Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-12-14 / 25. szám
Gyermekeink emlékkönyvébe Amikor azt kérted tőlem, írjak valamit az emlékkönyvedbe, bizony sokáig gondolkoztam — mit is írjak? Verset-e, rövid idézetet, mely nem hozzád szól, csak esetleg érthetsz belőle, néhány sor okos tanácsot, amelynek értéke a múló évek során változik, talán semmis lesz — vagy egy kis rajzot lágy pasztellszínekkel, amelyet ki fokit a nap s az idő? Egyik is, másik is kevés, ha azt szeretném, hogy tényleg emlék, hosszú időre kísérőd legyen az, amit neked írok. Valami mást adok neked útravalóul, egy kis apró történetet, egy kis epizódmorzsát egy embersorsról, amely történetesen az anyád sorsa volt. 1949-et írtak akkor. A Tesla-üzemben dolgoztam. Vagy féltucat lánnyal és asszonnyal együtt, villanykörtéket gyártó félautomatát szolgáltam ki. Úgy dél felé járt az idő. A műhelyvezetővel éppen azon vitáztunk, hogyan lehetne kikapcsolni az egyik fárasztó műveletet, amikor telefonhoz hívtak. — A kislány beteg — mondta nagyon bizonytalanul édesapád, és én perceken belül, borzalmas sejtelemtől gyötörve, rohantam haza. Ahogy mentem, szinte elfeketedtek az őszi verőfényben úszó utcák, házak. Ösztönösen kikerültem az embereket és ködös szemmel csak a távolságot láttam, amely egyre fogyott. Felrohantam az emeletre. Aztán ... ott álltam az elkékült, drága arcocska felett. Házunkba költözött a gyász, a szomorúság, a búbánat.. . Csők jártunk egymás mellett, mint akikben kialudt a lélek. Azt hittük, vége mindennek. Egyszerre üres lett körülöttünk a világ. Azután eszembe jutottak a háború ével, amelyek könyörtelenül elvitték a szüléimét, és az én kis szürke életemet is rejtegetni kellett. Akkor ugyanúgy hatalmába kerített a magány, mint most. Újra kellett kezdeni mindent. Ha győztük erővel akkor, győzni fogjuk most is . . . Megértettük, hogy élni kell. Munkába feledkeztünk. Múltak a hónapok, eltelt egy esztendő. . . azután megszülettél te, kicsi lányom és lényeddel betöltötted az űrt, amely akkor támadt. Megteltünk akarással, lendülettel, mintha az ifjúság tért volna, vissza közénk. Beiratkoztam az esti iskolára, és négy esztendőn keresztül pótoltam azt, amit sorsom megtagadott tőlem. Régi álmom teljesült. . . pedagógus lettem. Nem volt könnyű az út. Reggel a gyárba, az otthoni munka és este az iskola, a késő éjszakába nyúló tanulás. De volt miért dolgozni, előttem állt a cél. ■. Nem tudom megérted-e, milyen boldog voltam, amikor először léptem a katedrára, hogy a sok-sok, hozzád hasonló kisdiákot bevezessem a tudás birodalmába, hogy feltárjam előttük a betűk és számok rejtelmeit. . ■ Nem tudom, ezt vártatb-e tőlem, amikor azt kérted, írjak az emlékkönyvedbe. De azt hiszem, helyesen cselekedtem, amikor sorsom lapjait tártam fel előtted. Azzal a szándékkal tettem, hogy erőt, akarást meríts belőle, ha az élet megpróbáltatások elé állít, ha egyszer megtorpansz és úgy érzed, nincs tovább . ■ ■ Egy évszámmal kezdtem e kis történetet, de azt a elmet is adhattam volna — egy divatos francia írónő szavaival: Jónapot búbánat, majdpedig: Jónapot öröm és boldogság. Maradjon neked emlékeztető ez, drága kicsi lányom! A Dolgozó Nő, a Slovenka és Vlasta Édesanyád, H. Lászlót ajánlja Felszabadulásunk 20. évfordulója tiszteletére 6 О QJ C 'V 4-» V. •O ч~* E <u CL 3 N <л X Ui Lix Taylor kislány korában. Jelsnleg 33 éves, három gyermek anyja és Ötször ment férjhez щ Щ Щ I. nők tüneményes gyorsasággal kapták fel az új divatot. Pusztítani kezdték a szemkihúzó-ceruzák zsíros, fekete festékét. A nyugati nagyvárosok élelmes kozmetikusai és fodrászai őles betűkkel hirdették: „Asszonyom! Akar Cleopatra lenni?” Az utcán tucatjával kezdtek szaladgálni az egyiptomi királynő silány másai, s a mulatók, revüszlnházak Cleopatra-lázban égtek. Amikor 1963-ban végre megtartották New Yorkban az új szuperfilm, a „Cleopatra” bemutatóját, a New York Herald Tribune kritikusa epésen megjegyezte: ..... hosszú vajúdás után monumentális egérkét szültek a hegyek...” Csaknem öt évig tartott ez a vajúdás. A forgatás történetétWalter Wagner, amerikai producertől tudhatjuk meg. Naplójából... Wagner „öreg róka” már ebben a szakmában. 6 volt 1933-ban a híres Greta Garbó-film, a „Krisztina királynő” producere is. Egy téma újra élni kezd Walter Wagner gondolataiban már régen dédelgette a világszép Cleopatra történetét. Végigolvasta a róla szóló könyveket, s aztán elhatározta magát. Tizenötezer dollárért megvásárolta Carlo Maria Franzero „Cleopatra élete és kora” című könyvének megfilmesítési ogát. 1958. szeptember 30-án New Yorkban felkereste Spyros Skourast, a 2oth Century Fox teljhatalmú elnökét. Elhelyezkedett a bőrfotelben, s előadta tervet. Skouras csendben végighallgatta, bólintott, s így szólt: — Oké! Ez volt az egyik legjobb filmünk. Ha megcsináljuk, egy halom pénzt kereshetünk vele! Wagner megdöbbent. Mit jelent az, hogy „volt”? Kutatni kezdett az emlékezetében. De Skouras folytatta: — 1924-ben Theda Bara játszotta a főszerepet. Egy kissé át kell pofoznunk a sztorit, akkor jó lesz. Majd bemutatom magának Buddy Adlert, a társ-producert... Megkezdődtek a tárgyalások. A Fox meglehetősen félvállról kezelte az ügyet. Skouras kijelentette: — Egy, maximum másfél milliót áldozunk Cleopatrára! Joan Collins majd eljátssza a főszerepet. Amúgy is van vele szerződésünk... Sophia erősen érdeklődik Wagner nem mondta ki nyfltan: ő már az első perctől kezdve Eliza-
