Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-08-21 / 17. szám
i — Menjek, vagy maradjak? — ezen töpreng Karasz Irma. Otthagyja-e a férje kedvéért a szépen berendezett új házat, anyját, munkatársait. Érdemes-e vállalnia egy új környezet, új munkahely, kisebb lakás nehézségeit azért, hogy helyreálljon a családi béke, hogy együtt élhessen párjával. Köteles-e egy mai asszony lemondani mindezekről a férfi kedvéért, azért, hogy az képzettségéhez méltó munkát végezhessen, miért nem a férfi, a férj az, aki hazatér? Mi lenne a helyes megoldás? Ka elmegy, sajnálni fogja a házat, a bútort, a hűtőszekrényt, televíziót, anyját, a kertészetet, ahol dolgozott. Ha marad, sírni fog a férje után, aki csak hetenként egyszer jár haza. Ha a férj jön haza dolgozni, elégedetlen lesz a munkahelyével, nem tud tovább tanulni, nem segít annyit a szövetkezetnek, a társadalomnak, mint új, mostani munkahelyén. Irma és Imre tanácsot kérnek, tanácsot várnak olvasóinktól. Segítsenek nekik, hogy megtalálják azt az utat, amely nyugodt, kiegyensúlyozott életükhöz yezet! Kedves Irmuska! A szerkesztőségbe küldött leveledet többször is átolvastam, hogy jól megfontolt választ küldhessek neked. Én a te helyedben azt tenném, hogy a férjem után mennék. Mert az ő gondolkodásmódja nemcsak a külsőségeket veszi az élet alapjául, hanem céltudatosan a jövőbe néz. Ott vállalt munkát, ahol tudásával nagyobb hasznára válhat mind a szövetkezetnek, mind a társadalomnak. Tudom, hogy nehéz otthagyni mindazt, amit az ember a munkájával teremtett elő. De ha szereted a férjedet, arra kell gondolnod, hogy egyedül van a távolban. Az ellátása sem valami jó, ahogy a levéléiből VÁLASZÚTON kivettem. Irmus, bármennyire szeret is a férjed, ha hosszabb ideig nem leszel a közelében, elhidegül tőled. Találkozhat olyan nővel, aki jobban megérti a célkitűzéseit, gondolkodását, mint te. Ha elmész az új lakhelyre, idők múltával ismét megszerzitek azokat a dolgokat, amelyekről most le kell mondanod, mert hiszen azok pótolhatók. De ki tudja, ha ilyen könynyelműen bánsz családi életetek nyugalmával, az visszaszerezhető-e, ha semmiről sem akarsz lemondani ennek érdekében. Németh Izabella, Udvard Első a férje! Rendszeres olvasója vagyok a Dolgozó Nőnek. Már több hozzászólást írtam az Ifjú szemmel című rovat részére. Most ismét feltámadt bennem az a gondolat, hogy újra megírom véleményemet. Még nem vagyok férjnél, sok tapasztalatom nincs az életben, de mégis hozzászólok: Kedves Irma! Megértem, hogy igazán válaszúton állnak férjével együtt, és nem tudják eldönteni, merre kell indulniuk. Még fiatal házasok és ha már most nem tudnak megegyezni a férjével, akkor mi lesz később? Ha már férjhez ment, akkor nem az édesanyja az első, hanem a férje. És ha igazán szereti a férjét, akkor remélem, követni fogja. Hiszen azután is meglátogathatja még az édesanyját. Lehet, hogy idővel szükség lesz a férjére a maguk falujában is és akkor ismét visszaköltözhetnek szép házukba, amit maga úgy sajnál otthagyni. Én azt tanácsolom, hogy most csak kövesse férjét és menjen el Yele oda, ahol az 6 munkahelye van. Ne vegye el a férje kedvét a tanulástól, hanem örüljön neki, hogy szakképzett ember. Meglátja, egyedül így lesz boldog. De ha marad, maga is és a férje is boldogtalan lesz egész életében. S. V, F. Bratislava Tisztelt Karasz Imre elvtárs! Olvastam tanácskérését. Megértettem, hogy küzd az élettel és tudását