Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-10-02 / 20. szám
Fekete kendős, sötét ruhás néni siet a kútra. Ha a ruháját nézi az ember, idősnek véli, ha a mozdulatait, alig nézi harminc évesnek. Fiatalos mozdulattal emeli, tölti a kannákat. Siet. Igaz, nem is ér rá kényelmes sétálgatásra, hiszen búcsúra készül a falu. Egész Bajta ünnepi előkészületekkel foglalkozik. — Jaj, csak búcsú ne lenne soha — szól a fiatal erejű, hatvan éves Veronka néni a szomszédasszonyának — annyi ilyenkor a dolgom, azt sem tudom, mihez fogjak hamarább. — Csak azt ne mondja, hogy nem győzi! — mosolyog a fiatalasszony Veronka néni sopánkodásán. — Hiszen másnak elég lenne már az is, hogy a szövetkezet harminc család méhe körül ellássa a teendőket. Veronka néni munkájának ez csak az egyharmada. Mert ott van még a sok funkció, a sok ügyes-bajos dolog, amelyeket intéz, a gyűlések, amelyekre eljár. Nem is szólva a ház körüli munkákról. A háza mindig ragyog a tisztaságtól. Este mos, hajnalban vasal — csodálkozom, hogy így bírja. — Megszoktam én már a munkát özvegységem tizenegy éve alatt. Minden gond, baj az én nyakamba szakadt. Négy gyermekemnek éltem csak. Mindig azon voltam, hogy mindenük meglegyen, ne érezzék, hogy árvák. De most már megyek is, végzem a dolgom. Azt akarom, hogy holnapra minden rendben legyen. Várom őket. Jönnek a gyerekek, meg az unokák... Burgonyát tesz egy lábosba, vizet önt rá. Kenyeret készül sütni. Joskó fia úgy szereti, ha burgonyát is lesz bele. Lisztet szitál, s arra gondol, milyen jóízűen eszi majd a fia a lágy kenyeret a kacsapecsenyével. Elmosolyodik. Mert a tavalyi borból „megmentett“ egy-két üveggel. Akkor azt mondta: — Még diák vagy fiam, nem ihatsz! (Főiskolás volt.) Most aztán kipótolja, mostanra szánta, akkorra, amikor már áldomást lehet inni a mezőgazdasági mérnök egészségére. Mert az lett a fia. Büszke is rá. Azért akar a kedvében járni. Kisiet, majd egy nyaláb fával tér vissza, amit percek aljtt összevágott. Darálja a diót, a mákot. A két tanítónő lánya a dióskalácsot szereti, a harmadik, aki a vasútnál dolgozik, a mákosat. Kevés még a dió. Mert tortába is kell. Az meg az unokái kedvence. Ismét kisiet, s egy kötény dióval tér vissza. Az ajtóban éri utol egy könnyes szemű fiatalasszony. Ráér, Veronka néni?... — Rá éppen nem érek, de azért csak gyere be... Valami baj van? Megint a férjed? — Megint elitta a fizetését. Megverte a gyerekeket. Az én karom is, nézze, milyen kékre zúzta. Pedig ha józan, olyan jó, mint egy falat kenyér... Mit csináljak, Veronka néni, mit csináljak? Adjon tanácsot! Hisz Úgy tűnik, mintha csak tegnap lett volna, pedig már több mint három éve, hogy legjobb dolgozóinkat képviselőnek választottuk a nemzeti bizottságokba. Hogy a nemzeti bizottságok feladatukat teljesíthessék, sok nehézséggel kell megküzdeniük. Ezért van szükség a képviselők odaadó, önzetlen munkájára. Sokan vannak, akik ebből a munkából lelkiismeretesen kivették részüket. Jutalmuk: a bizalom, az elismerés, s hogy az új választásokkor is jelöljük őket. maga népbíró, ismeri a törvényeket! Segítsen. Olyan egyedül vagyok, legalább az anyám élne. — Ne sírj! Hallottam én már borzasztóbb esetről is, mióta népbíró vagyok. Tíz év alatt sok mindent tapasztal az ember. Volt egy