Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-09 / 1. szám
Hasonló érzése lehetett nagyanyáinknak, amikor ólmot öntöttek vagy a feltört dióban próbálták megpillantani a jövőt. Az 1963-as naptár oldalait lapozgatva felmerül bennünk is a kérdés: mit hoz ez az év? Milyenek lesznek napjai, melyeket egyelőre csak fekete és piros számok jeleznek? Milyen lesz a valóságban színezésük, tartalmuk, céljuk? Az emberi élet bonyolult dolog, sokféleképpen szövődhet. Szót kér benne az ész, a szív és néha a véletlen is. Vannak azonban események, melyekkel az ember előre számolhat, tények, melyeket nyugodtan bejegyezhet az új naptár első oldalára, hisz ez lesz az alap, amelyből tettei fakadnak, az út, melyen tovább halad. Ez egyben bizonyos örökség, de előleg is, amelyet áthoztunk magunkkal az új esztendőbe is. Az 1963-as évbe elsősorban egy jelentős pozitívummal: a békével lépünk. S ezt nem kaptuk ingyen. Az elmúlt évben minden erőnket fel kellett használnunk, hogy megvédjük. Kevés híján ma nem ülnénk igy a naptár felett és sokan közülünk már nem kutatnák a jövőt... Ha nincs a Szovjetunió józan politikája, amely az amerikaiak Karib-tengeri provokációját, szándékait meghiúsítja és megőrzi a békés együttélés elvét, akkor talán a nukleáris fegyverekkel tönkretett földön sok-sok nemzedék sínylené az atomsugárzás következményeit. Nincs olyan édesanya hazánkban, a Szovjetunióban, Kubában, de talán az Amerikai Egyesült Államokban sem, aki a kérdés háborús megoldását választotta volna. Micsoda embertelennek, idegennek tűnik számunkra az a hang, amely azt állítja, hogy kompromisszum jött létre, pedig az imperializmus egy papírtigris, melyet fegyverrel kellett volna megsemmisíteni. Igen, mi mindnyájan tudjuk azt, hogy az imperializmus alapjai már megrendültek, és veresége elkerülhetetlen. De azt is tudjuk, hogy ennek a papírtigrisnek atomfogai vannak. Túl magas volna az ár, ha az imperializmus feletti végső győzelemért nemzetek elpusztításával kellene fizetnünk. A háború szószólóira békét kényszerítettünk, de ez még nem jelenti azt, hogy az 1963-as évben nyugodtan, ölhetett kezekkel ülhetünk. Sajnos, a világon sok a Nyugat-Berlinhez hasonló tűzfészek. És nem igaz az, hogy a békeharcot csak a legfelsőbb szinten kell megvívni. Nekünk, asszonyoknak ebben az évben nagy lehetőségünk nyílik segítő kezet nyújtani a békeharcban. A nők és anyák millióit egy síkra állíthatjuk a háború ellen. A nők világkongreszusa, amely Moszkvában ül össze, nagy hatással lehet az emberiségre. Ezt az alkalmat nem is mulaszthatjuk el. A kongresszus előtti és utáni időszakban megtaláljuk azokat a szálakat, amelyek összekötnek bennünket más földrészek asszonyaival. Minden igyekezetünkkel meg kell nyernünk őket arra, követeljék az általános és teljes leszerelést, Németországgal a békeszerződés megkötését, s egyáltalán: minden kérdés tárgyalás útján való megoldását. A másik pozitívum, melyet naptárunk első oldalára feljegyezhetünk: a szocializmus. Természetesen ezt sem értük el harc és áldozat nélkül s még e téren sem lehetünk nyugodtak. Különben is, micsoda életünk volna harc, munka, győzelem — és igen, kudarcok nélkül! Vannak nehézségeink. A termelésben, az ellátásban, a külkereskedelemben. Legtöbbjét saját magunk idéztük elő és magunknak is kell őket eltávolítanunk, hogy tovább haladhassunk. Az új év első napjaiban nem árt kihangsúlyoznunk: Rajtunk múlik! Mindegyikünkön külön-külön, miként teljesítjük a társadalom építésében reánk: a munkásnőre, földművesasszonyra, tanítónőre, anyára háruló feladatokat. Ha úgy dolgozunk, hogy nem kell pirulnunk lelkiismeretünk és gyermekeink előtt — akkor a magunk részéről megtettük a kötelességünket. Sok szó esik a becsületről. Igen, az ember legnagyobb kincse Motto; Amikor oárti,r.b feszítéseinek ffí • °i s^°c^°íísta termei a , A- NOVotn? a becsület. Az ilyen ember jól dolgozik, igazságszerető s mindenkor a szépért, nemesért küzd. Felelős a tetteiért — s ez a felelősség a szocialista társadalomban nagyon széles körű. Mert nemcsak saját magáért felel, de életünk minden területéért, melybe lehetősége nyílik beleszólni. S kötelessége is, hogy ezt megtegye. Hiszen ő is az ország gazdája. Következetesen felszámoljuk a személyi kultuszt. A lenini elvhűség, a becsület és őszinteség kerül előtérbe. A CSKP ХП. kongresszusa utáni évben, ebben az esztendőben, melyből még csak néhány nap pergett le — új, üde szellő hatja át életünket. Ne zárkózzunk el előle, tárjuk ki üzemeink, szövetkezeteink, iskoláink, otthonaink ablakait a «becsületes, tisztességes élet fuvallata előtt. ANNA tuCková 3
