Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-11-30 / 24. szám
-4 Шг Nyikoláj a legutolsó létrafoknál előrenyújtotta kezét, atlétaként megfeszítette a testét, és egy lendülettel feltornászta magát a tetőre. Elmászott a szélétől, kiegyenesedett, lerázta magáróla havat, és anélkül, hogy kesztyűjét lehúzta volna, megtörölte bepárásodott szemüvegét. A tetőn olyan volt, mint a háztetőkön általában: sütött a nap, fújt a szél, erősen fagyott. A havon halványkék árnyak rajzolódtak ki: a szögletes kémény, a padlás háromszöge, a televíziós antenna keresztje. Az utcán, a tető másik oldalán, Jack, a szomszédék kutyája futkosott, bizonyára a havat szaglászta, és nagyon buta pofát vágott ... Nyikoláj elgyönyörködött a hófehér városban, sóhajtott egyet és már bánta, hogy összetűzött a feleségével. Bár az asszony volt a hibás, mégsem kellett volna elrontani ezt a napot, amely olyan nagyszerűen kezdődött. Nyikoláj jó hangulatban ébredt, noha későn feküdt le. A konyhában a felesége húsos derelyét készített, behallatszott a húsdaráló cuppogása és a hatéves Tomocska síró hangja: — Anyuka! Hadd tekerjem én is! Talán félted? Csak egy keveset engedj darálni. Nyikoláj hunyorgott, annyira bántotta szemét a szoba erős fénye. Az ablak előtt szivárványszínű pókhálók úsztak. Heverészett még egy keveset, igyekezett megfejteni, miért van ma ilyen kristálytiszta reggel és oly remek, könnyed hangulata. Majd eszébe jutott, hogy az éjjel sikerült befejeznie disszertációja új fejezetét. Komoly témájú disszertációt írt:- Friedrich Schillerről. Nem ment könnyen a munka. De az elmúlt éjjel, vasárnapra virradóra megtáltosodott a tolla, ami már régen nem fordult elő vele. A gondolatok maguktól folytak a papírra, s ő csak ritkán szakította félbe a munkát, hogy járkáljon, miközben füstölt a cigarettájával. És bár reggelre már vágni lehetett a kékes füstöt a dolgozószobában, Nyikoláj mégis elégedett volt magával A disszertáció legnehezén túljutott. Amit leírt, az tele volt friss, bátor gondolatokkal, nem ismételte azt, amit már ezren leírtak előtte is, úgy tűnt, mintha munkáját maga az ,,Ármány ésszerelem" Írója figyelte volna'ezen azéjszakán. Most, hogy eszébe jutott, min kaptak össze a feleségével, újra felsóhajtott. Igen... nem kellett volna az asszony orra előtt hadonászni azzal a műszaki leírással és kijelenteni, hogy ő nem tűri, ha össze-vissza csavargatják a televízió gombját. Jobb lett volna, ha szó nélkül veszi a kabátját, felmászik a tetőre és megigazítja az antennát. Akkor az asszony is megértette volna, kinek van igaza... Felkapaszkodott a meredek tetőgerincre, letaposta maga körül a havat, hogy ne merüljön tele a cipője. Az antenna a padlásnyíláshoz volt erősítve. Nyikoláj kilazította a hosszú szögeket, majd teljesen elszakította az antennát a padlástól. Az antenna azonban szörnyű nehéznek bizonyult, és Nyikoláj váratlanul csúszni kezdett lefelé a tetőn. Nem tudta, mi történhet vele a következő pillanatban, és hirtelen kiengedte kezéből a rudat- Szerencsére a rúd nem кsapódotf teljes erővel a tetőre, hanem puhán lecsúszott a kifeszített drótokon. Nyikolájnak a lélegzete is elakadt. Megizzadt a háta, és a szemüvege is újra bepárásodott. Elhatározta, hogy most már elővigyázatosabb lesz. Egy pillanatra felötlött benne, hogy várhatna az antenna megjavításával másnapig, kihívhatná a szerelőt... de elhessegette ezt a gondolatot. Ha kihívja a szerelőt, azzal elismeri, hogy nem ért jobban a televízióhoz, mint a felesége. Felemelte az antennát, és megfelelő szögben J. Rcbrov mir* rögzítette. Most már csak azt lenne jó tudni, élesebb lett-e