Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-23 / 2. szám
Egy kislány elment a pékhez, és ott leejtett egy rubelt. Föl akarta venni, de egy kisfiái megelőzte. Ám alig hajolt le a fiú, a kislány máris kiabálni kezdett: — Ne merj hozzányúlni! Az az én pénzem! Olyan hangosan kiabált, hogy mindenki odanézett. — Persze, hogy a tied, — válaszolta a fiúcska, és odanyújtotta neki a pénzt —, fölvettem, hogy Segítsek neked. A kislány kikapta a fiú kezéből a rubelt, és hegyes kis orrát fölhúzva, mérgesen mondta: ■ — Csak ne kertelj! Igenis, zsebre akartad vágni a pénzem...- Hogy mondhatsz ilyet, kislány? — kérdezte csendesen, megbántott hangon a fiú. Nem számított erre a vádra, zavarba jött és elpirult. P. DUDOCSKIN: Aki igazán szégyellhet! magát — Akkor miért pirultál el? — gúnyolódott a kis hegyesorrú. Mert szégyelled magad, ugye? A kisfiú valóban szégyenkezett. Restelkedett az .ismeretlen kislány helyett: miért kezdett az minden ok nélkül vádaskodni? Szívességet tettek neki és ő rosszra gondol. Miért? Mellettük állt egy kékkabátos bácsi. Az most a fiú vállára tette a kezét, s jó hangosan, hogy mindenki hallja, megdicsérte a fiút: — Látom, derék legény vagy. Kétszeresen is dicséretet érdemelsz. Először, mert udvarias voltál és fölvetted a pénzt, másodszor, mert a kislány helyett elpirultál. A kislány is hallotta a bácsi szavait, és most ő is elvörösödött. Végre megértette, hogy kinek kell szégyellnie magát. 14 TANKA KATALIN fordítása mondták, hogy operába ment. Hát csak ismerkedjék a várossal, mert itt van mit látni. Fölment a lépcsőn, kinyitotta az ajtót, felkattintotta a villanyt. Első pillantásra azt hitte, idegen szobába tévedt: az ablakokon függönyök, a másik ágyat kivitték, helyette ruhásszekrény nyújtózkodik a fal mellett; abrosz s cserepes virág az asztalon... Téveteg mosollyal ült az ágya szélén. Ügy érezte, ez az egy nap gazdagabb volt benyomásokban, mint otthon az egész év. Csak ne jutna eszébe mindegyre, ne kísértené folyton Albu! Vagy még inkább Kocsis, amint mellén összefont karokkal elállja előtte a jókedv, megnyugvás, az örömteli munka útját! Holnap a műszak után be kell mennie a termelési osztályra, hiszen ő maga követelte igy! S Kocsis is ott lesz, bizonyára! De hát mért jut eszébe annyiszor ez a kemény, számára érthetetlen szenvedélytől fűtött arc ? Fél talán tőle ? Düh és lelkesedés önti el: fütyül ő Kocsisra, gyűlölködésére vagy rosszindulatára, az összes salabakterekre! öt évig tanult, minden vizsgáját kitűnőre tette le, joga van ahhoz, hogy megfelelő munkát s tiszteletet követeljen a maga számára, ö mérnök, s ha valaki megfeledkezik erről, majd eszébe juttatja! IV. Délben két óra után a második műszak emberei még be sem melegedték a gépek mellett, amikor Albu megjelent a kettős részleg csarnokában. Meghatározhatatlan színű köpenye kissé megfeszült gömbölyödő hasán, amint kezeit a tág zsebekbe mélyesztve, lassan, bizonytalan léptekkel végigment a köszörűgépek között. A mestereket, minőségi ellenőröket, a régebbi munkásokat nem téveszti meg Albu téveteg járása, szórakozott arca. Tudják, ha a termelési osztály főnöke látszólag csak úgy, minden cél nélkül őgyeleg valahol, akkor nagyonis fontos tennivaló vezeti oda. A csarnok végén húzódó irodában épp akkor ért véget a részleg mestereinek szokásos déli megbeszélése. Jegyzetfüzete-IVÁN KUCSIN: A NYULACSKA Felolvastak télen Képeskönyvből egy mesét, Hogy élt az erdőben Tapsi füles, s mennyit félt. Pelyhes hóban rejtőzködött, Megbújt mohos fenyők mögött, Bagoly huhog, Szarka csörög, Száraz ággal Mókus zörög: Szedd nyus i a talpad, Erre tart a farkas, Uccu, száguldj szaporán, Mert az ordas felfal ám!... Egy nap az erdőben Megjelent az ember Kétcsövű puskával, Vadász tarisznyával, S megölte a farkast, A vérengző ordast. És a nyulacska? Zöld tisztáson Ugrándozik, Láttuk kora reggel, Épp, mikor a nap kel. Ugyanolyan, mint a könyvben, mint a szép mesében. Senki nem tör életére, Bukfencezik jókedvében. Almásy Miksa fordítása Q5éli meáe Meleg tenyerével a Nap letörli az ablakot. Fonnyadnak a jégvirágok, s a csipkés tornyok olvadnak. Belemerül egy vízcseppbe Tündérország fehér kedve. Tavasz kopog az ablakon, kicsit mégis bús vagyok. A tél hófehér meséje szép volt az üvegen nagyon. SZEMJON KOGAN 15 iket menet közben gyűrték zsebre, amint kiléptek az ajtón, mindenki sietett a helyére. Azoknak, kik a reggeli műszakot vezették, most kell jelenteniük a termelt mennyiséget, az induló műszak mestereinek pedig most kell munkával, anyaggal ellátniok mindenkit. Kocsis számára most kezdődik a nap viszonylag legnyugodtabb órája. Az imént befejezett értekezleten kiadta az utasításokat, s míg három óra körül az összesített teljesítmények adatait megkapja, rendszerint teljes a nyugalom. Ebben az időben megy át ebédelni az étkezdébe, majd visszatér az irodába, s egy kicsit belelapoz a reggeli lapokba. Amint kilépett az ajtón, Albuval találta szemben magát. Az öreg úgy szólította meg, mintha csak abban a pillanatban jutott volna eszébe: — Ne feledkezz meg róla, ma négykor el kell intéznünk azt az ügyet. Talán jó volna, ha még azelőtt beszélnénk egy. kicsit... mielőtt a lány jön. Gyere le hozzám ebéd után. Kocsis arca egyszerre elkedvetlenedett: — Albu bácsi, ne haragudj, de azt hiszem, ez egyedül rád tartozik. Te kaptad a megbízást, hogy foglalkozz vele. Tiszta véletlen, hogy akkor ott voltam... S megmondom neked őszintén, semmi kedvem sincs belekeveredni. Albu felvonta a vállát, még bólogatott is hozzá. Akik jobban ismerték, tudták, hogy ilyenkor bármilyen nyugodt is az arca, valójában mélységesen neheztel a szavakért, amelyekre rábólint. Igazad is van. Kizárólag rám tartozik. Nem is tudom, hogy a fenébe juthatott eszembe ez a lehetetlen gondolat, hogy egy ilyen dologban valakinek a segítségét kérjem. Ezzel már lépett i6 volna tovább. Kocsis nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjék. . — Jól van, Albu bácsi, bekapom az ebédet és lemegyek. Csak azt nem tudom, miért szúrtál épp engem ti segítségnek. Ha tudnád, mennyire nincs semmi kedvem az egész dologhoz! — Valakivel nekem is meg kell beszélnem az ilyésmit: 15
