Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-24 / 2. szám
— Kinek van igaza? — Brúszi Nelli Marosa Emmával beszélget kettőjük problémáiról. Ugyanis együtt jártak kertészeti tanonciskolába Fr. Spácil felvétele búcsi házakban egymás után gyullad ki a villany. Ha- W zatérnek a szövetkezet állatgondozói, traktor pöfög ■ÉmH végig az utcán, motorkerékpár fordul be egy udvarba. Aszövetkezet gazdasági udvarán elcsendesül a zaj. Az utak lejtős részein, a domboldalokon piros arcú gyerekek indítják a szánkót hazafelé. Az emeletes kultúrotthonban csak egy ablakban fénylik világosság. Iskolásgyerekek ütik a rugalmas fehér kaucsuklabdát. Péntek van, közönséges falusi hétköznap. Igaz, most Búcson mindegy, ha szombat van, vagy vasárnap, akkor sem keresi fel több ember a kultúra házát. A 2117 hektáros szövetkezet tagjai nem szívesen mozdulnak ki jól berendezett otthonukból mozi, vagy színielőadás kedvéért. Bekapcsolják a televíziót, megindítják a lemezjátszót, vagy előveszik a könyvet, ha szórakozni akarnak. Mind kevesebbszer — és kevesebben vesznek részt közös szórakozásban. Pedig még néhány évvel ezelőtt itt is más volt a helyzet. A szövetkezeti klubként számontartott kultúrotthon szép jövővel kecsegtetett. Irodalmi kör, földrajzkör, színjátszó-csoport, tánccsoport — tele voltak lendülettel, tenniakarással, hogy közös erővel megteremtsék azt az eleven, pezsgő tevékenységet, amit méltán nevezhettek volna szocialista kulturális életnek. Az anyagi jólét, nyugalom másfajta eredményeket szült. „Gépesítették“ a kultúrát is, mint a háztartási munkákat, mint a növénytermesztést. Becsukódnak a kapuk és a szürke téli alkonyatban a falak védőburka mögé húzódva töltik téli estéiket a búcsi emberek. A szövetkezeti iroda körül megátalkodottan hallgat a csend, bent konokul pereg a vita. Retkes Lajos, a szövetkezet elnöke felelősségteljes megfontoltsággal hivatkozik a szövetkezet alapszabályaira, komolyan idézi a paragrafusokat. Brúszi Nelli, a szövetkezet 18 éves dolgozója, a kétéveskertészetitanonciskola növendéke, a fiatalság lázas igazságkeresésével hajtogatja érveit: Nem szóltak, hogy szükség van rám, hogy kellek ide. — Tudhattad, hogy itt kell dolgoznod,hiszen mi taníttattunk. Benne van a szerződésedben. — Az állami gazdaságban többet kerestem. Nekem fontos a pénz, Lajos bácsi tudja, hogy nem él az anyám, hogy nekem kell gondoskodnom a kelengyémről. — Itt is kereshetsz, ha jól megfogod a dolog végét. A többi lány is összegyűjti a bútorra, ruhára valót. így nem lehet csinálni, hogy se szó, se beszéd elmész az állami gazdaságba dolgozni. — Nem azért mentem, mert félek a munkától. De azért kellett két évig iskolába járnom, hogy ott és úgy dolgozzak és anynyiért, mint a többiek ? — Szakképzett kertészeti dolgozó vagy. Kitaníttattunk. — Akkor miért keresek csak annyit, mint az, aki nem szakképzett ? Miért nem bíznak meg valamilyen felelősségteljesebb munkával ? — Mi lenne, ha az összes tanonciskolát végzett tagunkat vezető állásba tennénk ? Hiszen négyéves technikumot végzett dolgozónk is van tizenhárom. És hány olyan vezetőnk van, aki sok éves gyakorlattal rendelkezik. — Ha ezt tudom, nem megyek sehová és a két év alatt kereshettem volna. — A tudás is érték. Nekünk szükségünk van az ismereteidre. A paprikaszedésnél meg a palántázásnál nem tudom BIZALOMBÓL hincs hitei!...? megmutatni, hogy többet tudok, mint azelőtt. A többiek csak nevetnek, hogy ezért nem volt érdemes tanulnom, ha azt csinálom, amit ők. — Nem dobhatom ki miattad Danit, a főkertészt, hogy kedvedre való állást adjak neked. — Azt nem is akarom. De egy hetven hektáros zöldségesben nem kellene a főkertész mellé egy segédkertész, vagy próbaképpen