ. Magasságomat csökken­tették, éveim számát növelték, mivel azt hiszik, a színésznők egy pár évet úgyis letagadnak. Szerintem nem fontos az éveim száma, nem vagyok sex-bomba, olyan színésznő vagyok, aki mindig, még nyolcvanéves korában is fog szerepet találni. Játszani fogok, amíg megöregszem. Temperamentumomat anyámtól örököl­tem, aki gyönyörűen szavalt és vérében volt a komédia. Apám egy opera zene­karában hegedült. Nagyon sokat utazott. Még mint gyermek, az iskolában kezd­tem szerepelni. Örültem, ha az embereket megríkattam vagy megnevettettem. Csalá­domban sosem mondták, hogy nőnek nem kell tanulni, mivel előbb-utóbb férjhez­­megy. Azt mondták nekem: ha színész­nő akarsz lenni, légy színésznő, de előbb fejezd be a tanulmányaidat. Még egyetemi tanulmányaim idején a római Atheneo­­színház tagja lettem, Mastroiannival együtt. És. már az első évben meghívtak az Elyseo színházba, Cervivel és mások­kal együtt. Azonban akkor be kellett volna járni egész Olaszországot, és nem tanulhattam volna tovább. Nővérem ekkor azt mondta: Inkább fejezd be tanulmányaidat, még fiatal vagy, lehetsz még színésznő. A rádióban is szerepeltem ez idő tájt. Aztán Pallina szerepében nagy sikerem volt, úgy, hogy egy producer filmre akarta vinni és Fellini Federicot bizta meg a rendezéssel. Cesare Cvallotti a Rádióból ajánlott neki engem, így ismerkedtünk meg. A filmből nem lett semmi, azonban hat hónappal később egybekeltünk. Azt, hogy Federico híres rendező, azt otthon észre sem vesszük, de az is bizo­nyos, hogy én is elkövetek mindent, hogy kellemes, nyugodt otthona legyen. Tudom, hogy nem szereti a lármát, zűrzavart, ezért otthon nyugalmat biztosí­tok számára és alkalmazkodom hozzá. Ha színházba akarok menni, de ő in­kább barátaival szeretne elbeszélgetni, * Г Г % akkor a nővéremmel megyek színházba. Huszonegy éve vagyunk együtt, és ez alatt az idő alatt mindig igyekeztem Federicbt megérteni. Huszonegy év nagy idő, ami alatt sok boldog és sok szomorú eseményt éltünk át. Az élet nem kímél meg senkit, minket sem, s éppen a nehéz percek hoz­zák egymáshoz közelebb a házastársakat. Szeretjük egymást és akkor a másik hi­báit nem rosszakarattal, hanem megértés­sel vesszük. Hogy kettesben jól érezzük magunkat, ahhoz mély belső érzések szükségesek. Sok minden függ a nőtől, neki többet kell áldoznia, mivel az anya­ság terhét is ő viseli. / Mi 1. Giulietta Masinának van egy kis szo­bája, melynek falain diplomák, elismerő oklevelek függnek, melyeket a Masina- Fellini házaspár kapott. Ott vannak a világ legismertebb ki­tüntetései, többek között a Szovjetunióból, Franciaországból, Németországból, Mexi­kóból. Amikor pályafutásomat megkezdtem, nem gondoltam volna, hogy mindezt el­érem. Akkoriban a színésznőket szépség­­versenyeken választották ki. De azért a tehetség időtállónak bizonyult. A Not Donne nyomán tclu néni haladja túl a harmincezer draliinát. nem kell jövedelemadót fi­zetnie. Nos, ez a fent említett úr — szemrebbenés nélkül — csupán ti­zenegy ezer drahma évi jövedelmet vallott he, s mentesül az adó alól. Egy jó humorú athéni presszó­­tulajdonos levelet irt neki, valahogy így: „Igen tisztelt uram! Hallottam, hogy Önnek milyen kevés a jövedel­me, s ezért nem kell adóznia. Az én kis presszóm többet húz évente, mint a maga hajói, hajógyárai, részvényei. Ajánlok valamit: cseréljünk, s én boldogan fizetem Ön helyet az adót . . .