a kép az ernyőn. Néhányszor dobbantott a tető szélén, hívta a feleségét. Nem látta, de hallotta, hogy kijött, mert ropogott a hó a cipője alatt. — Jobb-e a kép, Lelja? — kérdezte. A felesége nem válaszolt. — Azt kérdezem, jobb-e a kép? — ismételte meg. — Jobb, jobb — felelte foghegyről az asszony. Gyere le, összetaposod az egész tetőt. — Valóban jobb lett, ugye? — erősködött Nyikoláj. Jelena bizonyára visszavonult a házba. ,,Még mindig duzzog — gondolta a férfi. — Jól van, holnap veszek neki parfőmöt. Vagy színházjegyet... igazán, régen voltunk színházban". Felesége gömbölyű válla jutott hirtelen az eszébe, amely nagyon fehér, különösen a sötét színházi ruhában. Melege lett a gondolattól. Bármi történt, ez a nap gyönyörű továbbra is. Az antennára nézett, amelynek most már nem árthatott semmilyen vihar, teleszívta tüdejét friss, fagyos levegővel és készülődni kezdett, hogy leereszkedjék a gerincről. A lankás hajlatból még egyszer körülnézett. Három oldalról tetők vették körül. Úgy emelkedtek az utca fölé, mint fehér piramisok. A rézhuzalok az utca felett vakítóan fényesre voltak csiszolva. És Nyikolájnak úgy tűnt egy pillanatra, mintha a tetővel, a fehér piramisokkal és a villanyvezetékek. vitorlarúdjaival együtt egy hajó fedélzetén állna, és ismeretlen országok felé úszna a végtelen, átlátszó kékségben... Lenézett a földre: a szomszéd udvarban éppen láncra kötötték a kutyát. Jack mord pofával bámulta Nyikolájt, mintha most látná először. Eszébe jutott, hogy a létra, amelyen felmászott, és amely valahol a melléképület falának van támasztva, rövid egy kissé; ezért térdre ereszkedett, kinyújtotta a lábát és arra számított, hogy majd csak ráakad a legfelső fokára. De sehol sem talált támasztékot a lába. Akkor hasra feküdt, megkereste a hó alatt a tető kiálló nyúlványát, beléjük kapaszkodott és egész törzsével lassan kúszni kezdett. De a létrát nem találta sehol, hiába tapogatott a lábával. Újra felállt, kiegyenesedett, és erősen rugdalta a tetőt, hogy a feleségét kihívja. — Lelja, kérd el a létrát a szomszédtól! — mondotta, amikor az asszony kilépett. — Nézd csak: a mienk rövid. Nekik van hosszabb, amelyről a házat meszelték a nyáron. Menj át hozzájuk, én addig várok. Jelena fázósan vállat vont. A viselkedésén látszott, hogy még mindig rosszkedvű. Meghallgatta a férjét, összehúzta magán a kabátot és kételkedve felnézett a tetőre. — Felmenni sikerült valahogy? — Valahogy, valahogy! — morgott Nyikoláj. — Csak nem akarod talán, hogy újra bemutassam? Jelena lába alatt ropogott a hó, amint a kiskapuhoz indult. Nem telt el egy perc sem, amikor a szomszéd udvarban Jack fülelni kezdett és hangos lánccsörgéssel elfutott a ház mögé. Az egész udvart betöltötte az éles kutyaugatás. Nyikoláj várta, hogy a szomszéd asszony bekergeti a kutyát az ólba. De az ugatás nem szűnt- A férfi már idegeskedni kezdett, amikor a felesége visszajött, létra nélkül. Mi újság? — kérdezte Nyikoláj. — Tudod. Ко íja — mondta az asszony,— a létrájuk el van áugva a fészer mögé, Jack pedig nem engedett oda... Egyébként sem olyan magas a tető... Az események a továbbiakbap drámai gyorsasággal peregtek. Nyikoláj visszahúzódott a párkány széléről és gyorsan megfordult. Mint a madár, teleszivta magát levegővel és az utolsó lépésnél, lélegzetét visszatartva, lenézett a földre. Abban a pillanatban olyan érzése támadt, mint amikor forró nyári napon lelökik az embert a tutajról, bele a jéghideg, dermesztő vízbe. Meszsziről látta a behavazott földet és gyorsan viszszahúzódott a párkányról. Újra ott állt a fehér, hideg magasságban. Jelena hangját hallotta:
