Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-10 / 1. szám
Valaha ifjú korunkban az volt a vágyunk, hogy ha felnövünk, olyan erősek legyünk, mint Hermina nagysám. Ezt a hölgyet annakidején néhány hatosért mutogatták egy sátorban — csupasz kézzel vasrudakat hajlított. Ez persze, szenzáció számba ment, hisz annak a társadalomötén a.jvasbrigádból" пак a képzeletében a nő magasra fésült hajzattal, kényeskedve ült a lakás meghitt sarkában, a hintaszékben, vagy külvárosi nyomorban lúgos mosóteknő mellett sínylődött. Hermina nagysám e két világ válaszfalaként működött sátrában, és a nő történetében ugyan vásári, de mégis forradalmi fejezetet jelentett, hiszen nő létére — vasgyúró volt... És lám, itt a női vasgyúrók egész brigádjával beszélgetünk. Ők, természetesen, szenzációmentesen dolgoznak, vattázott kabátokba öltözve, fejükön kendő. Mégis vasgyúrók. Női kezükkel, ügyes szerkezetek segítségével, hajlítják a vasrudakat. Minden osztálynak megvan a maga furcsa neve. Például ezt a háromujjnyi vastagságút — tudja a csuda miért — könnycseppnek hívják. (Köszönöm szépen, ilyen „könnycseppecskékkei“ bíbelődni!) Az oldalsó rakásnak „roxor“ a neve, az a távolabbi bibircsókos fajta a „fésűs“, aztán az összenyomott I-keíesztmetszetű, az a „torosz“. így mutatják be napi munkájuk minden fajtáját a Csengery-brigád női tagjai a Kelet-Szlovákiai Vasmű központi vashajlító üzemrészlegében. A rudak most még egyenes, hosszú formájukban láthatók, de nemsokára munkába veszik a vashalmazt s a tervek szerint a legkülönbözőbb formákba görbülnek majd és az előregyártott betonelemek vasvázává válnak. Bizony, nem régen még ezek a munkásnők sem ismerték a rudakat így, név szerint. Négy évvel ezelőtt, mikor eljöttek segíteni építeni hazánk legnagyobb kohókombinátját, ezen a területen még csak legelőket láthattak. Négy' évvel ezelőtt e nők egyike sem tudta még pontosan, milyen fontos szükséglete minden ipari építkezésnek a vas. Csak jóval később, Igrinyi mester fedte fel előttük ezt a titkot, mely a Kohóépítő Vállalat 7. számú részlegének vállalati tanfolyamán vált előttük érthetővé. A tanfolyam elvégzése után tömörültek egybe és Csengery üzem-Fényképezte R. Ecrenhcut r Rendes fi, csali... Olvasásba merülve ültem a vonatban. Nem vettem tudomást a körülöttem történő dolgokról, egészen addig, amíg valaki le nem tett mellém, helyesebben mondva rám egy sporttáskát. Három fiatal fiú helyezte magát nyugati kényelembe, lábukat cipőstől fölrakták az ülésre, — Kari! Húzd idébb a táskát. Rátetted a nő ruhájára. Még rosszat gondol rólunk. Tekintetem átfogta a három gyerekembert. Egyiken piros zakó, zöld pulóver, a másik kettőn kék zakó, zöld pulóver. Nem zavartatták magukat, vidám beszélgetésbe kezdtek Cigarettára gyújtottak. Az egyik felém nyújtotta a cigarettatárcáját; — füstöljön velünk, — Köszönöm. Nem dohányzóm. A másik drazsét vett elő a zsebéből; talán ebből... Tessék, csak markoljon bele, úgyis nagyon apró szemek. — Köszönöm.,. Újra kinyitottam az újságom, de csak színleltem az olvasást... Megtudtam, hogy építkezésen dolgoznak, hogy jó mankóik vannak azoknak a csajoknak, akik most jöttek be a kocsiba, hogy közülük az a szőke tudhat a legjobban csókolózni, de a leghelyesebb a fekete hajú, mert olyan szabályos orra van mint Liz Taylornak... Majd fogadás következett .. Azt állította az egyik, hogy a fekete hajúnak műfogai vannak. Egy ötvenes került elő a másik pénztárcájából — a fogak valódiságára tette meg és azonnal a diáklányhoz fordult: — Kisanyám. a rágcsálóiról van szó. Sa|át vagy dohányon vett! A diáklány elvörösödött, vette a táskáját és tovább tornászta magát a zsúfolt kocsiban. A következő állomáson egy középkorú férfi szállt a kocsiba. Kirobbanó örömmel fogadták és a mellettem pöffeszkedő sportzsákok egyetlen tekintetére felkerültek a hálóba. — Magának foglaltuk, seriff.. — Megérettük, hogy találkozunk. — Mi van a kertészetben! Milyen volt a termés! — Hát sajnálhatjátok, hogy elmentetek. Biztosan nem kerestek ott sem többet. — Még ha kerestek is, elutazzátok, kosztra, szállásra költitek. Hajajaj — !!! Édesapám! — Maga el van maradva, egy évtizeddel mögöttünk kullog. Van magának halvány sejtelme arról, mit lehet egy ilyen építkezésen keresni és mennyit lehet lógni?... Az ember bedobálja a keverőbe az anyagot, a gép összekeveri, ide oda sétálgat a faiak körül, még unatkozik is. — Eltelik q nyolc óra és szia habarcs. Díszbe vágjuk magunkat — jön a szórakozás, szélesvásznú mozi, eszpresszó, kávéház, este twiszt meg a nők... A kertészcsoportvezető félbe akarta szakítani néhányszor a szóáradatot, de azután csak mosolygott... — Látom nagyszerű ízlésetek van. A modorotok meg egészen fővárosi. Meglátszik, hogy jó társaságban forogtok. Sokat fejlődtetek. — Kár, hegy nem vagyok az apátok, így nincs jegem pofozkodni. .. A három fiút egyszerre kapta el a méltatiankodás. — De Feri bácsi! — Minek néz maga minket? Nem vagyunk mi huligánok. Ismer bennünket. Megálltuk a helyünket a kertészetben is. Vetterh a csomagjaimat, a szemem csípte a cigarettafüst. Három kocsival odébb találtam magamnak megfelelő helyet. — Tovább olvastam volna, de magam előtt látom a három gyerekembert. — Elgondolkozom... Kik a felelősek ezért a viselkedésért?
