Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-11-27 / 24. szám
GRICKO BOJKO Rakétásdi Mindjárt indul a rakétánk, Szálljatok be, gyerekek! Ni, a játékok is kérik: ,,Hadd repüljünk veletek!” ,.Velünk jöhetsz, Manci baba, Feküdtél már eleget, De hideg lesz, jól öltözz fel, S húzzál kesztyűt, meleget!” A bohóc már be is mászott, Fészkelődik, mocorog, Nem fér el a hosszú őrre, Ezért mérgesen morog. Nyuszi ugrál, mint a labda, Örömében kiabál: ,,De jó lesz a rakétában, Farkas ott rám nem talál!” Az egérkék így cincognak: ,,Nem először repülünk! Jó odafenn, no meg macska Sem cibálja a fülünk!” Kacsa Tóni odatotyog: ,,Én is kérek ám helyet! Hold-tengerben lubickolni Háp-háp, nagyszerű lehet!' Uccu, erre előcammog A két medvebocs-iker: ,.Rokonunkat, a Nagy Medvét Nekünk bizony látni kell!” Mókuska jön utolsónak, Egy nagy kosarat cipel. „Mondd csak, kedves kis Mókuska, Az a kosár mire kell?” „Csillagokat fogok szedni, Ebbe rakom be őket, Hadd díszítse velük szépen Télapó a fenyőket”. 24 Terényi István fordítása MOST MÁR Мри... Az újságos pavilon előtt két kisgyerek áll. A fiúcska hat éves forma, pöttömnyi húga épp oly kék szemű és szöszke hajú, mint bátyja. Képes levelezőlapot akarnak vásárolni. — Ezt a Gagarinosat kérjük, néni. No nézd csak, Gagarinosat! — Az elárusítónő egészen el van bűvölve. A kislányhoz fordul: — Tudod te, ki az a Gagarin? — Tudom hát. — Akkor mondd meg nekem. Kicsoda Gagarin? A kislány meglepődik a kérdésen, majd igyekszik minél világosabban megmagyarázni, hogy a néni megértse: — Gagarin, Gagarin... Hát nem tetszik tudni? Gagarin... az Tyitov! A néni nagyot nevet. Most már minden világos. $&ámolya,to-fa! 1. írjátok be a négyzetekbe egytöi tizenhatig a számokat úgy, hogy a függőleges oszlopok összege 34 legyen. Kezdjétek a ponttal jelölt mezőben, fejezzétek be a négyzetesnél! 2. Egy csiga naponta 3 métert mászik felfelé, de estére 2 métert visszacsúszik, és így 5 nap alatt felér az oszlop tetejére. Milyen magas az oszlop ? A megfejtést ,,Gyermekrejtvény“ címen legkésőbb december 12-ig küldjétek be szerkesztőségünk címére. A legjobb megfejtőt, között értékes könyveket sorsolunk ki. Móricz Zsigmondi ÉGI MADÁR — Osztán mit mondott neki a menyecske ? — kérdezte a gazda, torkából. — Azt! — csattant ki a menyecske hangja, — hogy kérjen el az uramtól... Az övé vagyok! Vele alkuggyon.. Az ember elmosolyodott. — Megmondta... Jól van. Az öreg elfordult s odébblépett vagy kettőt. Most már nem tudta, előveheti-é a szivart a zsebből. — Csihás! Paraszt! — kiabált a menyecske s az arca lángolt és a torka hasított. — Majd megfelel neki az uram!... Majd megfelelel!... — No, nem kell úgy lármázni, — szólt csillapítva a gazda. — Nem lesz szúnyogcsípésből döghalál... A menyecske, mintha kígyó csípte volna meg, visszafordult s az urára nézett. Ez rá se pillantott többet, az öregeknek mondta. — Hát beszéltem a maguk adójáról... Az öreg ember meghúzta magát, mint a kiöntött ürge, — Huszonkét esztendeje nem fizettek semmit... ■ Hát istenem, az ember örül, ha megvan ... — Mióta Panni megvan, — s röhögött a gazda, a nyaka egész beleveresedett, — úgy látszik, egészen megszagolták, hogy lesz, aki majd kifizeti. Avval otthagyta őket az udvaron s ő bement a házba. Még kihallatszott a hangja. — Van valami ebéd? Az öreg kivette a szájábul a szivart-s nem gyújtott rá, hanem újra bedugta a zsebébe. — Hát te mit ácsorogsz itt! — mordult a feleségére. — Potyára... — Hát gyerünk haza, ha neked csak otthun jó, — szólt az öregasszony, s mindjárt a kapu felé indult. Az öreg még várt, újra kivette a szivart, aztán kidöcögött a kapun, hogy senki se szólt utána. Kinn az utca közepén rágyújtott s elkezdte erősen fújni a füstöt a torony teteje felé. (Folytatása következik) 21 — Mennyen innen, Miska... nincsen nekünk semmi beszélnivalónk egymással. — Hé, a jóistenit, dehogy nincs... Van. — Én a más felesége vagyok... Magának isten tudja hány szeretője vót azóta... Miska felemelte a fejét, soká nézte őt, aztán megszólalt, — Hát ha tudni akarod, egy se. Hallottam... Akkor is vót... Nekem? Hogy a bűr hűljön meg rajta, aki mondta Szakácsné... Miskának felszaladt a szemöldöke a kalap alá, azon a kaiapon is meglátszott, hogy sok esztendő óta hevert a fiókban. — Szakácsné... — s megrántotta a vállát, — szakácsné kell... mert a menázsihó elkel... — Hallgatott; hirtelen elevenebben, mérgesen pattogva. — Osztán én írtam neked, hogy gyere fel Pestre, jó helyet tudok, ott mán engem is szerettek mert a jány, ha elment, elment, én akkor is maradtam... Szerettek, a kisasszony maga készítette ki a porciómat, szénhordásér a pincébül, minden szombaton tele... olyan jócska láda vót a konyhába, azt mindig én hordtam tele vagy két esztendeje, — s komolyan nézett, — még most is mikor búcsúzkodtam... Hát ott jó helyed lett vóna, sok .pízt kerestél vóna... tőtt vóna a lakodalomra... De mán akkor beléd esett a nyavolya Mán akkor kifundáltad avval a görbe eszeddel, hogy nagygazdáné leszel, egyen meg a fene... Panni dühösen csattant fel. — Takarodj a szemem elől!... így mersz beszélni egy első gazda feleségével? Te rongyos... — H!... Kényes lettél... Hásze először terítem én ki előtted a szívem szerelmét. — A más vót. Akkor én is más vótam. — Az igaz. Akkor tisztességes jány voltál... Akkor még ilyen tavaszon hátadon hordtad a csizmát, igaz-e... nem jártál hétköznap is cipőkbe... Elég baj a nekem, hogy így felvirradr rátok. Rád, meg az apádra!... Psző, be tudjátok... Eh, haj, hogy örült a komisz baka, hogyha kemény a strózsák, majd puha lesz a szeretője mejje, akire lehajtja aztat a búbánatos 15
