Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-11-30 / 24. szám
(шлака Ь-tvzél! A gyermek utánoz. A felnőttet utánozza. Utánoz, amikor ül, feláll, integet, járni tanul, beszél. Természetesen folyik ebből a példaadás óriási jelentősége, amiről később kívánok szólni. A legtöbb szülő a beszédnél súlyos hibát követ el. A kis törpepapagájt (az is utánoz) könnyen, gyorsan megtanítják, ropogós „r”-rel arra, hogy „Gyuri vagyok!” Ugyanakkor a kétéves Gyurikához így szólnak: „Dele édesz Dulikám dolszan anutához!” Ez a kedves „gügyögés" olyan bájt ad a kétéves gyermeknek! De milyen katasztrofális, amikor múlik az idő, négyéves, öt-, sőt hatéves és képtelenek vagyunk a selypítésről, pöszeségről, vagy raccsolásról leszoktatni. Ennek a helytelen beszéd-tanulásnak tudható be, hogy évente több beszédhibás tanuló is akad az első osztályban, akikkel szakképzett gyógypedagógusoknak kell foglalkozni, hogy érthetővé váljék beszédük. A „bájos”, „gyerekes” beszédnek köszönhető az is, hogy a beszédhibások arányában akad minden évben olyan tanuló is, aki a magánhangzóval kezdődő szavak elé „a” névelőt mond (a anyukám mondta, szép a asztal, betört a ablak stb.). Nagyon nehéz leszoktatni erről a hibáról a gyermekeket, szinte naponta kell figyelmeztetni őket, javítani a beszédüket, hogy szerencsés esetben az első osztály végére leszokjanak hibájukról. Kettő-hatéves kor között a beszédhibák egész hosszú sorát észlelhetjük a gyermekeknél. Oka lehet: ha helytelen beszédet hall a gyermek — mint említettem — , „gyermekesen", „selypesen” beszélnek hozzá, ha beszédhibás felnőtt van a környezetében, de felléphet egyszerűen mint fejlődési gátlás is. Értelme gyorsabban fejlődik, beszédtechnikai nehézsége van még, s ebből következhet, hogy kapkod, hadar, rosszul veszi a lélegzetet, csonka szavakat mond, esetleg dadog. Végül szervi rendellenesség is oka lehet a hibás beszédnek. Mit tegyen ilyen esetben a szülő, vagy aki a gyermekkel foglalkozik? Mindenekelőtt lassan, de nagyon tisztán kell beszélni a gyermekhez, hogy ezzel a beszéd ütemét lassítsuk és a hangképzést és kiejtést tökéletesítsük. Türelmetlenséggel, rendreutasítással, szidással, megszégyenítéssel se a beszédhibáról, se a dadogásról nem lehet leszoktatni a gyermeket. Ha a gyermek nehezen találja meg a szót, amit ki akar mondani, segíteni kell neki. Türelemmel, szép nyugodtan meg kell mondani a kívánt szót. Mondjunk egyszerű történeteket, amit elmondás után elismételhet, elmesélhet a gyermek. Romlik a beszédhibás gyermek beszéde, súlyosabbá válik a dadogása, ha szókincsét erősen meghaladó „nehéz” szöveget hall, s ilyen verseket mondatnak vele. Nagyon kell ügyelni arra, hogy környezetében senki se csúfolja a beszédhibás gyermeket. A szülőnek fokozott figyelemmel és szeretettel kell vele foglalkoznia. „Ne hebegj” vagy „Mit makogsz!”, vagy ehhez hasonló durva figyelmeztetés semmi esetre sem segít. Ellenkezőleg, következménye, hogy gyakran találkozunk olyan beszédhibás gyermekkel, aki dadogása, selypessége mellett tele van más irányú gátlásokkal, szinte lelki beteg, akit az iskola osztályközösségében alig lehet megszólaltatni. Amennyiben az ismertetett beszédjavító eljárások — példás, nyugodt, lassú beszéd, a gyermek kisegítése egy-egy szóval, egyszerű szöveg utánamondása — öthatéves korig nem hozza meg a kívánt eredményt, akkor feltehető, hogy súlyosabb esettel állunk szemben, amelynek oka szervi rendellenesség is lehet. Ilyen esetben megfelelő szakintézet vizsgálatát kell kérni, ahol vagy tanácsot adnak a szülőknek a foglalkozás módjára, vagy — súlyosabb esetben — beszédpedagógus foglalkozik a gyermek beszédének korrekciójával. De nemcsak a beszédhibás gyermek szavait kell gondosan igazgatni. Egyébként helyesen beszélő gyermekek is megszoknak sok helytelen kifejezést: „A játszótéren szokok labdázni” — halljuk a „szoktam” szó elferdítését. Vagy: „Áztat én nem értem“ — mondja a gyermek az „azt” szó helyett. Az „őt” nagyon gyakran „ötét” a gyermek beszédében. Vagy: „Édesapám sok pénzét keres!” (pénzt!), „Ez a ruhám szépebb, mint a másik!” (szebb helyett!). Nem is beszélve arról, amikor a gyermek „srác”, „zri”, „kaja”, „pia”, vagy egyenesen trágár szavakat hall otthon vagy társai között és édes anyanyelvűnk nagyon is gazdag kifejezései helyett ilyenekkel gyarapítja szókincsét. Következetesen javítsuk, gyomláljuk ki ezeket a helytelen, néha csúnya kifejezéseket a gyermek beszédéből. KESERŰ AZ ÉBREDÉS. t, Egy fiatalasszony áll a bíróság előtt válási keresettel. Hallgassuk meg. ...Huszadik születésnapomra anyám bulgáriai társasutazással lepett meg. Izgalommal készültem, apró szívdobbanásokkal vártam az indulást, boldogságvárón ültem a vonatra. Tényleg minden csodálatos volt, a tenger bodros hullámai, a tűző naptól átforrósodott csillogó homok, a Napfénypart, szép szállodái... A második hét közepén ismerkedtem meg vele. Este táncnál. Kicsit tudott szlovákul. Csinos, megnyerő modorú fiú volt. A hátralevő néhány nap alatt sokat voltunk együtt. Egy csöppet sem volt tolakodó, — ért engem, úgye — jókedvű volt, játékos, jól telt el az idő. A csoportomból a nők még irigyeltek is..t A búcsúzásnál csókolt meg először és integetett az induló autóbusz után... Azután leveleztünk. Minden sora újból és újból felidézte bennem a nyár romantikáját. Talán a távolság is megszépítette az egészet, egyre türelmetlenebbül vártam a leveleit. Márciusban írt először arról, hogy legyek a felesége. Anyám nem akarta, — nem ismered eléggé kislányom, mondta, párnapos együttlét alapján nem lehet életre szóló lépést tenni... Könyörögtem, hogy egyezzen bele... Nem tudom, megérti-e, de olyan romantikus volt az egész, annyira más, mint egy egyszerű, szürke itthoni ismeretség. Úgy éreztem, ez a nyári boldogságvárás beteljesülése... Anyám is beadta a derekát, — mióta apám meghalt és ketten maradtunk, nehezen tud tőlem valamit megtagadni... Jöttek, mentek a levelek, lassan készítettük az iratokat. Leveveleztük, hogy itt nálunk fogunk lakni. Anyámmal együtt útlevelet kértünk, s közben átrendeztük a lakást, hogyha visszajövünk, az egyik szoba anyué legyen, a másikban pedig mi rakunk fészket. Július közepén táskámban a habos fehér esküvői ruhával, vonátra szálltunk, Várnában .Borisz várt az állomáson az apjával. Autóbusszal mentünk a faluba 'szüleihez. Új házuk van, kedvesen fogadtak, de az volt az első benyomásom, milyen jó, hogy ő hajlandó velem Bratislavába jönni, én nem tudnék megszokni náluk... Megesküdtünk. Ez is olyan különös volt, olyan kalandszerű. Az anyja az esküvő után annyit mondott: vigyázz a fiamra, fogd rövidre a gyeplőt... Nem értettem, mire gondol. De nem is kutattam. Csak boldog akartam lenni úgy, ahogy azt ezalatt az egy év alatt álmodozásaimban százszor is elképzeltem. Anyámat otthagytuk Borisz szüleinél, mi pedig a lakodalom után elutaztunk p Napfénypartra, hogy ott, ismerkedésünk színhelyén, a napfény és a tenger varázsos kulisszái között töltsük a mézesheteket. Két hetünk volt. De már az első nap felhő borult a nagy boldogságra... Nehéz erről beszélnem... Ilyesmiről nem is szoktak beszélni... Nem is tudom, hogyan mondjaní el... Szóval más az álom és más a valóság... Bár akkor még azt hittem, hogy tapasztalatlanságom az oka házastársi kapcsolatunk keserveinek... Reméltem, hogy ez majd rendbejön... Itthon teltek, múltak a hetek és Borisz még mindig munka nélkül volt. Érthetetlen volt számomra, mit akar, mert akármilyen jó állást kínáltak neki, mindig talált kifogást, amivel elutasíthatta. Egész nap a kávéházban ült, hazajárt étkezni, hol Anyutól, hol tőlem kért pénzt... és egyre nagyobb igényei voltak... Persze ivott is... Szerelem, gyengédség, a család iránti felelősség érzése számára ismeretlen fogalom volt. Követelődzőén, durván bánt velem és anyámmal is... Ugye, megérti — elég ennyi is ahhoz, hogy egy asszony eljusson a teljes kiábrándulásig... S még ehhez képzelje el, hogy folytonosan szerelmével gyötört, kékre-zöldre vert, és amikor kínzásai elől Anyámhoz menekültem, az éjszaka közepén betörte az ajtót és mindkettőnket csaknem ájulásig ütlegelt... Szegény anyám velem együtt szenved... Pedig ő nem akarta ezt a házasságot... Bár hallgattam volna rá... Már számtalanszor kértem Boriszt, menjen el, de nem lehet vele szót érteni. Azzal érvel, hogy nem tud nélkülem élni. De hát nem élhetünk így tovább, csak azért, mert ez neki így kényelmes, hiszen nem kell dolgoznia... Bírónő, könyörgöm segítsen rajtunk, válasszanak el tőle... Másfél évi pokollal drágán megfizettem naivságomért, ábrándjaimért, hiszékenységemért... A kalandot kereső romantikus álmokból keserű az ébredés... A férjet is kihallgatták, ő nem akar válni. Azt mondja — egyenjogúság van, a nő is eltarthatja a férfit. Csak egy kis tévedés van a dologban, a kék-zöld foltokat neki is viselnie kellene. És a válóperi tárgyalás tovább folyik 16 S. K.
