Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-12-25 / 26. szám
Ж M l egyik kihúzza a kemencéből, a másik valósággal lelket lehel bele, a harmadik színnel gazdagítja, a negyedik megformálja, az ötödik villával várja, hogy átvegye, a hatodik vízbe meríti, a hetedik... amíg végül is címkével ellátva a raktárba kerül. És az üveg formálói szívesen végzik ezt a nehéz, izzasztó munkát. A sör—mely nemcsak a bányászok, de az üvegfúvóknak is hűsítő itala — enyhíti az égető szomjúságot, a kezük nyomán kikerülő szépség megelégedettséggel tölti el őket. És nemcsak a mestereket és munkásokat, de azokét is, akik tulajdonképpen útjára indítják az üveget. A tervezőkét is. A háború utáni nehézségeket leküzdve ugyanis az 1892-ben alakult üveggyár ismét teljes erővel nekilátott a termeléshez és a Skloexport kiviteli társasággal együttműködve megkezdte az exportszállítást is. A nemzetközi piacon azonban kiderült, hogy a gyártmány teljes értékét, minősége mellett esztétikai kivitele határozza meg. A Lednice- Rovne-i születésű, üveges családból származó Karol Holoskot-kérték meg, vállalja a tervezői munkát. Nagy feladqtot teljesített: igazi művészi formákat teremtett és segítségével sikerült kiszorítani az álművészetet. Az üzemben jelenleg gyártott könnyű, egyszerű és valóban ízlése: 'V Cl 0 +* • :S £ X ® ‘3 4, — >-O **-ü <0 > ■2 О ej X 2 2 a •o jc T 01 >. ,rj J§ J ■3 N o ■w Й > О o I ° O) g W ® -o- F :0 II :0 készítmények, a külföldi sikerek és a belföldi kiállítások díjai tanúskodnak arról, hogy erőfeszítése nem volt hiábavaló. Büszkék a gyárukra és szeretik a munkájukat ezek az üvegesmesterek. Megértették azt például, hogy a külföldi nagy rendeléseknek eleget kell tenniök és bár az üvegesmesterség mindig csak a délelőtti munkát ismerte, mégis rátértek a három műszakra. Az üzem vezetősége intézkedett, hogy az éjjel is felszolgált meleg teán kívül levest is kapjanak a dolgozók. Az asszonyokat is szép újévi meglepetés várja: megkezdik az üzemi bölcsőde és óvoda építését. Vigyázat! Törékeny! Biztosítják a feliratok a gyárból kikerülő értékes csomagok veszélytelen útját messzi országok felé és az ember közben arra gondol: ez a törékeny üveg milyen szilárddá alapozta az erdőkoszorúzta község üveges mestereinek és családjainak életét. KRPELÁN MAGDA Sárka nővér szállíttatta, hogy el ne illanjon a sárga képével. — Megfertőz mindenkit, a kórházba való maga! — rivallt rám-, panaszolja sírás hangon Jurek mama. Azóta is ott a tejem. — Túrónak is öreg lesz már az anyó, — szólal meg Irena asszony. — Egy egész vajat is otthonhagytam. Két blúzom, szoknyám, ingem meg beáztatva maradt a lavórban. Meszelni is akartam, és a hat muskátlim is elpusztul. Nyolc koronát fizettem darabjáért... És nagyanyó zokog, majd a szíve szakad belé, pedig már százszor is elmondta gondjátbaját. Jellegzetes vonása, hogy a nővéreket doktornőnek, a fiatal orvosnőt nővérkének szólítja. A többiek nem sokat teketóriáznak vele, legfeljebb beleordítják a fülébe, hogy ne óbégasson, árt a májának. De Sárka nővér kitartóan vigasztalja. — E hónap tizenötödikén repülőgépre szállók, tegnap jött az értesítés Prágából, — mondja ma reggel a főnővér. A tej hirtelen elvesztette jó izét, mi meg a kedvünket. — Hát csakugyan elmegy? Tényleg igaz? — Csakugyan, — bólogat. Remélem mire visszatérek, fölépítik az új pavilont. Sőt, szeretném azt is remélni, hogy addigra eredményesebben fogják tudni gyógyítani a májbetegséget. — Hogy jött arra a gondolatra, hogy Afganisztánba menjen? — Mindig vonzottak a kékbe nyúló messzeségek. Gyermekkorom óta arról álmodoztam, hogy egyszer bejárom a világot. El is határoztuk két osztálytársammal, hogy amint az első alkalom adódik, elindulunk. Nekik családjuk van, nekem nincs, így egymagám vágok útnak. Egyenesen Kabulba megyek, Afganisztán fővárosába, ahol csehszlovák kórházaink egyikében, főnővéri minőségben fogok dolgozni. — Már három éve tanulok franciául. Ez az egyik föltétel. ■ Kit hagy itthon? - Az édesanyámat, fájdalmas szívvel. — Pedig vele szerettem volna felfedezni messze tájak régi kultúráját, hisz a legjobb barátnőm. Megérti minden vágyamat, kedvteléseimet. — Ezek szerint az ember azt gondolná, hogy... — ...nem vagyok jó ápolónő, ugy-e ezt akarta mondani? — Inkább azt, hogy pályatévesztett. — Bizony, csak véletlenül lettem ápolónő. Gyermekkoromban itt laktunk a kórház közelében és nagyon gyakran volt tüszős mandulagyulladásom. A kórház volt a második otthonom. Ha nem voltam beteg, akkor eljártam énekelni és zongorázni. — A végén még kisül, hogy müvészlélek. — Nem tudtam én sem énekelni, sem zongorázni. De nem akartak elkeseríteni az ápolónéniket és megengedték, hogy zongorázzak, mert szegény gyerek voltam. Apámnak csak ritkán akadt műszakja a vitkovici vasmüveknel. De hát ez a múlt. Most inkább az útról beszéljünk, amely előttem áll. — Hosszú lesz? — Légvonalban 6000 kilométer. Prágából Moszkván keresztül. Visszafelé Taskent nevezetességeit is megnézzük talán. — Mi is reméljük, Sárka Hvézdovd, hogy minden álma teljesül, és a megtestesült lelkiismeret lesz idegenben is, akárcsak otthon, az ostravai kórházban. MOYZES ILONA
