Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-10-03 / 20. szám
НГ **Зиу £ *4 »T*1« flteaH A Uec cgyte vzűkül. » f A huszadik századot bátran nevezhetjük a tudomány és technika századának, mert korunkban korszakalkotó találmányok láttak napvilágot. A sikereken érzett örömbe azonban keserűség is vegyül, ha arra gondolunk, hogy a világon 5 millió ember szenved olyan betegségben, amelynek eredetét mindmáig nem sikerült megállapítani. Ez a félelmetes betegség a rák. Nemrégen, a moszkvai nemzetközi kongresszuson 5000 tudós foglalkozott a rákbetegség problémáival. A csehszlovák tudományos dolgozók rákkutató csoportja is részt vett ezen a kongresszuson. Az egyik részvevőnek, a bratislavai Onkológiai Kutatóintézet igazgatójának, MUDr. Viliam Thurzónak, a Szlovák Tudományos Akadémia levelező tagjának tettünk fel néhány kérdést olvasóink nevében. Az utolsó, Londonban megtartott kongresszus óta tettek-e már újabb lépéseket a rák eredetének megállapítása érdekében? — Sok laikus számára csalódást jelentett, hogy a kongresszus nem hozott semmilyen nagyszerű felfedezést. Meg kell azonban magyaráznom, hogy a szakemberek körében ilyet senki nem is várt, mert egy rákkutató sem tartja kutatásainak eredményeit titokban, hanem mihelyt nyomára bukkan valamilyen jelentőségteljesebb dolognak, azonnal a nyilvánosság elé hozza. így a kongreszszuson tulajdonképpen csak megvitatták a már ismert pontokat és ami szintén nagyon lényeges — a közös célért küzdő emberek közelebbről megismerték egymást. Természetesen, tudósaink sok új felfedezést tettek, különösen a betegség eredetét illetőleg. Volt szó a kongresszuson valamilyen új fajta gyógymódról, vagy hatásosabb gyógyszerről? — A kongresszus megerősítette azt a felfogást, hogy a gyógyítás leghatásosabb módszere az úgynevezett komplex-módszer, ami azt jelenti, hogy a sebészeti beavatkozás mellett besugárzással és gyógyszerek adagolásával is gyógyítunk. Sok neves tudós azt a nézetet vallja, hogy a rákot több tényező okozza és hogy a rák nem egy betegség, hanem egy betegség-csoport közös megnevezése. Ebből a megállapításból arra következtethetünk, hogy nem kimondottan magát a rákot, hanem annak különféle formáját kell gyógyítani. Az eddig ismert gyógyszerekkel csak a vérképző szervek rákos megbetegedését sikerült eredményesen gyógyítani. Csehszlovákia is rendelkezik olyan gyógyszerekkel,amelyek egyenértékűek a külföldi gyártmányokkal és amelyeket külföldön is alkalmaznak. Az utóbbi időben a rákot vírusos megbetegedésnek minősítik. Lehetséges, hogy vírusok is okozhatnak rákot? — A kísérletek azt bizonyítják, hogy az állatoknál az egyes rákos megbetegedést vírusok idézik elő.Természetesen nem olyan vírusokról van szó, amelyek fertőző betegségeket okoznak. Ez a fertőzésnek egészen más formája. Annyi bizonyos, hogy a moszkvai kongreszszuson a legszélesebb körű vita a rákkutató világtanács elnökének, az angol Haddov professzornak előadását követte, aki többek között kijelentette, hogy a tények alapján munkatársaival együtt behatóbban fog foglalkozni a vírusos daganatok keletkezésével. Csehszlovákia világviszonylatban milyen helyet foglal el a rákkutatás terén? — A kongresszuson elhangzott viták alapján Csehszlovákia az onkológia terén világviszonylatban nagyon jelentős helyet foglal el. Egy amerikai rákkutató intézet dolgozói kijelentették, hogy nagy érdeklődéssel figyelik a csehszlovák tudományos kísérletek eredményeit és hogy Csehszlovákia fokozatosan a rákkutatás egyik középpontjává válik. Olvastuk, hogy a világon olyan rákkutató intézetek is léteznek, ahol embereken kísérleteznek az egyes gyógymódok és gyógyszerek hatásával. Nálunk ilyen intézetről nincs tudomásunk. — Olyan dolgot említett meg,amelyről tudományos körökben is sok szó esik. Az amerikai onkológusoknak az a véleménye, hogy igenis végezhetnek kísérleteket önkéntes pácienseken, például rabokon. A szovjet onkológusok és mi is azt a nézetet valljuk, hogy az újonnan felfedezett gyógyszert csak abban az esetben lehet a betegen alkalmazni, ha minden próbának megfelelt és biztosak vagyunk benne, hogy a páciensnek nem ártunk vele. Egy általános kérdés: gyógyítható-e a rák? Szeretném kihangsúlyozni, hegy a rákos megbetegedés egynéhány fajtája, — különösen azok, melyek eléggé elterjedtek, gyógyíthatók, de természetesen csak abban az esetben, ha a páciens még idejében jelentkezik. Itt elsősorban a méhrákra gondolok, amelynek gyógyítása során az utóbbi években nagyon szép eredményeket értünk el. Ezért fontos az ú. n. rákszűrés, az,hogy a nők időnként megvizsgáltassák magukat. Úgyszintén az idejében megállapított bőrrák (mielőtt még megtámadhatná a nyálkahártyát) kezelése és gyógyítása is szép eredményekkel jár, holott néhány évvel ezelőtt még biztos halált okozott. 