Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-10-16 / 21. szám
1 A Place de i'Operától nem messze, — ahonnan hétfelé sietnek szét Párizs sugárútjai, — egy autókkal megrakott kis utcában játszik estéről-estéré a Theatre du la Potiniére. Komédiaműsorával vonzza a nézőket, s a párizsiak özönlenek. Párizs szeret nevetni. Itt, a zajos, tündöklő város közepén, tenyérnyi öltözőben, egy világsztár fogad. Megigazítja melle fölött az óriási biztosftótűvel összefogott köpenyt, s amikor a vendég hamutartót kér, lehajol, s odanyújt egy barna karton papírdobozt Vannak sztárok, akik úgynevezett puritánságukkal tüntetnek, akiknek ez is csak,,publicity". Marpessa Dawn egész lénye azonban olyan megkapóan egyszerű, természetesen üdítő, mint egy korty forrásvíz. Az élő, a megtestesült Euridike ö, akiért érdemes alászállni a pokol mélységes fenekére. A ,,Fekete Orfeusz” című film bemutatója előtt is Euridike volt, s az marad még sok éven át: bájos és tiszta nőalak, akit a mitológia leng körül. Szinte barbárságnak tűnik megtörni ezt a varázst. Remutatkozom, s ö a csodálkozástól összecsapja a kezét: — Budapestről? Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott a film bemutatóján. Mondja csak, nem maguknál lesz véletlenül a legközelebbi Világifjúsági Találkozó?... Nem?... Kár! Gondoltam, akkor talán meghívnának engem is... Bájosan naiv a kérdés, de az ő szájából ez is természetes. A filmre terelem a szót. — Nálunk otthon mindenki Orfeusz dalát dúdolja.- Ezt? — kérdezi, s felhangzik halkan az öltözőben az édesbús melódia.-......Te áldott, te szép virradat, ha jössz, fut az éj, kél a nap...” A francia és a magyar szöveg összeolvad, s Rióban vagyunk... A híres karneválon, melynek háttere a világ szépségben utolérhetetleh tengeröble. Rióban, ahol vérforralók a szambák, s csendes a napfelkelte. Rióban, ahol Morcé/ Camus remekművet alkotott Vinitius de Morraes brazil író ,,Orfeo de Conceicao” című regénye nyomán. A színészgárdának egyetlen hivatásos tagja volt csupán: Marpessa, a párizsi táncosnő. A többiek? Futballista, diáklány, titkárnő, a hármasugrás olimpiai bajnoka... S Camus nemcsak csodát művelt, hanem áthághatatlan akadályokat is leküzdött. Csak egy példa: amikor Brazíliában a film felvételeit végre befejezték, Camus nem rendelkezett elég devizával, hogy kifizethesse az adókat. így nem tudták azonnal Franciaországba vinni a hangszalagot, s a zenével olyanynyira összeforrott filmet kénytelenek voltak némán összeállítani! — Meséljen, — kérlelem Morpessdt. — Ne a filmről, még ne1 Előbb az életéről... — Rövid lesz a történet. Nincs benne szenzáció, — mentegetőzik, mint aki megszokta már a nyugati újságírók story-éhségét.— Pcnnsylvániában születtem. Az édesanyám amerikai, az édesapám filippinó. V ridtéip A Filmbeli kedvesével. ,,A fekete Orfeusz és Euridike“. Marpessa Dawn és a férje fény-SOAIOS ÁGNES felvételei Két évvel ezelőtt jártam otthon, meglátogattam őket. Én már hétéves koromban kezdtem táncolni, de nem akartam táncosnő lenni. Aztán 1953-ban vakációzni jöttem Párizsba. Már haza kellett volna indulnom, amikor szerződést ajánlottak fel. Maradtam, mert megszerettem Párizst. Sokáig ismeretlenül éldegéltem itt, táncoltam a karban, statisztáltam... ] — És a film? Marpessa Dawn-nal. — Egyszer szerepet vállaltam egy jelentéktelen kis filmben. Már el is felejtkeztem róla, amikor felkeresett Marcel Camus. Beszélt a,.Fekete Orfeusz” történetéről, elmondta, hogy megnézett engem abban a másik kis szerepben, s aztán feltette a nagy kérdést: vállalom-e? Hát így történt! Derékig érő fekete haját fonogatja, s zavartan figyel: vajon elég érdekeset mondott-e? — A filmnek nálunk is, s az egész világon óriási sikere volt. Nem véletlenül kapta meg 1959-ben Cannes-ban az Aranypálmát... — Itt, Párizsban is szerették. De ez természetes! Camus nagy író, nagy rendező. Camus nagyszerű ember. Amihez ő nyúl, abból kitűnő születik. Úgy tud beszélni az emberekkel, hogy a legjobbat kihozza belőlük... Ezt én tudom csak igazán!‘Négy hónapig tartott a forgatás, de hat hónapig voltunk Rióban. Amig élek, nem felejtem el... — Szereti Euridikét? — Szeretem. Nagy fordulópontot jelentett az életemben. — S ez a kabala, ami a nyakláncán lóg? Ez is a filmbeli Euridikéé? Nevetve kap oda, s már mutatja is: ökölbe szorított, apró fekete kéz. — Nem, ez az én saját kabalám. Mindig a nyakamon hordom. Szerencsét hoz, higgye el. Új filmszerződést is kaptam. A 20 Century Fox hollywoodi filmgyár egyik filmjében játszom. A címe: ,,The short cut”, a ,,Lerövidített út”. Öltözőtükre előtt egy csinos, szőke fiatalember arcképei sorakoznak. Észreveszi a tekintetemet. — Ő a férjem. Erik Vander, a belga rádiónál dolgozik. Van egy kétéves fiunk, Erik Christian. Nagyon nehéz, hogy sokszor vagyunk távol egymástól. De a jövő héten hazajönnek mind a ketten. A kis és a nagy Erik. Már alig várom... A sora egybefonódott Euridikével, de talán boldogabb lesz, mint a riói éjszakában lehullott tiszta, fehér kis virág. SOMOS ÁGNES