“ Athéni barátaim mesélték, mennyi­re felkavarta a közvéleményt az a száraz és szűk szavú újsághír, amely hírt adott arról, hogy egy tizenkét éves kisfiú — aki hűtőgép javító üzemben kapott munkát — főnöke utasítására felemelt egy hatalmas villany-hűtőszekrényt, s a nagy súly­tól eltört a gerince! Örök életre nyo­morék marad ... Mint ahogyan idd előtt meggürnyed azoknak a kislá­nyoknak válla is, akik a görög érc­bányákban órákon át hajolnak a szál­lítószalag fölé, válogatják az ércda­rabokat, egy perc megállásuk sin­csen, s fizetésként mégis a férfiak bérének csupán egyötödét kapják. Ezek a hírek azonban nem jutnak el a Hilton Hotel fényárban úszó ter­meibe, ahol hűvös és elegáns csend honol, s ahol a szállodaszolga apró csengettyűkkel teliaggatott táblát visz körül, égi csilingeléssel jelezve: X urat, vagy Y hölgyet telefonhoz hívják, keresik . . . Utazás előtt barátaim figyelmeztet­tek: Nagyon erős a görög nappal és éjszaka különbsége. A fény és az ár­nyék ellentéte. Vigyél magaddal szál makalapot is, meleg sálat is. Megfogadtam tanácsukat: igazuk volt! De én must másról szeretnék be szélni. Arról a fényről és árnyék­ról, amelyet az athéni utca emberé­ben, a görög hétköznapokban talál­tam meg . . . Arról a fiatalemberről, akit a tűző napon könyvet olvasni láttam az Akropolisz csonka oszlo­painak tövében, s arról a világtalan koldusról, aki a főposta előtt harmo­nikáját nyekergetve fülelte: mikor csörrcn pénzdarab az üres bádngdn­­hozkálian .. . Találkoztam emberekkel, akik bő­rükön érezték a rendőrök gumibotját, s akiknek az az egyik legfőbb gond­juk, hogy miért csak két egyetem van Athénben; s találkoztam hajnal­ban szemétben turkáló pöttöm mezít­lábasukkal, akik talán még nem lát­tak belülről iskolát . . . jártam egy színházi főpróbán, Cse­hov „Három nnvér“-ének görög elő­adásán; s láttam egy amerikai rém­filmet játszó mozi nézőterén üres üvegekkel, égő cigarettával, ragacsos rágógumi-golyókkal dobálózó embere­ket Láttam a kivilágított utcai trafik­bódék uldaláhuz tapadva — fülükre szorított kézzel telefonáló — kései randevúkat lebonyolító fiatalokat, utcán sétáló párokat, akik szorosan egymás mellett mennek, de nem ka­ronfogva, még csak nem is kézen­fogva; s láttam hervadt-festett utca­lányokat amerikai tengerészek ölé­ben Pircus sikátoraiban ... Megfigyeltem munkából hazatérő­ben a tenger vándorait, a halászokat, s láttam életerős hatalmas tenyerű, munkára termett fiúkat és férfiakat, akik perecet, szivacsot, sült kukori­cát, gesztenyét vagy botra szegeit sorsjegyet árultak nagyhangún, a lét­­fenntartás szükségéből fakadó erő­szakossággal ... S amikor már mindezt elmondtam az itthoniaknak, megértették szavai­mat, hogy Görögország — Márvány­ország — hétköznapjairól beszélni valóban nem egyszerű! SOMOS AGNES jelinek György felvételei Ц Görögország három no ni zed ók о . -. A kamaszok egyike, akiknek sem iskolapad, sem munkapad nem jutott, csak az utca, s a csavargó keresető élet Athénbe"

Next

/
Oldalképek
Tartalom