44 nevelhettem a gyermekemet, jól öltöztethettem és az életét olyan széppé tehettem, amennyire csak tudtam. Mindent megosztottunk egymással, mindig együtt voltunk. Iskolából jövet, mindig részletesen elmondta mi történt ott vele. Feladatai elvégzésében segítettem neki. Ugyanazokat a könyveket olvastuk. Együtt jártunk színházba. A vizsganapokon izgaottabb voltam mint Lucia. Mikor tanítónő lett, ugyanúgy részt vettem előadásai előkészítésében, mint azelőtt az iskolai tanulmányaiban. Ha csak tehettem, végignéztem a táncmulatságait is, és kis szerelmi históriáit úgy mesélte el nekem, mintha a barátnője lennék. Egy nap kijelentette: — Az evéshez már nincs időm. Hatkor a Keleti pályaudvaron kell lennem. — Nevettem és azt mondtam : — Nem tesz semmit ha Paolod várni fog egy kicsit. — így felelt: Nem, ő nem is lesz velem. Tüntetni megyek. Azt kérdeztem: — Milyen tüntetésre mész ? És minek ? Azt mondta: — Ezt már sokszor magyaráztam neked. Ha visszajövök, majd mégegyszer nyugodtan beszélünk róla. Megcsókoltam, szorosan a karjaimba zártam és azt mondtam: •— Mit használsz avval, ha te is részt veszel benne ? Ne okozz nekem ilyen gondot. Nincs egy pillanat nyugtom, ha te egyedül, ki tudja hol járkálsz. — Olyan ridegen mondta, mint még soha: — Nincs több időm a beszélgetésre. El kell mennem.- — Meglátta rajtam az elképedést és hozzátette: Ha akarsz, gyere te is. Hangtalanul mentünk a Keleti pályaudvarhoz. Ott már nagy embertömeg állt zászlókkal és transzparensekkel. Senkit sem ismertem. Minden olyan különösnek látszott nekem. Még a tér, az emlékmű körüli fák, a város és az esti fény is rendkívülinek tűnt fel. Szorosan gyermekem mellett tartottam. Észrevettem, hogy ezek közül az emberek közül némelyik ismeri.-Odakiáltottak neki: Lucia! Közben arcukon a viszontlátás öröme látszott. Mikor beszélt Lucia valamit is ezekről az ismeretségekről ? Ha egy közösen végzett munkával, egy könyvvel vagy egy előadással kapcsolatban alkalomadtán említett is egy egy nevet, akkor soha eszembe sem jutott, hogy ezek olyan emberek lehetnek, akiknek arcáról a viszontlátás öröme és az összetartozás ilyen kifejezése sugározna. Folytatjuk 41 A beszélgetést vezette L. Ö. A másik egy új esztergapadot mutatott büszkén, amelyen a saját használatukra szükséges szerszámokat állítják elő. Örült neki, hogy hozzáértőre akadt. Tüzetesen megmagyarázta nekem ennek a gépnek az előnyeit a régihez képést. Büszke volt újítására, amit két kollégájával együtt kipróbált. Saját tapasztalatomból tudtam, hogy milyen jól sikerült, mert a főnököm két évvel ezelőtt megszerezte a szabadalmat; nemrég ravasz mosollyal emlékezett vissza rá. Ugyanabban a részlegben egy grafikai ábrát néztem meg a falitáblán. Erről leolvasható volt a részleg munkaterve, és az idő, amelyet teljesítésére naponta fordítottak és még fordítaniuk kell. Eszembe jutott, hogyan állítanak be nálunk a gyárban ellenőrt, kezében a stopperórával, hogy megállapítsa, mennyi időre van az embereknek szükségük a munka elvégzéséhez, ha tényleg dolgoznak és nem lógnak. Azt mondtam: — Most már az öt ujjatokon leolvashatjátok, mennyi időre van még szükségtek. No és mi hasznotok van ebből ? A másik csodálkozva nézett rám és így szólt: — Hogy érti azt, hogy mi hasznunk van abból, ha a mi gyáraink többet termelnek? Magamban azt gondoltam: — Mit ért azalatt, hogy „a mi gyáraink?“ Mielőtt azonban több kérdést tettem volna fel, kísérőm elhúzott onnan. Ütközben azt mondta: — Ne felejtse el, mi itt Keleten vagyunk! Maga még kellemetlenségeket okoz nekem evvel a sok kérdezősködésével. Bementünk a tanoncműhelybe. Bár kísérőm esténként szívesen sóhajtozott és nyögött sógorommal együtt, itt egész élénk lett, mintha azok az egészséges és vidám fickók megfertőzték volna. Még büszke is volt a műhelyre. Ott átellenben, a reszelőnél azt a fiút — magyarázta —* a szakszervezet továbbtanulásra ajánlotta. Ez meg mérnök lesz, mint maga. Megmutatta nekem a könyvtárat is, és azt a termet a zongorával és kis színpaddal, amelyet ő kultúrteremnek nevezett. Mikor este sógoromnak elmeséltem látogatásomat, azt válaszolta: — Mitz, tudsz te arról, mi megy itt végbe a valóságban! Azt mondtam rá: — Hol látható a valóság jobban, mint egy gyárban. Ez nem vasárnapi kiruccanás volt. A sógorom így szólt: — Itt a valóságban nincs szabadság. 16
