Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-08-21 / 17. szám
ASSZONYOK hatja; megérdemlik, hogy megdicsérjük őket. KÚCS GYULA ALSÓ SZECSEI tudósítónk a szövetkezet baromfigondozóiról, Orsulik Imrénéről és Bencze Honáról ír levelében. A falutól mintegy másfél kilométerre fekszik a kacsafarm, gyönyörű fekvésű, fáktól szegélyezett helyen. A fák alatt a Kompa patak vize folydogál. Igazán kacsanevelésre alkalmas hely. A két asszony érdeme, hogy az elhullást helyes takarmányozással és a higiéniai követelmények szigorú betartásával 12—15 százalékról két százalékra csökkentette. Henzcel Mihály, a szövetkezet zootechnikusa szerint a legfontosabb, hogy szakértelemmel dolgozzanak. Az eddigi 1400 mázsa disznóhúst, 333 mázsa baromfihúst. Ha megnézzük a tervteljesítést, megdöbbenünk: mert baromfiból eddig csupán 91,04 mázsát, disznóhúsból 337 mázsát, marhahúsból csupán 448 mázsát adtak át a felvásárlás céljaira. Ilyen rosszul teljesítik a tervet? Mi az oka? — Kevés a takarmány, — felelik. Átnézzük a kimutatásokat, jegyezgetünk: 20S hektár árpa, 278 hektár búza (átlagos hektárhozam az idén 21 mázsa) 273 hektár kukorica, silókukorica elég kevés, csupán 76 hektár, de van 147 hektáros legelőjük, 38 hektáros kaszálójuk, 184 hektár lucernájuk, 18 hektár vörösheréjük... hol a hiba? — Homokos talaj a miénk, — adják meg a magyarázatot. Szőlő- és gyümölcstermesztésre alkalmas. Hiába volt tehát az ímelyiek igyekezete, a vezetőség szaktudása, a tagság szorgalma, ha azt kellett termelniük, amihez nincsenek meg a termelési feltételeik, ha olyan terveket kell teljeeredmények azt bizonyítják, hogy ez így is történik. EZT A MOSOLYGÓS, FIATAL lAnyt Ábrázoló képet Iván Sándor küldte szerkesztőségünkbe. Az egyesített beszter-izdobai szövetkezet kertészetében készítette a felvételt. Mert Lénárt Libusa ott dolgozik a nagyapja mellett, aki a kertészet vezetője. Libusa alig tizenhat éves, de szorgalma, munkabírása ,nagykorú“. A kilencéves iskola elvégzése után jött ide dolgozni. Nagyapja átadja neki gyakorlati tudása legjavát. Ha a tizenhat éves kislány még a kertészeti szakiskolát is elvégezné, a beszter-izdobai szövetkezet tagjai nyugodtak lehetnének: lenne kertész-utánpótlásuk! síteniük, amelyek az 6 lehetőségeikhez mérten megvalósíthatatlanok. — Nemsokára mehetünk szemes takarmányt vásárolni — mondja a könyvelő. Cséplés után üresek maradtak a raktáraink. Ami termett, csaknem mind a felvásárlási terv teljesítésére adhatjuk. Sajnos, ez a valóság; hogy a hízó állatoknak nem lesz elég a dara, s Vrábel néni, meg a többi állatgondozó azon töpreng, hogyan lehetne magasabb súlygyarapodást elérni. Mert megvan ugyan már a tervük, hogy gyümölcs-és szőlőtermesztésre szakosítják a szövetkezetét, de még távolinak tűnik a megvalósítása. Mennyi átgondolatlan adminisztratív intézkedés szegte már kedvét az embereknek! Az fmelyi szövetkezet tagjainak még nem tudta és már nem is fogja. A szakosítás végre majd megoldja e szakemberekkel jól ellátott szövetkezet fő problémáját, és akkor majd gyümölcsözőbb lesz az emberek munkája, tudása. Harasztiné M.E. Amint elhagytam az állomás épületét, szemerkélni kezdett az eső. Felnéztem az égre és láttam, hogy sűrű felhők gyülekeznek a fejem felett. Futni kezdtem. Innen a baromfitelep mintegy kétszáz méterre lehet. Mikorra beértem a kapun, szakadni kezdett az eső. Rohantam volna be az ajtón, de nem tudtam. Ugyanis egy new-hampsire „gavallér" az utamat állta. Felborzolt tollal, szélvetett lábakkal állt előttem. Nem sajnálta szép, csillogó tollát, örömittasan nézte, hogyan ázik