Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-11-30 / 24. szám
0) «** ■St 4) +* N «л ■м О чэ* "з тэ «. о Ч— 9ь о Ом с э И| "з •ъ о-о о N и V V. г «/>-«с —I >■ «ч * г MJ ьо —I ю* О Ю г ю N О V5 —I О л Gyermekeim emlékkönyvébe Mintha jobban remegne a kezem, mint máskor. Talán az emlékezés teszi? Pedig magam szerettem volna megírni ezt a néhány sort. De így mégiscsak megkérlek, Évikém, Te vesd papírra, amit mondok. Úgyis nektek szánom, gyermekeimnek. Nyolc gyermekem emlékkönyvébe. Tegnap este Marika egy verset tanult: Béke, béke!... Neve gyógyít, Szép varázsa áhítat. Új örömre, vágyra szólít, szava csöndes áhítat. Arra gondoltam, én majd nem tudom olyan szépen kifejezni azt a csodálatos dolgot, ami sokféle formában hangzik el évek óta az egész világon. Tudjátok, hogyan virradt a mi családunkra? Egy katona személyében, borostás volt az arca, fáradt a tekintete. Mint egy jelenség, állt meg az ajtóban. Vitényben laktunk akkor. Két gyermekkel a karomon ültem az ágyon. Mellénk lépett, felemelte a kezét... Ilonka és Feri felvisitottak. — Csak meg akartam simogatni őket, ne féljetek. Én is ilyeneket hagytam otthon a Szovjetunióban — mondta csöndesen. Másnap, mielőtt elhagyta volna a falunkat, egy tarisznya cukrot tett az asztalra... Ha néha kanálszámra szórjátok a cukrot a tésztára, mindig ez a kincset érő tarisznya, a béke első napja jut az eszembe. Igen, akkor azt hittem, örökre elűztük a háború rémét. Klsértete azonban csakhamar fellelt bennünket. Talán három nap sem telt el. Édesapám a szomszéd faluból jött hazafelé, öngyújtót vett észre az út mentén. Leszállt rozoga kocsijáról, felvette, megforgatta. Hatalmas robbanás rázta meg a tavaszodó határt, kocsija porrá égett. Testét az út szélén találtuk meg... Aztán megszűntek a robbanások, elcsendesedtek a fegyverek. De az emberek szivébe még nem költözött béke. . Csikorgó, hideg télben utaztunk négy gyerekkel egy fűtetlen vagonban. Távoli, ismeretlen cél felé vittek bennünket. Azt tudtuk csupán, hogy a nemzetiségi gyűlölet űzött ki bennünket szülőfalunkból. Szerencsére a dolgos kezű emberek mindenütt megélnek. Az opolnói állami gazdaságban nagy szükség volt ránk. Én a teheneket etettem, fejtem, apátok kocsis volt. Sokat dolgoztunk, rendes fizetést kaptunk. Közben megérkezett az ötödik kis jövevény is, Te, Évikém. Heten tértünk vissza 1949-ben Tonkházára, aztán ideköltöztünk Malinovóra. Az állami gazdaságban dolgoztunk itt is. Ki tudná megmondani, hány liter tejet fejtem ki! Szívesen tettem, hisz végre otthont találtunk. Közben már családi házunk is felépült, emberi lett az életünk. Tudom, nektek már szűkösnek tűnik, de hát gondolt-e valaha két béresember arra, hogy gyerekei egytől-egyig végigjárják az iskolákat, érettségit szereznek? Ahogy most Erzsébet-napon végignéztelek benneteket, már nekem is úgy tűnt, nem is valóság talán, amit apátokkal átéltünk. Mind a nyolcán arról beszéltetek, ki mi akar lenni. Mindcgyiktek természetesnek tartja, hogy eléri vágyait és célját. Kató például, a kilencéves csitrik magabiztosságával állítja: színésznő lesz. Ahogy elnéztem őt, eszembe jutott, milyen lopva vásároltam számára a babakelengyét. Féltem, mit szóltok majd még egy kis testvérhez. Nem is emlékszem már, ki fedezte fel közületek a szekrényben a rejtett kit holmit. De az öröm, amellyel az újságot fogadtátok, még a kórházban is enyhítette a nehéz órákat. Mert ugye, számotokra már az is természetes volt, hogy Laci, Marika és Kató a klinikán született. És azon sem csodálkoztatok, amikor anyátok, az EFSZ kertészetének dolgozója a HNB képviselője lett. Sok dolog természetes számotokra. Talán ezért nem is tudjátok felmérni, mennyire boldogok vagytok. 6 Ennyit akartam mondani, Évikém. Talán szokatlan, hisz emlékkönyvbe néhány sort szokás csak írni. Ha versfaragó volnék, én is azt írtam volna. Verset, melyben benne volna a tarisznya cukor és nyolc gyermekem élete, invnÍP. MÓKUSZ ERZSÉBET Maíinovo MW A Csehszlovák Nőbizottság, a Jugoszláv Nőszöveiség Konferenciájának meghívására két küldöttet jelölt ki 10 napos tanulmányútra. A választás Irena Durisovára, a Csehszlovák Nöbizottság Szlovákiai Bizottsága elnöknőjére, a Szlovák Nemzeti Tanács tagjára, és Mária Pizováro, a Csehszlovák Nöbizottság Szlovákiai Bizottsága tagjára, a Dél-Morva Kerületi Bizottság női albizottságának titkárnőjére esett. A csehszlovák küldöttség Jugoszláviában szerzett tapasztalatai bizonyára érdekelni fogják olvasóinkat. a látogatás célja Elsősorban a Jugoszláv Nőszövetség munkamódszerei felől érdeklődtünk. A Konferencia elnöknőjével., Latinka Petroviécsal való beszélgetésünk során mindenekelőtt megvitattuk a nők tevékenységének alapvető kérdéseit szocialista társadalmunk építésében. Azért helyeztük előtérbe ezt a kérdést, mert napjainkban sok probléma merül fel a nők helyzetével kapcsolatban a családban, a munkahelyen és a társadalmi életben, melyeket meg kell oldani. Ezek a problémák nemcsak a nőket, de egész szocialista társadalmunkat érintik. Ez a gondolat vezérelt bennünket is a jugoszláv női szervezet munkamódszereinek tanulmányozásában. MIRE IRÁNYUL A KONFERENCIA TEVÉKENYSÉGE? A Konferencia munkája során mindig szem előtt tartja az ország, az egyes kerületek gazdasági helyzetét. Tüzetesen elemzi mindenütt a nők helyzetét és ennek megfelelően tájékoztatja az állami, gazdasági és pártszervezeteket. A jugoszláv nők munkája másképpen, más feltételek mellett alakul mint a miénk, de azért sok hasznosat meríthettünk belőle munkánkhoz. Érdekes módon oldják meg a gyerekek és az ifjúság szocialista nevelését, a családi problémákat, stb. Ezt a tevékenységet egy külön önkéntes gyermekvédelmi társadalmi szervezet végzi, amelynek választott tagjai — élvonalbeli pedagógusok, pszichológusok, szociológusok, írók, képviselők, újságírók — feldolgozzák a gyermeknevelés egyes kérdéseit és segítenek megoldásukban. A szülőkkel karöltve jelentős segítséget nyújtanak a gyermekintézmények — bölcsődék, óvodák, játszóterek, gyermek-egészségügyi központok létesítésében.
