Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-24 / 2. szám
у о «s V ш л * ш чЛ ^ V ш V >■ у ° Я2 őszinteség Sok édesanya panaszkodik, hog.y nem őszinte a lánya. E panaszban jogos aggódás lappang: ki tudja mi érheti a lányomat, ha nem tudok a dolgairól? Minden anyának jólesik, ha a gyermekcipőből kinőtt lánya — aki néha már tűsarkon lépked — bizalommal fordul hozzá. Természetes, a bizalmat, s őszinteséget, akárcsak a szeretetet, nem lehet kierőszakolni, csak megérdemelni. Ahhoz, hogy egy tizenöt éves lány a felnőttek jelenlétében, számára égető kérdésekről be tudjon számolni édesanyjának, a bizalom sajátos formájára van szükség. S ehhez nem elég a bizonyosság, hogy anyja jót akar neki. Azt is éreznie kell, hogy nem becsülik le, nem nevetik ki, hanem igazi barátnőként, megértő társként állnak mellette. A bizalom a kölcsönös jó kapcsolat eredménye, tehát mindkét fél magatartásán múlik. S mivel ebben az esetben az egyik fél felnőtt, a másik még gyerek, a nagyobb felelősség nyilvánvalóan az anyát terheli. Mi az oka annak, hogy a nyíltszívű, fecsegő gyerekekből zárkozott, titkolódzó leányok lesznek? Egy édesanya szerint: — nem őszinte a lányom, mert kisebb korában elidegenítettem magamtól. Akkor tele volt kérdésekkel, alig győztem rá felelni. De később már olyanokat is kérdezett, hogy egy lánynak miért nem lehet gyereke, meg hasonlókat. Akkor azt mondtam neki, tanuljon inkább, ráér még ilyesmikkel foglalkozni! — S azóta nem kérdez semmit. A múltkor pl. egy fiúval látták az utcán sétálni. Amikor felelősségre vontam, hallgatott. Az édesanyától való elhidegülésnek, bizalmatlanságnak más oka is van. Sok esetben az, hogy a gyermek nem szokta meg kiskorától, hogy az anyjával megbeszélje a dolgait. Sok az édesanya munkája, dolgozik, vagy fontos beosztásban van, s nincs elég ideje kislányával elbeszélgetni. Az idő hiánya miatt a dolog oda fajulhat, hogy a gyermek mindent elhallgat. Mivel édesanyját nem érdeklik a gyermek csacsiságai, hogyazosztálytársaival hogyan játszott, meg a tanító néni mit mondott, stb... később a fontos dolgokat is elhallgatja. Nem szól pl. arról, hogy a félévi bizonyítványában volt egy elégtelen, hogy találkája van stb. További ok a félelem. Sok serdülő lány félelemből bizalmatlan. Fél, hogy kinevetik, ledorongolják, vagy betiltanak számára valami kellemeset. A kamaszlányok sokszor egyik napról a másikra változnak meg. Kezdenek kíváncsiskodni a fiúk, a szerelem, a hódítás kérdései iránt. Ez az új érdeklődési terület a további bizalom próbája. A lányoknak — eltérően a fiúktól — nagy megértésre van szükségük, mert még maguk sem értik egészen magukat. Ha új gondjaikat megértjük, az iskolai és más nehézségekről, már sokkal könnyebben beszélgethetünk velük. A serdülőkori bizalom később egyre több gyümölcsöt érlel. Fokról fokra együtt alakíthatjuk ki a kislány társaséletét, a másik nemről, a szerelemről, a házasságról és az anyaságról vallott nézetét. Akkor váratlan csalódás nem érhet bennünket. Minden anyának tudnia kell, hogy ha lánya eltávolodott tőle, akkor útközben ő engedte el a kezét. S neki magának kell utána nyúlnia, hogy újra megtalálják egymást. Ennek érdekében nem szabad megtorpannunk az úgynevezett „kényes kérdés”előtt sem, akármilyen korán jelentkezik. A gyermek kíváncsi, érdeklődő. A születés, az anyaság „talányai” is foglalkoztatják. S miért lenne kényes téma az, ami természetes? Ha a kislány édesanyjától kapja meg a kielégítő választ — aminek feltétlen fednie kell a valóságot—, akkor majd később is hozzá fog fordulni, ha az ő életében jelentkeznek hasonló problémák. Tehát hogy e téren eleget tegyünk a szocialista nevelés kívánalmainak, a bizalmat s az őszinteséget már a fiatalabb gyermekkorban igyekezzünk kialakítani gyermekeinkben, türelmes, baráti beszélgetésekkel