Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-08-21 / 17. szám

a kongresszusról nagyszerű szimbólum is; a szabadság, a függetlenség, a jólét csakis az atomháború rémének száműzésével, a leszereléssel valósítható meg. Sajnálatos azonban, hogy voltak felszólalók, akik nem a testvériség és a barátság szellemében nyilat­koztak meg. Igyekeztek a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetséget olyan fényben feltűntetni, mintha a békés egymás mellett élés egyoldalú lenne. A több­ség azonban helyesen érvelt a téves nézetek ellen. A kongresszus szellemétől eltérő vélemények el­enyésző kisebbségben, csak epizódokként szerepeltek. A hatnapos tanácskozás a békeharc egyik alappil­lérét képezte. S a küldöttek a jól végzett munka tudatával, derűlátóan tértek vissza otthonukba, mert a kongresszus irányt mutatott, hogyan kell tovább dolgozniok. 1. Dolores Ibárruri szava gyújtott az embertelenség, a terror ellen. Nem szabad az anyáknak megengedni, hogy gyermekeiket igazságtalanul megfosszák legem­beribb joguktól, a szabadságtól 2. Aninata Sár. Senegali 3. Fiatal állam, fiatal küldötte Hiszen a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség s vele együtt a világ valamennyi haladó asszonya harcol azért, hogy az egész világon megvalósuljon a nők egyenjogúsága, és munkakörülményeik állan­dóan javuljanak. Úgyszintén a család életkörül­ményeinek megjavításáért s a gyermekek kizsák­mányolása ellen is küzdenek. Az anyák egyöntetűen követelik gyermekeik részére az egységes, szakmai és általános műveltséget nyújtó iskolákat és hogy ezekben az iskolákban a gyermeke­ket a béke és a népek közötti barátság szellemében neveljék. S tudják, hogy mindez csak békében valósítható meg. Követelik, hogy a békét tárgyalások útján biztosítsák. Mindezekből mi háramlik ránk, Csehszlovákia dolgozó asszonyaira? Az, hogy hazánkat még jobban a béke erődévé építsük ki, és hogy támogassuk barátainkat. Péjdául a nyomorgó Kongó asszonyait, ahol még most is tízezrek pusztulnak éhen, hogy így kézzelfog­ható segítségünkkel is kifejezhessük baráti együttér­zésünket az eddig elnyomott népek iránt. Hogy ezt a segítséget milyen módon nyújtjuk, arra bizonyára választ ad asszonyaink meleg szíve.-sze-2Л csézák, bővérű arab paripák, öszvérek, sza­marak és természetesei az elmaradhatatlan tevékből is akadt elég! A legtöbben a tevét választották. A teve­hajcsár — miután a baksist többször is „be­hajtotta“ rajtunk —, felállította közömbösen fekvő tevéjét és a himbálózó járású „sivatag ORSZÁGÁBAN hajója“ elindult velünk a „homoktenger“ egy rövidebb szakaszán át a piramisokhoz! MILLIÓK EGYÉRT.. Gizehben Cheops, Chefren és Mikeri­­nosz fáraó és Cheops lányának síremlékét tekintettük meg. Ezek vannak a legközelebb a negyven kilométeres szakaszon, nyolc cso­portra tagozódó piramisok közül. A régi egyiptomiak hittek a túlvilági élet­ben. Vallásuk szerint a lélek csak addig él, amíg a test el nem enyészik. Az istenként tisztelt uralkodók a maguk számára „örö­kös“ életet akartak biztosítani! Ezzel a hie-A pizsamát utcai öltözetként is használó arab Лик egy kairói mecset előtt. A szerző felvételei delemmel párosuló munka hozta létre a bal­zsamozás művészetét, és teremtette meg a piramisokat is. A fáraók trónralépésükkel egyidejűleg meg­kezdték sírhelyük építtetését. Egy piramisba mindig csak egy személyt temették. BIBLIAI HELYEKEN Bőven találkoztunk csodálatos történetekkel ittlétünk hátralevő idején is! Egy alkalommal a Nílus áradását előrejelző, — fáraók építette — nilométer megcsodálása után vezetőnk a toronyszerű épület mögé vitt bennünket. — Itt, ebben a sásos öbölben találta meg a fürdőző fáraó leánya kosárbatéve a gyermek Mózest —, mondta mosolyogva. ő nem hitte, mert mohamedán volt, de tudom, hogy sokan elhitték! Hazafelé menet megtekintettünk két, sok száz éves felekezeti templomot, A zsidó imaházban ismét Mózes nevével találkoztunk. A rabbi egy gazellabőrre írt régi tórát mutatott nekünk. Szerinte Mózes könyve volt, amelyért legutóbb az amerikaiak 1 millió dollárt ígértek, de nem adták nekik! Mint régiség, — ha nem is mózeskorabeli volt — nagy értéket képviselt. A legnagyobb gyanút az kelti, hogy ilyen nagy értéket miért az arab negyed kellős közepén, egy alig becsukható rozoga ajtó mögött őriznek?! Közvetlen az imaház szomszédságában van a világ legrégibb ókeresztény temploma. A bennünket fogadó pap elmondta, hogy a templom egy pogány-isten „házának“ a romjain épült fel, amelyből csak az oszlopos, bolthajtásos pince maradt meg. Itt meg éppen ez a pince adott okot a ta­máskodásra. A templom papja szerint, ebben a pincében húzta meg magát három hónapon át a haragvó Heródes elől menekülő Mária, József és a kisded. Keleten az, ember idővel hozzászokik a hi­hetetlenül hangzó történetekhez. Az itteniek a valóságot mindig átszövik valamilyen cso­dálatos eseménnyel, mesével. így a megtör­ténteket szebbnek, vagyis elfogadhatóbbnak találják! HAZAFELÉ Az ember alkalmazkodási készségére jel­lemző, hogy viszonylag rövid időn belül megszokottá vált az esti imájához cipőjét és fegyverét letevő katonai őrszem, vagy éppen a kelet felé földreboruló imádkozó forgalmi rendőr. Hozzászokott a szemünk az utcán mosó­vasaló férfiakhoz, vagy a néha még fátylat is viselő, fekete lepelbe burkolt nőkhöz és az ehhez hasonló, de még bizarrabb látni­valókhoz... Nem bántott már annyira az örökös zsi­­bongás és nyüzsgés, a néha orrunkat facsaró szagok, még a meleget is tűrhetően viseltük. Hiába, az időnk így is letelt! A hazaindulás mégis csakolyan izgalomba hozott, mint az útrakészülődés. Kairótól Port Saidig, a kétszázhúsz kilométeres utat autón tettük meg. A Földközi-tengert és a Vörös-tengert összekötő Szuezi csatorna mentén vitt az utunk. Még aznap estére beha­józtunk és a sötétség beálltával egyidejűleg kifutott a hajónk a nyílt tengerre. A tengerbe vesző fények utolsó lobbanásait nézve, mondtam gondolatban búcsút ennek a nagy történelmi múltú, mesékben és ellent­mondásokban gazdag, de új jövőjét építő országnak, Egyiptomnak és egyben Afriká­nak is! PÁRKÁNY ANTAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom