Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-10-19 / 21. szám
HÁTTÉRBEN- а/i/ ,íammMm/ A monda szerint Afrodité, a szépség és a szerelem istennője a ciprusi parton, a tenger habjaiban született. A sziget lakói gyönyürü templomot emeltek tiszteletére. Abban az időben az európai kultúra ott kezdődött és most ott végződik. Ez a kegyetlen játék több, mint az istennő megalázása, ez a két nemzetben mesterségesen szított gyűlölet megdöbbentő eredménye. A harcokban az elesett férfiak helyét nők foglalják el. Akárcsak ez a törők leányka, aki vadászpuskát szorongatva igyekszik a torlaszokra. írni és olvasni nem tud, de határtalanul gyűlöli a görögöket, akikkel családja évszázadokon keresztül békésen élt együtt. Még el sem hántolták Ciprus észak-nyugati részén a szeptember eleji török bombatámadások áldozatait, amikor az érdekelt nyugati nagyhatalmak politikusai nyaralóikból viszszatérve, Londonban, Washingtonban és Párizsban összejöttek, hogy megtárgyalják a ciprusi ügyet — az illetékesek nélkül. Cipruson még fel sem száradt a sok kiontott vér, amikor Tansel tábornok, a török légierők parancsnoka azt a kijelentést tette, hogy ha szükség lesz rá, pilótái még könyörtelenebb támadást zúdítanak Ciprusra, mint az eddigiek voltak. Cipruson vér folyik és a politikusok, mindegyik a maga módján, saját érdekeit nézve igyekszik megoldást keresni. Görögország Ciprust a saját és a NATO részére igényli, Törökország a félsziget török részét, vagy cserébe a görög föld más darabját követeli, a NATO országai pedig saját részükre igyekeznek megkaparintani Ciprust. Az angol külügyminiszter legújabb javaslata, hogy a ciprusi kérdésben Görögország, Törökország, Nagy-Britannia és az EgyesültÁllamok külügyminiszterei tárgyaljanak. És Ciprus ? Makariosz elnök többnyire minden diplomatikus törekvésnek útját állja. így nyilatkoznak ugyanis a nyugati hírszolgálati irodák. — A ciprusi probléma nem oldható meg a ciprusi nép háta mögött — jelentette ki ismételten Makariosz elnök az ENSZ ciprusi képviselőinek. Ciprus sorsát az ENSZ és minden igaz baráti nemzet segítségével csakis a ciprusi nép döntheti el. Hiábavalóan kioltott életek . . . Az apa ereje teljében fejezte be életét, a fiú meghalt, mielőtt élni kezdett volna. Az anya borzalommal telve, tehetetlenül nézi a tragédiát. c5 Ütni is szabad — de nem mindenütt Az Amerikai Egyesült Államok asszonyai ebben az esztendőben emlékeztek meg arról, hogy 45 év előtt foglalták, az USA alkotmányába a nők választójogát. Ennek ellenére nem beszélhetünk általánosságban az amerikai nők jogairól és kötelességeiről. Minden egyes államban, sőt minden városban és kerületben más-más törvényes előírások érvényesek. Mindkét nembeli olvasóink mérlegelésére bízzuk, milyen rendeleteket minősítenek rokonszenvesnek és mit helytelenítenek, íme néhány szemelvény: Nebraska államban például a nők fesztelenül viselkedhetnek a férfiak társaságában, férfiak számára viszont az illetlen kifejezések használata tilos. New-Mexico törvényei szerint a feleség végigkutathatja férje öltönyének zsebeit, Maryland-ban azonban a feleségek nem hódolhatnak eme kedvenc szórakozásuknak. Az USA törvényes előírásai csak úgy hemzsegnek a sok „tilos"-tól, míg a ,.szabad" szó csak szórványosan fordul elő. Alabamában hüvelykujjnál vastagabb husánggal a férj nem verheti meg a feleségét és Georgia államban csupán olyan szíjat alkalmazhat kedves neje puhítására, amely legalább ujjnyi szélességű. Hogy a gyengébb nem becsületének és méltóságának megőrzésére is kiagyaltak előírásokat Amerikában, csak természetes. Valamelyik városatya például Huntsville-ben bölcs előrelátással kimondotta, hogy nő nem léphet be kártya-vagy játékbarlangba, ha mégúgy fúrja is oldalát a kíváncsiság. A michigani törvények értelmében a nő nem húzhatja fel magasabbra a szoknyáját hat hüvelyknél akkor sem, ha történetesen távolugrási készségét kénytelen fitogtatni pocsolyák átugrása alkalmával. Mindezeken a rendeleteken túltesz Kentucky b állam törvénykönyve, amely szinte atyai gon» doskodással őrködik leányszülöttjeinek erkölcse fölött:,,Országutakon semmilyen nőnemű teremtménynek nem szabad fürdőruhában mutatkoznia kettőnél kevesebb gumibotos rendőr kísérete nélkül". A fölötte szellemes rendeletet később megtoldottdk ezzel a függelékkel: „27 kilónál kevesebb és 90 kilónál nagyobb súlyú nőszemélyekre ez a rendelet nem vonatkozik". Az USA nyolc államában a feleség keresete maradéktalanul a férjet illeti, aki belátása szerint szabadon rendelkezik e javakkal. Arizonában a kifizetés napján a feleség köteles keresetét férjének felkínálni, sőt Louisianában a munkaadó a férjnek fizeti ki az asszony keresetét az oktalan elherdálás megelőzésére. Az itt közöltek alapján mindenki eldöntheti• kinek melyik állam rendeletéi felelnének meg legjobban. G-k