Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-12-11 / 25. szám
Július Pelzner mérnök, a pezinoki Erdőigazgat óság tervezőosztályának vezetője és Klára Staríová a rönkök osztályozásánál A fedőlapon: Nem kár ezt a fenyőt kivágni?—mondja féltő gonddal Klára asszony. epéseit az erdő zúgásának lassú ritmusához igazítja. A tisztásról figyelő őz nem is riad meg, az erdő részesének _ tartja a lassan távolodó alakot. "Menetelő, élő fák vagyunk mi — mondja a harmóniai erdőkerület tapasztalt vezető erdésze, akinek terepszínű erdészuniformisa szinte beleolvad a havat váró fák színébe. — Micsoda megnyugtató csend, nyugalom, — gondolja Klára. Jó így kijönni az irodából. Mert sokrétű egy erdőigazgatóság tervezőjének a dolga. Az íróasztalt az erdő fái váltják fel, melyekkel nagyon sokféle formában találkozik az ember. A pezinoki Erdőigazgatóság tulajdonképpen egy tető nélküli hatalmas üzem, mely már három éve tartja a köztársaságban az elsőséget. Egy ilyen tartós, jó munkáért kijáró címet alaposan ki kell érdemelni. Az embereknek és a fáknak is, melyek ezekben az erdőségeken élvezik első tavaszukat és a napsugarat, vészelik át a zimankós teíet és földre sújtva is az embert szolgálják. — Mi dolga egy erdésznek, hisz a fák maguktól nőnek — hallja néha az ember, de csak olyanoktól, akik nem ismerik és nem szeretik az erdőt. Aki még nem látta a facsemeték gyermekeknek kijáró gondos ápolását, a sudár fiatal fenyők kezelését, az erdő szakavatott ritkítását. Aki még nem vette észre, hogy az elhalt gallyaknak még élettelenül is, szárazon is hivatásuk van. Védelmezőén körülölelni a fiatal hajtásokat, hogy éltessék, óvják őket. — Nézzék csak ezeket a fenyőcsemetéket — érünk közben Klára Stanová tervezővel a pezinoki Baba dombjára. — Ezek az apró földrakáskák a bölcsőik ezeknek az értékes kis jövevényeknek. Aztán telnek az évek: öt, tíz, tizenöt, amíg embermagasságú fenyő lesz belőlük. Széltől, fagytól óvják őket erdészeink és mindez sokszor hiábavaló. Egy meggondolatlan, gonosz fejszecsapás mindennek véget vet. Hisz ha a fák tiltakozni, kiáltani, sírni tudnának... Tíz éve dolgozik Klára az Erdőigazgatóság irodájában, de megtanulta az erdő hangját is érteni. Szereti ezt a hatalmas üzemet, melynek zenéjét a fák zúgása, a favágók fejszecsapásai és felvonódaruk ütemes robaja szolgáltatja. Az erdőt, amely nemcsak annyagi értéket nyújt az embernek, de oltalmat, pihenést és szórakozást is. És ahol néha, ha közeledik a vihar, olyan kicsinek és védtelennek érzi magát, még ha erdészegyenruhát visel is. Haragos felhők gyűlnek a fák koronái fölé és Klára elveszett kislánynak tűnik az erdő sűrűjében. Nem is tud sokat beszélni magáról. Érettségi, szakiskolák, tervezés, erdő... А типка és a bányamérnök férj, a fák és a négyéves kisfia... És ennyi talán elég is. Hisz a fák sem beszélnek, csak az erdő hallatja néha titokzatos hangját. К. M.