és hasznos tanácsokkal úgy, hogy a gyermektől távol álljon az anyával szembeni félelemérzet A „kényes” kérdésekre tudományosan vála szóljunk, vagyis félretéve a gólyamesét; — az igazságot tárjuk a gyermek elé. A szülők, a család, az édesanya meghitt szeretete teremti meg a legrövidebb utat a bizalomhoz és az őszinteséghez. NÉMETH DEZSŐMÉ 38 az kell, hogyha mán itt vagyok, az első gazda felesége vagyok, akkor engem úgy istenítsenek ebbe a faluba mint egy királynét!... Mer itt én vagyok az első!... A legkülönb vagyok én itt!... Hozzám még csak ne is hasonlítsa magát senkise azok közül a nagygazdánék közül, akik úgy szólanak az anyámhoz, hogy majd lesül az arcomról a bőr... a szégyentől... Én azt akarom, hogy úgy járjanak utánam, szinte a kezemet csókolják, mind örüljön, ha én szóba állok vele. Büszkék legyenek, ha én lealázom magam a bírónéhoz, kurátornéhoz... — Jaj,fiam, micsoda egy jány vagy te?... hát az én gyerekem vagy te?... Hiszen te tán sárkánytejet szoptál! Aztán hosszú csend után tiszta szívéből mondta: — Alázatos legyél, édes fiam, akkor mindenki kegyes lesz hozzád. — De én nem akarok alázatos lenni! Én gőgös akarok lenni!... És azt kívánom, hogy még a gőgösségepiben is hozzám imádkozzanak! ... Azt mondja meg, hogyan lehet ez meg ? Az öregasszony sóhajtott s olyan kicsire összegubbaszkodott, mint egy öreg fekete macska. — Jaj, fiam, édes magzatom, — mondta pityeregve, szipogva, — ne kérdezz ilyen nehezet. Panni soká ült. Már arra napkeleten, mintha a fellegek világosodni kezdenének. — Hát akkor azt mondja meg, hogy viseljem magam, hogy az uramnak is megtegyem, ami a kötelességem, s Miskának is; hogy az is boldog legyen... — Ó, jaj, fiam, miket kérdezel... azt a jóisten se tudná megmondani . — De mikor mindeniket én kötöttem le magamnak, hát akkor nekem kell mindenkit kifizetni! Az öregasszony nem felelt, reszketett. — Hát nem lehet mind a kettőt?... Hát válasszak?... Melyiket ?... — Jaj, fiam, fiam, ne kérdezz már tőlem inkább semmit. Hogy vegyek én magamra ilyesmit... — Hát én meg boldog se lehessek soha ?... Hiszen megesküdtem a jó isten színe előtt, hogy hűséges pár ja leszek az uram-39 nak, pedig ő tudja odafenn, hogy én csak a másikat szerettem, nem is fogok soha mást, míg a temető deszkája rám nem szakad .. — nyöszörgött az öregasz- Jaj, fiam, édes gyermekem, szony, mint a nehéz lázas beteg. — Hé! Hun vagytok mán, a jehováját!... — kiabált odalenn az öreg. A vénasszony rögtön felugrott s felszaladt. Panni ott maradt, mintha nem is hallotta volna, nem bánta ő már ezeket. Maga elé nézett a barna földre, meg a szürke ködös távolba, meg a derengő égboltozatra. Miska a mezőt bekóborolta s nem bírt messze menni, csak visszatért egyre, erre a tájékra. A Tisza partján fölfelé indult a város felé, aztán újra visszatért. Most figyelve állott meg a kert alatt. Az öreg erős, recsegő szavát hallotta. — Veled rendelkezek. Te a feleségem vagy. Nem fogok itt virrasztani, mint egy halottat!... Bgy nagygazdánét... A beszéd egyre távolabbi lett, ő odakönyökölt a kerítést beárnyékoló bokor lombja közé, s gondtalanul bámult be. Egyszerre csak éppen előtte lépések közelednek... A szíve remegve dobogott s kitárta a szemét.- Ük akarják azt mondani, űk fogják éppen, hogy én mit csináljak!... Jaj, örök isten... Jaj, édes jó istenem... teremtő szent atyám... most az egyszer tegyél csudát, — suttogott valamit imádkozva Panni. — Panni, — szólt csendesen Miska. S ebben a percben ott állott előtte a legény. Ott állott, és suhogott a tiszai szél; enyhén, borzongatva. Az asszony lelke meghajlott a szellő előtt, mint a didergő virágos bokor s a szeméből pergett a könny, mint harmat a virágsziromról. Az asszony megállott, rémülettel és kísérteties ijedelembe fagyva. — Pannikám... Az asszonynak elfagyott a sírása. 16