nem akarja sutba dobni, hiszen feláldozta érte munka utáni pihenő idejét. Ezt azért is tette, hogy szebbé varázsolhassa életét, hogy megalapozza neje és leendő családja részére a boldog otthont. Feleségének nincs igaza, mert a házat, az anyagi tulajdont a tűz is elemésztheti, a víz is elviheti, de a tudmány mindig megmarad. Kedves feleségének örülnie kellene, látva az ön szilárd elhatározását a tanulást illetően. Remélem, megérti majd 6 is, hogy önnek van igaza és követni fogja munkahelyére. Sok szerencsét, boldogságot kívánok. Mária Fiúszová, Komámé István iskolába készül István egy reggel kávézás közben azt mondja bátyjának, Palinak. — Mától kezdve senki se hívjon Ipinek! Se te, se nagymama, se anyuka. Mert én már a jövő hónapban iskolás leszek! Istvánt eddig Ipinek hívták, ő nevezte el igy magát, amikor még csak két foga volt, és ha egyet lépett, a földre huppant. Ilyenkor magára mutatott és azt hajtogatta: „Ipi... Ipi... “ Pali, a nagy harmadikos, aki már úgy ismeri az iskolát, mint a vén tengerész a szelek járását, megjegyzi:- Ha már nem akarsz Ipi lenni és komoly iskolásnak készülsz, ne harangozz se a lábaddal az asztal alatt, se a kiskanállal az üres csészében, és tanuld meg az iskolai dolgokat. Ipi-István abbahagyja a harangozást és nagy szemekkel figyel. — Értem, Pali. Taníts meg azokra az iskolai dogokra! — Hát — ráncolja a homlokát Pali — mondjuk, hogy ez a szoba az iskola és te bejöttél az osztályba. Na. Most mit csinálsz? — Hát... a padba ülök... Jól mondom ? — Jól, bikfic! És mikor a tanító bácsi bejön, felállsz és köszönsz. — Mért álljak fel, ha már leültem? — Mert így illik. És csak akkor ülhetsz le újra, mikor a tanító bácsi megengedi... Aztán kezdődik a lecke. A tanító bácsi beszél. Te meg... na ifaondd meg, te mit csinálsz? — Én is beszélek!-Kivel?-Hát a tanító bácsival! — Eszed tokja! — méltatlankodik Pali. — Csak akkor felelsz, ha kérdez!- Jó. Ha nem kérdez, akkor egy másik gyerekkel fogok beszélni ! — Csudát! Legalább harmincán lesztek az első osztályban. Mi lenne, ha mind a harmincán beszélnétek? Ezt csak szünetben szabad. Órán csendben kell ülni! — Muszáj ülni ? Nem sétálgathatok, míg a tanító bácsi beszél?- Szó se róla! Képzeld el, mj lenne, ha minden gyerek sétálgatna. Szegény tanító bácsi megbolondulna! Csak szünetben sétálgathatsz, mikor tízóraizol. — De ha nagyon megéhezem addig, ehetem a tízóraiból, ugye ? — Órán? Képzeld el, ha minden gyerek enne! Micsoda csámcsogás meg papirzörgés lenne! — Még mi van ? — kérdi István kimerülve. — Várj csak. Igen! — bök homlokára az okos Pali — ha kérdezni akarsz valamit a tanító bácsitól, akkor feltartod az ujjadat. — Melyiket ? — Hogyhogy melyiket? — hökken meg Pali — hát így teszel, ni! Mert az iskolában nem lehet csak úgy ukmukfukk beszélni ahogy itthon szoktál! — Jó, majd feltartom — egyezik bele buzgón Ipi-István... — Nem könnyű ez a sok iskolai dolog. De azért megtanulom. — MARTON LILI Otthon Nesze, Katinka, óvodatáskám — nem kell többet, az iskola vár rám: nesze, de hallod, mit pityeregsz, mi? ... Igyekezz inkább felcseperedni — nem olyan szörnyű nagy dolog ez — s akkor neked is csatos-szijas iskolatáskád lesz! Készülődés Tégla pendül, cserép koppan; nap ragyog az ablakokban. Üj iskola épül, meszelik a régit. — Gyere, Pista, menjünk oda, bár a kerítésig. Mind közelebb, közelebb mennek, napról napra, míg egy reggel beülnek a legelső padba. 15
