Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-12-28 / 26. szám
.A A FIATALOK Kedves J. Mária! Nem szólnék hozzá a vitához, ha nem olvastam volna az ön sorait. Érthetetlen előttem, hogyan beszélhet így egy anya ? Nem vagyok tizennyolc éves, tapasztalatból írok. Anyám tizenegy éves koromtól, a nyári szünidőben, rendszeresen tanított főzni. Tizenhárom éves voltam, amikor minden héten én dagasztottam a kenyeret, a szobámat minden reggel nekem kellett takarítanom — nyolcórára iskolába mentem —, pedig állandóan volt háztartási alkalmazottunk. Nagymosáskor — pedig mosónő végezte — én is segítettem. 1944-ben, tizenöt éves koromban árván maradtam. Szülők, rokonok nélkül, testvéreim sem voltak. Mit gondol, Asszonyom, ha Anyám úgy nevel, mint ön a Klárikáját, mi lett volna belőlem ? Háború volt, nehéz volt a megélhetés. Anyám özvegyasszony barátnője mégis magához mert venni, mert látta, hogy nem várom ölhetett kézzel a mindennapi kosztat. Tudom, tudom... béke van. 1944 mégegyszer nem ismétlődhet meg. Mégis nem nézne Ön nyugodtabban a jövő elé, há Klárikát — nem hajszolva — de lassan-lassan megtanította volna a házi munkára ? Ez még nem akadályozná abban, hogy főiskolára járjon, tanuljon és szórakozzon. Három nyelvet beszélek tökéletesen, zongorázom és gépírok. Állami alkalmazott vagyok és szabad időmben nagyon szeretek sütni-főzni. Kiegyensúlyozott és nyugodt vagyok, mert Anyám az életre nevelt és én kimondhatatalnul hálás vagyok neki érte. Befejezésül csak ennyit: Nem gondolt még arra, hogy ha Klárika férjhez megy, háztartást is kell vezetnie? Nagy előny az üzemi étkezde, de nincs az a férj, aki hébe-korba ne kívánná meg a jó házi kosztot. És akkor hogyan lesz majd? Önt szeretettel köszöntőm, Klárikáját pedig sajnálom, mert előbb vagy utóbb, csalódás éri. B. Olga Tisztelt Olvasók! Elnézésüket kérem, hogy idős asszony létemre én is hozzászólok a vitához. Az a nézetem, nagy kár az olyan lánynak férjhez menni, aki fél a konyhától. Klárika mamájának nem adok igazat. Azért mert a kislány tanul és színházba, kávéházba jár, nem kell a konyhát kínzókamrának neveznie. Kedves olvasótársaim, írják meg, milyen anya válik az ilyen elkényeztetett, kényelmes fiatal nőből? Egy évi házasélet után jön az elválás vagy később a gyermekei olyan gondozatlanok, mint ahogy azt G. József írta. Kedves fiatalasszonyok! Ne féljenek a házi munkától, mert a nyugodt otthont nem a kávéház, meg a színház teremti meg, hanem a jól vezetett háztartás. Akik szeretik egymást, segítenek egymásnak, az az igazi boldogság. Én csak egyszerű falusi asszony vagyok. Van három fiam. Kettő már nős, mind a kettőnek dolgozik a felesége, gyermekeik is vannak. De ha az édesanyának nincs ideje, megfőz az édesapa, így neveltem én a fiaimat. Minden fiatal példát vehetne róluk. Még csak menyasszony vagyok K. Rozália Biztosan többnyire csak fiatal, már férjes asszonyoktól vagy tapasztalt családanyáktól kapnak választ a felvetett kérdésre. Én még csak menyasszony vagyok, de azt hiszem azért nekem is van mondanivalóm a házi munkát illetően. Tudom, hogy nagy és felelősségteljes lépés előtt állok, mégsem érzem annyira igaznak azoknak a pár éves fiatalasszonyoknak az ijesztgetéseit, akik azt mondjó.k: „Csak várj, majd meglátod, ha férjhez mész, megbánod. Főzni, mosni, takarítani, aztán a gyerekek. ,,Mindig úgy érzem,hogy én egészen másképpen fogok élni. Lehet, hogy túlságosan ideálisan képzelem el az életünket. (Szinte hallom sok férjes asszony megjegyzéseit, hogy „no, majd elválik“) De kettőnkön múlik, milyen lesz az életünk. A vőlegényem megért engem akkor is, ha jövendő otthonukról, a háztartás kisebb-nagyobb problémáiról beszélek. Nem véletlen, hogy csak most, huszonkét éves koromban megyek férjhez. Igyekeztünk alaposan megismerni egymást vőlegényemmel. Hiszen egy jó házasság alapfeltétele az egymás iránti kölcsönös megértés, tisztelet. Úgy határoztunk, hogy a háztartásban is segítségemre lesz. Sok „modem“, ifjú férj csupán kényelemből vagy azért nem segít feleségének, mert azt gondolnák, hogy ő „papucs-férj“. A család sok gondját, terhét közösen vállalni azzal, akit szeretünk, én úgy érzem, az maga a boldogság. Kosár Erzsébet Figyelem! Kérjük a hozzászólókat, hogy a borítékra írják rá teljes nevüket, pontos címüket, mert ellenkező esetben a honoráriumot nem tudjuk elküldeni és nem tudjuk meghívni vitazáró értékelésünkre. A szerkesztőség Egyidős a szabadsággal Fürge leányujjak kutatnak a kartotékok tengerében és jegyezgetnek. A kedves, kerekarcú Nagy Mária annyira elmélyedt a munkájában, hogy nem vesz tudomást a belépőről. Hogyan merülhet el valaki ennyire a katonás rendben sorakozó számtengerben? — Nem unalmas egyedül ? — szólítom meg egy kis idő múlva. -— Jaj, de megijesztett... — néz fel rám ijedten meleg, barna szemével. — Csak most vagyok egyedül, a többiek már elmentek. — Biztosan únták az aktatologatást. Fontos ám a könyvelés. Pontos Nem száraz, hanem beszédes könyvvitel nélkül nehéz gazdái- számok ezek. kodni Ellopták a szívét. Gondolatban gyakran kalandozik az Óriáshegy lábánál. — Ügy látszik, rossz véleménye van a munkánkról. — Hát... Régen csinálja? Jó éve érettségiztem Tornaiján. Melyik részleget könyveli? — Az állattenyésztést. Emellett az átutalások is az én munkakörömbe tartoznak. Természetesen a fizetések előkészítésénél valamenynyien együtt dolgozunk. — 5 legalább jól megtanulták Gömörben a könyvelés csínját-bínját? — Elméletben sok mindent. De a gyakorlatban-néha-néha megakad a tudomány. — 5 akkor? Megkérdezem a főkönyvelőt. Ügy tudom, Takács József nem sokat ült az iskolapadban. — Az igaz, de gyakorlata felér kettőnk érettségijével. — Készséggel segít?... Bármikor. A szerző felvételei