egy csoportvezető? — Éredményeink azt bizonyítják, hogy nincs rá szükség. Az elmúlt évben több mint harmincötezer korona volt a hektáronkénti bevételünk... Míg az elnök a jó gazdasági eredményekre hivatkozik, Nelli elhallgat, de tovább szövi a gondolatokat. Azt hajtogatja magában; versenyezni is lehetne, brigádokat alakítani, ha rámbíznának egyet, nagyon igyekeznék, beiratkoznék a technikumba is, hogy még többet tanuljak... színdarabot kéne betanulnunk, irodalmi esteket rendezni... és nem hiszi el, hogy az elnök szavaiban is van igazság. Retkes elvtárs tényekkel bizonyítja az igazát: nem érdemes brigádot szervezni a kertészetben, volt már egy szocialista munkabrigád címért Versenyző csoport, de szétesett. Jobb a munkafegyelem, ha mindenki a saját felelősségére dolgozik. Kulturális téren pedig általános jelenség, hegy az egész napos munka után az emberek kényelmesen, családi körben kívánnak szórakozni. Szélmalomharc ma közösségi kulturális életet szervezni, különösen a tapasztalatlan fiataloknak. És nem ismeri el, hogy Brúszi Nelli szavaiban is volt igazság. Retkes Lajos elnököt szeretik a szövetkezeti tagok, jó, lelkiismeretes gazdának tartják mindenütt, általában elégedett mindenki a vezetőség munkájával, hiszen biztosítja a szövetkezet további gazdasági fejlődésének feltételeit, törődik a fiatalok szakmai nevelésével is, nincs is náluk munkaerőben hiány. De — mégsincs minden rendben, erről tanúskodik a kihasználatlan kultúrotthon. „Általános jelenség“ mondják a búcsiak és első tekintetre elfogadhatónak is tűnik a magyarázat. Azonban ha mélyebben vizsgáljuk az összefüggéseket, rájövünk, hogy közös forrásból eredő tünet ez a szocialista munkabrigád felbomlásával. Tehát Búcson valamit tenni kellene az emberek eszmei neveléséért. Mert felelőtlenség lenne azzal elintézni a dolgot, hogy „most jól megy minden, szocialista munkaverseny nélkül is.“ Nem lehet számításon kívül hagyni a munkatermelékenység fokozásánál olyan jelentős tényezőt, mint az emberek kezdeményezése, az egymásért való felelősségvállalás. Ha ezt megoldanák, nem formálisan, hanem versenyezni kész fiatalokkal, ha kialakítanák az egymáshoz tartozás érzését az emberekben, akkor azzal is törődnének, ki hogy szórakozik, kinek milyen a véleménye egy-egy közösen látott hallott előadásról, filmről. Felesleges szőrszálhasogatásnak tűnhet a kérdésnek ez a boncolása. De távlatokban kell gondolkoznunk az embernevelésben is, nemcsak a gazdálkodásban. És itt, ebben van igaza Brúszi Nellinek. Mert a fiatalok mindig a holnapot nézik. Nem a hogyanokat, hanem a miérteket. ők nem akarják, hogy jó szándékaikat, egyéni igyekvésüket alapszabályok fékezzék. Tele vannak energiával, tennivágyással. Sajnos, fukaron mérik a közösségekben, szövetkezetekben részükre a bizalmat. Mintha tábla hirdetné: hitel nincs! Pedig jó befektetés lenne az előlegezett bizalom az ilyen értelmes, tevékeny fiataloknak, mint amilyen Brúszi Nelli. Azt, hogy dolgozni tud, már azelőtt is bebizonyította, mielőtt iskolába küldték. Hiba volt, hogy elhamarkodottan cselekedett, és az állami gazdaságba futott, keresni. Most, hogy visszatért a szövetkezetbe és ismét dolgozni fog. Ha érdemesnek találják, megbízhatnák valamilyen komoly feladattal, ha az nem is járna mindjárt magasabb fizetéssel, Nelli biztosan szívesen vállalná. Hasznos befektetés lenne a neki előlegezett bizalom, hiszen mindig a fiatalok voltak az elsők az újért való harcban. És ő, meg a többi hozzá hasonló fiatal az idősebbektől irányítva feladatul kapná a munkaverseny fejlesztését, a kultúra ápolását, akkor nemcsak termelni tanulnának meg szocialista módon a búcsi emberek, hanem gondolkodni is. Harasztiné M. «= 4
