Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-09-03 / 18. szám

SZABÓ MAGDA:

b

Mióta az iskolában dolgozott, soha nem beszélt még vele így az igazgató.

Mikor végre kiengedte az irodájából, ő azonnal "kilépett a testületi szoba előtt húzódó teraszra, kiteregette a párkányon a litografált Utasítások lapjait, hogy belülről úgy lássék, olvas, nem bírja megvárni, míg hazamehet, azonnal tudni kívánja, milyen módon kell módosítani a tantervet ezerkilencszáznegyvenöt áprilisában. A haragos könny elfutotta a szemét, ha akarta volna, se látja a betűket.

Katust sose szerette, most azt érezte, egyenesen gyűlöli. Harmadszor rendelték le miatta, harmadszor hozták most a tudomására, hogy nem jól végzi a munkáját. Az igazgató szenvedélyesen szerette a csinos táblaképeket, több színű tintával készített ügyes kis kimutatásokat, szemléltető rajzocskákat, és sose tudott jelesnek elfogadni egy dolgozatot, ha nem volt kifogástalan a külső alakja. Most is azt hiszi, ezen múlik az élet, Katus torz cs betűin. „Ne mondja azt, kérem, hogy középiskolai tanárnak készült, és hogy nem ismeri a hivatalos betűformákat. Tanulja meg az ábécé írását, ennél sokkal különb dolgokat elsajátíthatott az egyetemen. Cé-es. A cét így húzom, így kerekítem, így kötöm az s-sel. Igazán nem mondhatja, hogy boszorkányság.“

Nem boszorkányság, dehogy az. Csak éppen nem akarja csinálni, nem érdekli. Felmegy a központba, megmondja, nem marad tovább ebben az elemiben, ahol cs betűk körül forog a világ, madarak meg fák napiát ünnepük, és hülye versikéket gagyognak arról, hogy az élet gyönyörű. Nem erre vállalkozott, mikor megkezdte tanulmányait. Ismereteket közölni értelmes, nagyocska lányoknak, fiúknak, ahhoz volna kedve. De Katus cs betűivel bajlódni — nem. Egyszer már

járt a központban, akkor rábeszélték, hogy csak maradjon, még egyszer nem hagyja lerázni magát mindenféle csillapító érvekkel, hogy itt van rá igazán szükség, hogy a helybeli gimnázium nevelőinek létszáma teljes, itt viszont sok férfikolléga hiányzik, akadozik a tanítás; van, aki meghalt, van, aki még nem került elő a fogságból. Maradjon, nem adhatnak neki más beosztást. Sok férfikolléga hiányzik. Neki mondják ezt? Alit, lehunyt szemmel, odaengedte arcát a tavaszi szélnek. Különben is beszélni akart vele ismét, mondta az előbb az igazgató, nekik olyan rosszul esik, hogy annyira meglátszik minden kelletlen szaván, mozdulatán, hogy nem szeret közöttük lenni. Mért nem szeret, nem rossz emberek ők. Csak állt előtte, hallgatott, bámulta a szőnyeg mintázatát. Mit kellett volna válaszolnia? Hogy ő is tudja, nem rossz emberek, csak éppen Kovácsnénak két szép gyereke van, és itthon a férje, Takács Marika menyasszony, a tornatanár veszi el, aki kiböjtölte a nagyanyja tanyáján az utolsó hónapokat, itthon a férje Szilágyinénak is. „Mért nem megy férjhez az ilyen szép kislány?“ — kérdezte Kovácsné, az igazgatóhelyettes a múltkor. Neki éppúgy nem válaszolt, mint az igazgatónak. Beszéljen nekik talán Sándorról? Kiáltsa bele az igazgatói hangszóróba, hogy pusztult el a fronton, hogy tűnt el az élők közül, mint a füst a kéményről? Ki tud erről beszélni ?

Katus cs betűi, azok körül forog itt a világ. „A cét így húzom, így kerekítem, így kötöm az s-sel, ínv ni. így mutassa meg majd, kartársnő, Katusnak is, és írasson vele a táblára cs betűs szavakat, hadd tanulja meg végképp. Olyan fogalmakat keressen, amilyenek a gyerekeket érdeklik. Tartsa itt mindjárt ma, tanítás után, Simon Ildi egy házban lakik Katussal, küldjön

Gera Mihály;

MI KÖZÖM

HOZZÁ?