át a ruhám. Még mozdulni sem mertem. Mert tudtam, ha megmozdulok, a fejemre ugrik és belémcsíp. Régebbi szomorú tapasztalataim tanítottak rá, hogy úgy álljak, mint a szobor. Több ízben megkergetett már. — Megállj, odaadlak egy kofának! — szoktam fenyegetni olyankor. De úgy látszik, a fenyegetést nem vette komolyan, tudatában volt saját fontosságának. Hiszen neki is köszönhető, hogy a dunaszerdahelyi keltetőbe küldött tojásaink 97 százaléka fias. De már nem tudtam tovább várni, dideregni kezdtem. — Janka néni, Janka néni! — kiabáltam a gondozó nőnek, ö már tudta, hogy mikor szoktam én kiabálni. — Mindjárt elkergetem azt a betyár kakast — biztatott. Hozta a seprőt és a nagy hős futólépésben távozott. Megnéztem, mi újság Janka néninél, aki 60 éve ellenére fürgén és ügyesen gondoskodik „neveltjeiről." Már a „bölcsőben ő ringatta őket." Ugyanis csirke koruktól ő vigyáz a tyúkokra, amelyek évente átlagosan ISO tojást tojnak. Telnek a ládák most is, ahogy óvatosan rakosgatja a 11-es számmal megjelölt tojásokat. — Mennek a keltetőbe — mondja. Én is megyek tovább. A másik baromfitelepre. Már úgyis elállt az eső. Milyen jó, hogy az ember lába nem olyan, mint a motorkerékpár — gondolom. Nem kap defektet, nem romlik el, amikor a legnagyobb szükség volna rá. Mert hiába volt nekem jó kis motorom. Nem tudom, akad-e még javító, aki lábraállítja valaha. így hát gyalog járom a baromfitelepeket. Ekecsen van belőlük elég. Innen egy kilométerre 5500 tojás tyúk. A falu másik végén 13 ezer csirke. Van még 2000 libánk, 10 ezer pulykánk. Mind máshol. A tyúkoktól a csirkékhez megyek. Jókor érkezem. Éppen etetni készülnek. I.egalább meglátom, pontosan adagolják-e az Aurevit C 12-t. Egy kg takarmányhoz 4 grammot kell keverni. Ellenőrzőm. Pontos mérés, rendben van! Mehetek tovább. Itt a fehérjés keveréket készítik. Pista bácsi mellett üresen áll a mérleg. Nézem, mit csinál. Beiemeriti két kezét a zsákba, a másikba csak az egyik markát, aztán keveri. — De Pista bácsi,hiszen maga a növendékbaromfit gondozza ?! — Azt hát! — Milyen arányban keverte az ennivalójukat? — Fogok én itt méricskélni? Nem vagyok én patikus, sem cukrász! Innen is egy keveset, onnan is, oszt’ jól van! — De én pontosan megmondtam, tessék itt van a papíron, amit itt hagytam magának, hogy miből mennyit tegyen! Itt a mérleg, pontosan kell keverni, mert különben megárt. Már az úton baktatok ismét. De ideges vagyok. Mert Pista bácsi bólogatott, hogy majd úgy csinálja, ahogy mondtam, de tudom én, hogy nagyon lebecsüli azt a „vacakot", amivel a „szegény" aprójószágot kínozzuk. Mikor aztán az ő receptje nem válik be, minket szid, hogy „tönkreteszitek a baromfit". Most hová menjek? Megyek a pulykákhoz. Vajon ott mi vár rám ? Ott voltam este nyolcig, addig nem volt semmi baj. De múltkor is úgy volt. Nyolckor még nyugalom, csend, aztán reggelre 50 darab megdöglött. — Ki látta azt, hogy bement közéjük a macska ? Megijedtek — mondta a gondozójuk. Egymás hegyire-hátára repültek, aztán 50 megfulladt. — Magáé a felelősség — nézett rám szemrehányóan. Pedig reggel hattól este nyolcig ott voltam. Hiába, aludni mégiscsak kell. Es lépegetek tovább. Már lassan odaérek. Mi ez ? Majdnem elvágódtam. Jaj, semmi, csak a cipőm talpa... Felmondta a szolgálatot. Nem bírja, hogy a gazdája a baromfitelep vezetője. Igaz, hogy csak amolyan divatcipő volt, ha lapos sarkú is. De csak nem járhat az ember tizenkilencéves korában egészcipőben ? De ez is a munkához tartozik, amit azt hiszem, azért nem is végzünk olyan rosszul. így dolgozunk mi KOVÁCS ELVÍRA. Eke« 5