fiatalasszony, annak a férje ki nem adta a kezéből a pálinkás üveget... Aztán elküldtük elvonókúrára. Rendes ember lett belőle. Múltkor találkoztam velük. Televíziót mentek vásárolni. Majd szólok a helyi nemzeti bizottságon az érdekedben. Elrendezzük, csak nyugodj meg Addig is, míg elvonókúrára küldik, elintézzük, hogy te vehesd fel a fizetését. A reménytelenség könnyein átragyog a bizalom fénye, a fiatalasszony megnyugodva távozik. Stevula Veronka néni keze alatt ég a munka. Csirkét, kacsát forráz, fürge ujjai szaporán tépik a tollat. Elégedetten néz végig a baromfiseregen. Meg a se látszik rajtuk, hogy ma egy tucatra valót leölt belőlük. Van vagy hatvan csibéje, kacsája, szép hízója. 1957 óta, mikor a szövetkezet megalakult, sokat változott az élete. Még emlékezni is kellemetlen azokra a régi időkre, amikor férjével együtt dolgoztak látástól vakolásig és mégis mindig üres volt a kamrájuk. Mondja is sokszor az élegedetlenkedőknek — csak arra gondoljatok, mi volt azelőtt, csak jusson eszetekbe a régi világ, ha panaszkodni akartok. Mikor volt ilyen életük az embereknek mint ma ? Nem is házakat építenek, hanem palotákat! Mostatok valaha mosógépen? Néztetek televíziót? Most mérgelődtök, hogy sok az utas a buszban. Azelőtt? Gyalog kutyagoltunk Stúrovóba. Megint félbe kell hagynia a munkát. A szomszéd Pisti fut lélekszakadva: — Veronka néni, Veronka néni! Hivatja a titkár elvtárs. — Mi az, mit akar, nem tudod ? — De már teszi is le az otthoni kötényt, előveszi az ünneplő feketét. A baromfinak szór egy kis magot, bezárja az ajtót és elindul a nemzeti bizottságra, itt van a közelben, harmadik ház az övétől. Már együtt ül a tanács. Hlavács elvtárs, a HNB titkára mindjárt megmagyarázza a rendkívüli tanácsülés okát, mert tudja, hogy Veronka néninek — mint az összes bajtai asszonynak, búcsú előestéjén sok a dolga. — Csak egyetlen pontunk van, Veronka néni. Pár perc alatt megbeszéljük és határozatot hozunk. Ugyanis arról van szó, hogy egy nemrég elhunyt munkás felesége nagyon egyedül maradt. Nőnek a gyerekek, segítségre van szüksége. Idejött hozzám, hogy kérjem meg Veronka nénit, legyen a gyermekei gyámja. — Én ? Miért éppen én ? — Azt mondta, maga is özvegyasszony, mégis fölnevelte becsületesen a négy gyerekét. Hogy Veronka néni tud csak igazán segíteni neki... meg hát mindenkinek segít, miért ne segíthetne éppen egy özvegyasszonynak ?... Szóval, ti is akarjátok ? Csak a beleegyezésére vártunk, mi mát rég jóváhagytuk! — Akkor nem bánom, szólj neki, hogy nézzen be holnap, elbeszélgetünk egy kicsit. Megy hazafelé. Most veszi észre, hogy alkonyodik. Eltelt a nap. Hogy fogja bírni? A nemzeti bizottság tanácsüléseire járni, a járásra, a nőbizottság elnöknőjeként dolgozni, a harminc család méhre ügyelni a szövetkezetben... most meg még három árva gyámsága is... Az ajtóban várja Babi, a kisunoka, akit ő nevel: ■ Nagymama, éhes vagyok. — Adom, kicsikém, adom. Vacsorát készít, megveti áz ágyat. — Aludjál, reggel megjön az édesanyád! Besózza a kacsahúst, lisztet szór az elkészített kovászhoz és felemeli a mákos zacskót: darál még hozzá, hiszen három gyerekkel többre számít ezentúl. Csak nem fogadhatja üres kézzel az árvákat, ha véletlenül meglátogatják. .. SZLOVÁK MAGDA A. Őrlik felvételei 3
