Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-06 / 5. szám
J. Vlach felvétele szikrázó hóesésben hunyorogva néztek VAw a vidáman pöfögő traktor utón. Megvár■Jb* tűk, míg a távolság elnyeli a hangját, akkor mondtuk meg jövetelünk célját. — írhatnak rólunk, nem vagyunk mi rossz szövetkezet. Különösen az állattenyésztésünk jó. Az elmúlt évben például 140 százalékra teljesítettük a sertéshús felvásárlási tervet. Marhahúsból is többet adtunk be a tervezettnél. Pedig mindössze 420 hektáron gazdálkodunk. Most az év elején még jobban „indítottunk". Január hónapban a tervezett 10 ezer liter tej helyett 18 ezer litert adtunk át a felvásárlás céljaira. Mert Marienka néni nem hagyja ám, hogy „lazítsuk az iramot". Azt mondja, már év elején úgy kell indulni, hogy év végén ne kelljen a lemaradások behozására erőt pazarolni. Mert akkor már a következő évre kell erőt gyűjteni. Jól jártunk ám vele, nagyon jól. Nem is rólunk, róla kéne írni! Maguk azt se tudják, kicsoda Marienka néni? Hát az elnökünk! Már negyedik éve. ő nem olyan „funkciós” elnök, aki csak muszájból, vagy a fizetésért csinálja a dolgát. Neki hivatása, hogy a közös ügyet intézze... Asszonyelnök. Ritka nálunk, mint a fehér holló. Méghozzá olyan, akit nyugodt szívvel dicsér Hamerlik István zootechnikus, Vincze Imre agronómus, meg a szövetkezet többi tagja. Hogyan vált hivatásává a munka, amelyet végez? Honnan indult, hogy idáig ért? A múlva nézte, hogy az ekehasította rög úgy simul a földhöz, mint tenyérbe kenyér. — Még az illata is olyan — és mélyet szippantott a frissen szántott föld meleg párájából. Apja már messze előtte járt. Az ekeszarvra hajló háta eltakarta az égi úton felfelé baktató napot. Odafutott mellé, úgy kérlelte. — Édesapám, engedjen engem szántani. Szája sarkában megrándult a kemény ránc. Nem szólt semm'rt. Csak amikor a föld szélére ért és megfordította az ekét, akkor nézett a lányára. Gyere, próbáld meg! A ló okos szemével hátrapillantott. Kétszer is rászólt, mert az izgalomtól elakadt a hangja. Beleakasztotta az ugarba az ekét és azon fohászkodott, ő is tudjon olyan széles hantot hasítani, mint az apja. Először jobbra-balra billent az eke szarva, keze nem szokta még ezt a munkát. De a szemében, gondolatában benne élt, hogy kell csinálni. És várta a hersenő hangot, ahogy az eke nyomán egymásra borulnak az anyaföld meztelen halmai. Mire kifogyott lába alól a szántatlon föld, barázdáit nem lehetett megkülönböztetni apjáéitól. ponyvát húzni rá? — nézegették az ég alját aggódva néhányon. — Az elnöknő szólt, de nekem nem mondta, hogy csináljam. — Nekem se... — Énnekem meg igazán semmi közöm hozzá. Meleg van, a szél se mozdul, gyanúsan hallgat az idő. — Nincs beborulva, hagyjuk! Mégis jött a zivatar, hosszan tartó esőzés követte. Az osztag kizöldült, mire csépelhettek. Zelman Mária kiszámította a tagoknak, mennyi veszteséget okozott nemtörődömségük. Aztán azt hitték, többször nem lesz róla szó. Pedig lett. Méghozzá az évvégi elszámoláskor. De nemcsak az asztag-ugyről, mindenről. A titokban elcsent kukoricáról, a herekazalról, amely begyulladt. Rájöttek, hogy miért nincs osztalék. És azóta minden év végén felhívja a figyelmüket arra, hol, miért keletkezett lemaradás, mennyivel rövidítette meg mindannyiukat a nemtörődömség. Mindig kevesebb a számolnivalója. Mert mindenki megtalálta a helyét, mindenki tudja a tannivaló-A MA ASSZONYA Boldog volt akkor is, ha rábízták a baromfiudvart. Friss almot hordott az ólba, a kiscsirkéket etette és arról ábrándozott, ha felnő, az ő udvara lesz a legszebb. Új csirkeólakot építtet, olyan kocát tart, amely tizennégy malacot fial. Az ő gazdaságában nem lesz dögvész, nem pusztulnak majd az állatok. Ha kell, minden héten újra meszeli az ólakat, minden nap fertőtleníti az etető vályúkat. Л ztán egyszeriben sok lett a tanulnivalója. /» Záróvizsgák, pályaválasztás. — Menj tanítóképzőbe, ne kelljen a földet túrnod, mind apádnak. Sajnálta a nyári mezők szabadságát, de érdekelte a pedagógia, a lélektan. Tanult