Rendes dolog, hogy bejöttél hozzám. Ki sem néztem belőled. Csak ne bámészkodj ilyen ostobán, mert az dühít. Gondolhattad, hogy nem egy örömtanyán fekszem. Kikészítettek alaposan, az igaz, majdnem ottmaradtam, de a bámészkodást azért hanyagold el. Különben az okosok azt mondják, most már nincs nagyobb vész, megúszom, nyoma sem marad az egésznek. Magam sem hittem az első napokban. Mozogni, persze, még nem szabad. Nem is nagyon tudok. Olyan érzés, ha a fejem megemelem, mintha sütőtök lenne a helyén. Rohadt dolog, mondhatom. Ne oda ülj, hanem az ágy végéhez, akkor látlak. Azóta ugyanis ki nem állhatom, ha a hátam mögött van valaki. Szeretem látni, hogy kivel beszélek. A főokos azt mondja, ezután már mindig idegesíteni fog az ilyesmi. Persze ennyi bajom legyen csak, ezt még kibírom valahogyan. Mit szorongatsz a kezedben? Ha kaja, akkor nyugodtan visszaviheted, mert még azt sem eszem meg, amit itt adnak. A csokit meg a narancsot hagyd itt az asztalomon, kösz szépen. Majd a nővérke megeszi. Imádja az édességet, azt már kifigyeltem. Ezzel az adaggal örökre bevágódom nála. Erre pedig igazán nagy szükségem van, gondolhatod, semmit sem tudok egyedül csinálni. Persze téged ez nem érdekel. Ne tiltakozz! Látom a szemeden, hogy mi fúrja az oldalad. Az,_ hogy mi is történt tulajdonképpen? Eltaláltam? Nem volt nehéz. Mindenki erre kíváncsi. Végre az izgága Tímár bejött a csőbe, ugye ezt mondják benn is? Lárifári, hiába tagadsz, a vesédbe látok. Ha megigazítod a párnám, hálából elmondom. Kösz. Ha akarod tudni, hát mindennek az a német katona az oka. Ne ijedj meg, nem beszélek félre, majd mindjárt megérted. Tudod, aznap

este, amikor ez a marhaság történt, túlóráztam vagy éjfélig. A Jóskával együtt. Ismered a Jóskát? Az a hajlott hátú, műfűre alak. Én nagyon szeretem, mert jól dolgozik. Azokat a rohadt szelepeket bütyköltük. Nagyon sírtak érte, mert exportra megy. Amikor kijöttünk az üzemből, beugrottunk egy pofa sörre, aztán a Jóskától elköszöntem és a Rákóczi útról a Miksa utcába kanyarodtam, mert arra rövidebb az út, egyébként utálom azt a kis utcát, nagyon sötét. De aznap este ez nem érdekelt. Máig sem tudom, hogy miért, talán mert jól ment a munka, talán a sörtől, de nagyon jó kedvem volt, még dúdoltam is magamban. Príma idő is volt, ha emlékszel rá, az a hirtelen jött meleg. Lóbáltam a karom, dúdoltam a sötét Miksa utcában, utoljára gimnazista koromban volt ilyen jó kedvem, amikor a kislányt sikerült megcsókolnom és rávennem, hogy eljöjjön a gimnázium báljára. Ezt csak úgy mellékesen mondom, hogy lásd, milyen ritka jó hangulatom volt. így értem el az Athenaeum nyomdát, majd a Hungária bárját és ott kezdődött a dolog. Még arrébb voltam, amikor egy taxi fékezett, kiugrott belőle két férfi, berontottak a bár ajtaján és nemsokára egy nővel tértek vissza. A nő előttük jött, mint a rab, akit a rendőrök kísérnek. Valamit beszéltek is, főleg a két férfi, de néha a nő is hátraszólt, igaz, leginkább csak egy-egy szót, hogy mit, azt nem hallottam, mert én csak akkor értem melléjük, amikor az egyik férfi szájon vágta a nőt. Hatalmas ütés volt, visszakézből. A nő megtántorodott tőle és a falnak esett. Én ledöbbenve bámultam. Ki a nyavalya gondolja, hogy egyszer csak a szeme előtt szájon vágnak egy nőt? Csak úgy mirnixdirnix szájon vágnak. A jókedvem eltűnt, mondanom sem kell. Hátraléptem vagy két lépést, és megálltam a taxi mellett. Ott állt a sofőr is, és az arcát simogatta, mintha 6 kapta volna azt a fülest. Közben még két férfi is odaállt, az egyik orvosi táskával a kezében, a bárból jött ki, a másik, egy girnyó pali, pedig az utcáról keveredett oda, mint én. Ment arra egy pár is, de azok nem álltak meg, mert a n£ elrángatta a férfit. Mi úgy álltunk ott, mint cirkuszban a közönség. Röhögnöm kell, ha rágondolok. Négy férfi áll és nézi, hogyan pofoznak egy nőt. Mert közben a nő még egy pofont kapott. Ettől elvágódott a földön és a kontya szétnyílt. Gyönyörű kontya volt, erre világosan emlékszem, még mondtam is magamban, hogy ma már ritkán látni ennyi hajat egy fejen. Egyébként is szép volt a nő. Elég magas, jó alakú. Figyeled, hogy mindenre emlékszem? Magam is csodálkozom rajta, de mindent magam előtt látok. Az utcát, az ácsorgókat és a verekedőket. Ami az igazán furcsa, hogy magamat is ott látom az ácsorgók között, mintha máshonnan figyelném az egészet, érted te ezt? Mert én nem. A férfi, aki a pofont adta, közben szidta a nőt, mint a bokrot. Amint kivettem a szavaiból, valahol várta a nőt, de az nem ment oda. Közben a másik férfi, aki a falnak támaszkodva nézte az egészet, rágyújtott és néha megszólalt, hogy ne bomolj, Feri, majd otthon, meg azt, hogy Feri, ne marhulj. Meg kell őrülni, ennyi szava volt az egészhez és közben cigarettázott. Ekkor éreztem először, hogy remegni kezd a gyomrom és hogy ebből még baj' lesz, mert ez nálam rossz jel. Tudod milyen vagyok. Gondoltam is, nekem elég ebből, és léptem egyet, hogy hazamegyek. Közben a Feri elkapta a nő haját, a kezére csavarta és felrántotta a nőt a földről. Rémes lehetett. Én biztosan ordítottam volna, de a nő csak nyögött és az rémesebb volt. Hidd el, hogy rémesebb. A hideg is végigfut a hátamon, ha eszembe jut a hangja, ahogyan felnyögött a szerencsétlen, Ekkor még a német katonával nem volt baj, de már kezdtem kiborulni. Mondom az orvosi táskásnak, hogy ez mégiscsak túlzás, ez a barom még megöli, nem kellene hagyni. Tudod mit csinált? Semmit, kispajtás, semmit az ég világon, csak megrántotta a vállát. A taxisofőr odajött és halkan súgta: jobb, ha nem avatkozik bele. Miért, kérdeztem tőle, miért jobb? Mi köze hozzá, mondja a sofőr, családi ügy ez kérem, azzal kacsintott. Az orvosi táskás erre már felfigyelt, nagyon bólogatott és hozzátette: talán a maga

