Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-02-20 / 4. szám
fényképpályázat] Д Dolgozó Nő szerkesztősége fényképpályázatot hirdet. A felvételek a Csehszlovák Szocialista Köztársaság asszonyai, lányai, ifjúsága és gyermekei életéből kiragadott pillanatokat örökítsék meg, melyek а XII. pártkongresszus előtt és után népünk szorgalmát, lelkesedését, boldog életét tükrözik. A pályázaton minden csehszlovák állampolgár, hivatásos vagy amatőr fényképész részt vehet. A pályázatra minden, eddig még a nyilvánosság előtt meg nem jelent felvétel beküldhető. A felvételek tárgya a nők, az ifjúság és a gyermekek életének legkülönbözőbb környezetéből meríthető (ipar, földművelés, iskola, kultúra, művészet, sport, család, stb.) Mivel a pályázatra beküldött felvételeket nyomdai célokra használjuk fel, fontos, hogy magas technikai, tárgyi és esztétikai színvonallal rendelkezzenek. A képeket fényes papíron, legalább I8x 24 cm nagyságban veszi át a Dolgozó Nő szerkesztősé ge. (Bratislava, Októbrové námestie 12). Kérjük a borítékon feltüntetni: „Fényképpályázat.“ Mivel a pályázat névtelen jellegű, kérjük az érdekelteket, hogy a fényképek hátsó oldalát a felvétel megnevezésével és jeligével lássák el. A felvételekkel egyidejűleg minden pályázó egy leragasztott borítékot küld a szerkesztőség címére, amelyben saját nevét, címét és a fénykép hátsó oldalára írt jeligét helyezi el. A borítékot csak a kiértékelés után nyitjuk fel. A pályázat 1963. április 30-án zárul. A fenti feltételeknek megfelelő fényképek bíráló bizottság elé kerülnek. 1. díj. Admira I. filmfelvevőgép 2. díj. Admira II. filmfelvevögép 3. díj. Fényképezőgép 4. díj. Tranzisztoros táskarádió 5. díj. Premalux (kvarclámpa) Ha a felvételek nem felelnek meg a követelményeknek, a bizottság eltekinthet valamelyik díj megítélésétől. A pályázat kiértékelését a Dolgozó Nő 1963. 10. számában ismertetjük. A díjak kiutalásának végső határideje 1963. május 15-e. A díjnyertes fényképek továbbra is a szerkesztőség tulajdonát képezik. Ezenkívül a szerzővel való előzetes egyezség alapján a szerkesztőség megvásárol néhány felvételt a fényképtár kiegészítésére. A kiértékelt és megvásárolt fényképek szerzői joga érintetlen marad. Ellenben a szerkesztőség jogot formál a beküldött felvételek nyomdai felhasználására, természetesen a megfelelő honorárium ellenében. A nem díjazott és a meg nem vásárolt fényképeket tulajdonosaik legkésőbb 1963. május végéig átvehetik a Dolgozó Nő szerkesztőségében. FIGYELEM! Örömmel értesítjük olvasóinkat, hogy a Dolgozó Nő példányszáma az 1963-as évben emelkedett s ezért alkalmunk nyílik további megrendeléseket felvenni. Megrendeléseket közvetlenül a posta kézbesítő — vagy hírlapszolgálata vesz fel. Előfizetési ár egész évre mindössze 16,80 korona, negyedévre 4,20 korona. A lapterjesztésben szép eredményeket elért munkatársainkat értékes könyvjutalomban részesítjük. Aki háromnál több új előfizetőt szerez az 1963-as évre, kérjük, küldje be a megrendelők névsorát — a posta fiók igazolásával, mely a megrendelést átvette — közvetlenül szerkesztőség Unkbe. Néhány nappal ezelőtt a véletlen hozott minket össze Stavíková elvtársnővel, a Bratislava! II. Tanonciskola pedagógusával. — El vagyok keseredve — mondotta gondterhelten — tönkretesznek a láncok! Majd tőmondatokban elmesélte ,,keserűségének” okfft. Egyik este a gyerekekkel a televízió műsorát nézték. A híradó közvetítésekor arra lettek figyelmesek, hogy az egyik szövetkezetben láncok hiányában nem tudják bekötni a teheneket, borjúkat az új istállóba. — Gyerekek! A lánchalmazunk a pincében írni kell a szövetkezetnek! Telefonáljunk... Egymás után peregtek le a lelkes CSISZ tagok ajkáról a javaslatok. Igen ám, de egy bökkenője is akadt nyomban a dolognak. Tudniillik a tenni akarástól felvillanyozott fiatalok, pedagógusukkal az élen, nem figyelték meg a község nevét. A bökkenő nem vált akadállyá, mert amíg Stavíková elvtársnő jobbra-balra telefonálgatott, addig a gyerekek szinte megrohamozták a televíziót, hogy megtudják a falu nevét. Három napig tartott —- Hogy megörül majd a szövetkezet — mosolyognak a CSISZ tagok Három napon keresztül berregett a telefon 5tavik elvtársnő kezében Itt a falu végén, ahol az erdő csak egy tücsökugrásra sötétlik a hegyoldalban, majdnem minden éjszaka vizitelnek a vaddisznók. Feltúrják a zöldséges-ágyasokat, leszüretelik a szőlőt. És olyan szemtelenül ropogtatják a hullott diót, hogy az ember megpukkad mérgében. A fiatal Szügyi jókora köveket tárol az ajtó mellett. Ki-kiugrik éjfél felé, el is találja néha valamelyiket. Visítás, robogás, ágak törése. Aztán másnap megint itt vannak. Most minden fillérnyi kár felfokozottan sajog Szügyiéknek, mert éppen kutat ásatnak. Drága mulatság! Méterenként — a cementgyűrűt beleértve, — ötszáz forint. Ha vízben dolgoznak majd, akkor duplája. Harmadfél méternél tartanak, már az kitesz ezerhétszázötvenet. Tetejébe az erdei csürhe pusztítása!... — Megint itt voltak a disznók — kesergett Szügyiné szombaton délután, mikor az ura hazajött a munkából. — Kitúrták egy szakajtóra való répámat. a felderítő munka, s meg is hozta az eredményt: SLÁDEŐKOVCE, nitrai járás. Azon nyomban kattogott az írógép, s a posta máris vitte a levelet ennek a Vág menti szövetkezetnek... — így kezdődött... — sóhajtott fel borúsan ez az idős aasszony, dühösen legyintett a kezével, s rövid hallgatásba burkolódzott. Amíg hallgattuk, egyre kevésbé értettük háborgásának okát. Sőt, ellenkezőleg, hovatovább, annál kellemesebb érzés ejtett akkor még rabul minket. Ha ilyen nagyszerű emberek keze között nő fel ifjúságunk, amelyet már zsenge korában így oltanak be a munkásbecsület igazi tartalmával — mert hiszen az ebbe az iskolába járó ezer tanoncból növekszik fel a jövő munkásosztályának egy része —, akkor igazán nincs okunk komoly panaszra. S ha ilyen szikra lappang a fiatalokban, amelyet akkora lelkesedésre lehet lobbantani a segíteni akarásban, akkor még türelmetlenebbül várhatjuk a holnapot... De hát akkor mégis; miért keseredett el ez a becsületes pedagógus? Disznófogás — Ne mérgelődj, Maris — ült le az öreg. — Az egész répád nem ér meg ötven forintot. Egy vaddisznó megér hússzor annyit. — Bolond vagy ? — bosszankodott az aszszony. — A répa a mienk. A disznó másé. — Miénk lesz a disznó — mosolygott Szügyi. Hazafelé jövet kiterveltem. Máris munkához látott. A kútgödörről levette a balesetelhárító-deszkákat, vékony, hosszú ágakat rakott helyette,sűrűn egymás mellett. Arra meg száraz kukoricaleveleket helyezett, teljesen eltakarva az ágakat, meg a gödröt. Majd árpát szórogatott ritkásan, csak egy helyre sokat, a takarás közepén. A disznó majd rámegy az árpa-csalira, aztán zsupsz. — Csak jó nagy állat hulljon bele! — epekeden az asszony. — Olyan kolbászt csinálok én abból!..-. Vacsora után az öreg még tett-vett a ház körül. Szügyiné mosogatott. Akart mondani