szorgalmasan. De hiányzott a baromfiudvar nyüzsgése, a tavaszi vetések bársonya, amelybe selymet simított a szél. Még akkor is hiányzott, amikor a szőke, barna gyermekfejek az ő intésére hajoltak a könyv fölé. Szeme ott kalandozott az ablakon, ha az úton friss szénával megrakott szekér imbolygón. Ha tavaszvégen, nyár elején jeges eső kopogott, söpört végig a falun, összeszorult a szíve: tönkreteszi a termést! Pedig szeretett tanítani. És „tapasztalni", tanulni. Szerette a gyerekeket, az összesét és mindegyiket küíön-külön. Mindegyik egy kis egyéniség, másképpen kell mindegyikkel bánni, ha szeretetükbe akar férkőzni. Amikor a volt szenei járásba került, felajánlották neki, hogy legyen a járási nemzeti bizottság mezőgazdasági szakosztályának dolgozója. Elvállalta. Irányítóként járta a falvakat. Reggel a csípős köddel birkózott. Napközben a szövetkezetek útját egyengette, problémáik megoldását segítette. Éjfélre ért haza a cuppogó sárban. Hideg szoba sötétsége fogadta. Még a takaró alatt is didergett. Nem akart álom jönni a szemére. De arra gondolt, holnap ismét nehéz munka várja, ki kell pihennie magát, hogy frissen kezdhesse a napot. A járás átszervezésekor nem sokat töprengett, amikor választania kellett: tanítani megy, vagy vállalja a Zonc-Toronyi (Tureő) szövetkezetben az elnöki tisztséget. Szerette ezt a kis falut. Ismerte is. Ezt választotta. Nem ment minden simán. Volt gondjuk, bajuk elég. Nem azért, mintha őt nem becsülték, szerették volna kezdettől fogva. Nem. A közös iránt nem éreztek felelősséget. Nem hitték, hogy maguknak dolgoznak. Asztagba hordták a gabonát. — Nem kéne ját. Ezért van ideje arra, hogy másfajta „ügyeket" is tisztázzon. — Marienka néni, szóljon a férjemnek. Mostanában mindig részegen jön haza. Nem bírok vele, magára hallgat csak. Ugye, megteszi. A jó traktorosként ismert férj elvörösödött zavarában, amikor behívta egy kis beszélgetésre. — Nem fogok neked sokat beszélni. Felnőtt ember vagy. Négy gyereknek kell enni adnod. Ha így akarod folytatni, jobb ha összeteszed a kezed és nem dolgozol. Nem érted? Mintha kiszórnád az ablakon, amit keresel. Megiszod, másokat itatsz. Látnád magad, ha részeg vagy. Rossz rádnézni. Gondold meg. Már mindenki haragszik rád. Szerettelek volna elküldeni egy továbbképző tanfolyamra, de úgy látszik, mást kell javasolnom. — De Marienka néni, meg tudom én mutatni, hogy nem vagyok olyan... És a traktorosokkal azóta nincs semmi baj. Mert Marienka néni jó pedagógus. Halk hangja mindenkit lefegyverez, ő jár a lányokkal színházba. Senecre viszi őket néhány kilométerre, mert az ő kicsi falujukban még nincs kultúrotthon. A korán jött őszi fagyokban Marienka néni boros teát főz, kiviszi a határba a kukoricát törő asszonyoknak, férfiaknak. — Igyátok meg fiúk. Ti se kínáltassátok magatokat, asszonykák! Ma még valahogy ki kell bírni, aztán nyugodtan ülhetünk bent! — Meg lesz, ne tessék félni! I rhabundája alá húzza a lábát, mégis érzi, * hogy élesen vág a szél. Nem is csoda, hiszen a traktor viaszosvászon ponyvája szabadon libeg-lobog, utat engedve a sűrűn szálló hópelyheknek. Derűsen néz hátra. — Miért jöttek utánam? A többiek mind otthon vannak. Menjenek csak vissza. Lefényképezhetik az állatgondozókat, a fejőket. Megérdemlik. Én sajnos, nem fordulhatok vissza, megyek gépalkatrészekért. Sarkunkban a tavasz. Nem vesztegelhetünk majd alkatrészhiány miatt. Az adatokat, mindent, amire kíváncsiak, megmondják. Megmutatják a tavaszi munkák tervét is. Nem szeretjük a feltűnést, de ha már hozzánk jöttek, írják meg, ilyen szövetkezetei szerető, összetartó tagokkal könnyű egy elnöknek dicsekednie! Elbúcsúzik. Viszi a traktor. Siet, mert várják haza. Ha érkezik, mennek elé az utcára. — Végre, jön Marienka néni. Vajon mit intézett? HARASZTINÉ M. E. A nők testvéri összefogása a konkrét munkában is megnyilvánul. Képünkön: Paulina Assafu ghanai egészségügyi nővér, Luhatovicén, a csecsemővédő intézetben tanulja meg a kicsinyek egészségvédelmét. FR. SPÁÍIL felvétele
