Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-08-21 / 17. szám
Ш Ш т Щ Motto: Nem volt az életem gazdag, azért mégsem volt sosem szegény, tétlen, és azt, hogy kiváltságok nélkül éltem, mindig kiváltságnak tartottam. Amit most mondani szeretnék, már nagyon régen érlelődik bennem. Még amikor ifjúmunkásként a választási előkészületeken dolgoztunk az agitációs központban, sok választó így szólalt fel a gyűlésen: — Ti mindig csak kommunista jelöltek érdekében agitáltok, pedig vannak a faluban sokkal jobb emberek is. — Természetesen, igyekeztünk megvédeni az igazunkat, de hogy meggyőztük-e a felszólalókat, afelől maradt némi kétségünk. Napjainkban egyetlen szó sem vált ki annyi megbecsülést, tiszta érzést, mint éppen ez a szó: kommunista. Ez a szó önfeláldozást, emberszeretetet, szilárd meggyőződést és bátorságot jelent. Kik a kommunisták ? Anyák, akik gyermekeik boldogságáért küzdenek, feleségek, akik biztosítani akarják otthonukat, a békét. Építők, akik szebbé akarják tenni a földet. Nem hivatal, nem rang, nem anyagi előnyök kedvéért lépnek be az emberek a kommunista pártba. A kommunisták mindig küzdöttek azok ellen, akik egyéni haszonra törtek. A kommunista egyetlen és legfőbb kiváltsága az, hogy elsőnek mehet harcba a népért és a legnehezebb feladatot vállalhatja magára. A kommunista asszonyok nem mások, mint a hétköznapok hősei s mindig egy kissé megilletődöm, ha találkozhatom velük. Réthy Erzsi nénivel, vagy Tamási Mária elvtársnővel és hozzájuk hasonlókkal — mindannyiukról nem beszélhetünk. Az egyik szövetkezeti tag, a másik elnök, gyári munkás és igazgató. Különböző emberek és mégis egyben mindnyájan hasonlítanak egymásra: világnézetükben, kötelességtudásukban, hazaszeretetükben. Lapunk hasábjain is hány asszonnyal ismerkedhettünk meg, akik saját elhatározásukból nehéz gondot vettek a vállukra, kevesebb keresetért. Mi a céljuk? Segíteni akarnak másokon, meg akarják rövidíteni a kommunizmushoz vezető utat. Nem árt tehát, ha egy kicsit körülnézünk munkahelyünkön, lakóházunk környékén,kit is jelölünk, választunk a nemzeti bizottságokba a jövő év elején megejtendő választásokon. Minden választás alkalmával bizonyos százalékú nő is bekerül az irányító szervekbe. Szándékosan hangsúlyozom, hogy bizonyos százalékú, mert ez a szám korántsem felel meg a nők építő munkában kifejtett tevékenységének. S ez a szám a megbízatás időtartamának a végén, a felére vagy a negyedére csökken. Mindez azért van, mert a jelöléseket felületesen végezzük. ' Tehát a nőbizottság s a járási női komisszió már most kérje, ismertessék meg őket a jelöltekkel, hogy jó előre megtudják, kik indulnak jelöltekként a választásokon és jól megfontolt érveikkel a legjobbakat segítsék a vezetői tisztséghez, olyanokat, akik nemcsak hogy a választási idény végéig kitartanak, hanem munkájukkal, kommunista magatartásukkal mindezt továbbra is támogatják. Az egyik járási kiértékelő gyűlésen a járási nemzeti bizottság elnöke az egyik sertésgondozónőt élenjáró kommunistának nevezte. Egy hang közbeszólt, mondván, hogy ez az asszony nem párttag. — Helyesen mondta a szónok, erősitgették az emberek a teremben. — Ez az aszszony igazságos, lelkes munkás, őszintén szereti az embereket. Tehát kommunista! Ilyen megtisztelő és tisztán csengő szó ez! Ilyen nagyra értékelik ezt az emberek. Tehát a választásokon olyanokat jelöljünk, akik birtokosai e szép jellemvonásoknák. Talán nem mindenki előtt ismeretes, hogy negyvenhat évvel ezelőtt Oroszországban, „Az Új Idők“ című reakciós lapban ilyen cikk jelent meg: „Tegyük fel egy percre, hogy a kommunisták győznek — írta a szerző. — Ki fog bennünket irányítani akkor? Lehetséges, hogy szakácsok? Vagy tűzoltók? Istállószolgák, esetleg kazánfűtők. Vagy az is lehet, hogy a pelenkamosás szünetében dadák futnak az államtanács ülésére! Vagy kicsodák? Kik ezek az államvezetők? Lovászok, dadák, konyhalányok — ők azok, akik a kommunisták szerint arra hivatottak, hogy irányítsák az országot, így lesz ez? Nem! Lehetséges ez? A kommunistáknak erre az esztelen kérdésére határozott válászt ad majd a történelem.“ És a történelem válaszolt. Határozottan, meggyőzően. Az elesett, koldusszegény Oroszország nagyhatalom lett, nemcsak erejében, hanem törvényeinek igazságos szellemében, fiainak és leányainak gondolkodásában is. A Szovjetunió eleven példája a kommunisták nagyszerű törekvéseinek, mellyel mi mindnyájan egyetértünk. Ez a példa lebegjen a mi szemünk előtt is — hogy csak becsületesen és kommunista módon gondolkozó és dolgozó emberek vezetése !alatt virágozhatnak fel fdíváink és városaink, csak az embereket szerető funkcionárius tud áldozatokat hozni. Erre gondoljunk, amikor a jelölteket kiválasztjuk. SZARKÁNÉ LÉVAY E.