lánya? Bizonyára olyat tsinált, amit nem szabad. Ezt mondta a hülye. Persze nekem sem kellett több, jól lemartam, hogy: ezt éppen maga mondja, azzal az orvosi táskával a kezében? Ahelyett, hogy segítene, ha hárman nekiugrunk, megesszük ezt a hülyét. Én orvos vagyok és nem rendőr, mondta kimérten és úgy nézett rám, mint a leprásra. Tulajdonképpen őt kellett pofon vágnom, csakhogy a Feri újból felrántotta a nőt, aztán a falhoz nyomta és pofozta, mint egy elromlott masszírozógép, én rögtön megfeledkeztem az orvosi táskásról, mert ekkor jött a német katona. Már láttam magam előtt és közben azt gondoltam: mi jogon üti meg egyik ember a másikat? Mit kell elkövetni ahhoz, hogy így dögre verjen egy férfi egy nőt? Hát ennek már sohasem lesz vége? Látod, még most is remegek, ha rágondolok, de ez már nem az igazi. Akkor minden eltűnt a szemem elől, csak azt a rohadt német katonát láttam, aki pofon ütött, mert a kocsijának dőltem. Hülyeség, de ilyen esetben mindig az a szemét jut eszembe. Pedig már nagyon régen volt, akkor még kis kölyök voltam, és sírva elrohantam, amikor az a rohadt megütött. Azóta nem tudok elrohanni és nézni sem tudom, ha valakit ütnek. Most is ordítottam egy nagyot, hogy ereszd el vagy valami ilyesmit, erre már nem emlékszem, csak azt tudom, hogy az orvosi táskás meg a taxisofőr megpróbáltak visszatartani, de ellöktem őket, a rohadtak! Mit szólsz ehhez? Vissza akartak tartani, hát megérted te az embereket? Minden mást el tudtam képzelni, de azt nem, hogy vissza akarjanak tartani. No, aztán a másik pofa, aki a taxival jött, elém állt, hogy mi közöm az egészhez, menjek a dolgomra, mert megjárom, őt is félrelöktem és ott álltam a Feri előtt, aki az ordításra elfordult a nőtől és rámnézett, de csak egy pillanatra, aztán megint visszafordult a nőhöz. Mielőtt újból megütötte volna, elkaptam a vállát és visszapenderítettem. Mit csinálsz, te szemét, ordítottam. Szó nélkül ütni akart, de én gyorsan léptem egyet, olyan közel voltam hozzá, hogy éreztem a lihegését. Hirtelen leszegtem a fejem és azzal együtt