Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-09-19 / 19. szám
Levél a fiunktól... Anna Alekszejevna, A. G. Nyfkolajev őrnagy édesanyja. Túl a földi határokon« ott ahol nincs súly, amely lefele húzna, s megnyílnak az utak a végtelenbe, ott ahol az égbolt hideg óceánján millió éve mint elátkozott utasok magányosan, némán és megközelíthetétlenül keringtek az égi hajók, és lámpásaik tündöklő fénysugarának hívogatására senki sem felelt, ott, a világmindenség kapujában csodálatos dolgok történtek. Két csillag beszélgetett egymással. Az ember feltűzte az égre pároscsillagát. Egy hatalmas égi lépéssel az emberiség megint közelebb került a világűr titkainak megfejtéséhez. Gagarin és Tyitov után Nyikolajev és Popovicsszovjet űrhajósok nevét is szívünkbe zártuk. Vajon valóban csak négy nevet ismerünk? Négynek a nevét azok közül, akik a szovjet kozmikus győzelmeket az eddigi ütközetekben kivívták? Nem, nemcsak ezt a négy nevet ismerjük. Hiszen hozzájárultak a győzelemhez a szülők is: még nyolc név. És a feleségek. További nevek. De hallottunk tudós szakembereket is nyilatkozni. A nyilatkozatok nélkül is tudtuk: oroszlánrészük van a győzelmekben. Hát még? Tudjuk« hogy az űrhajók irányításának földi központján tízezer ember dolgozik. Hogy száz meg száz .terepjáró és helikopter áll a leszállásnapon útra készen. De hát a rakétán hány ember dolgozott? A hordozón? A fülkén? A rádión? A tápszeren? Az elektronikus számológépeken, az obszervatóriumok rádióteleszkópjain? A Hányán dolgoztak az iskola felépítésén,amelyben Gagarin tanult? Első iskolapadját ki ácsolta? És hány tanító tanított hány tízezer faluban, hogy ilyen tanulók létezhessenek? Hány vidéki öreg számtantanár, szakmája szerelmese, bajlódott hány éven át mennyi gyerekkel? ....Igen, ha egy kicsit is megnézzük: az egész szovjet nép részt vett ebben a harcban és győzelemben. Igen, mi mindennek kellett történnie, hogy az ember győzzön odafenn is!... Időben visszatekintve: sok ezer éves fejlődést kellett végigjárnia az emberiségnek, amíg ennyire úrrá lett anyagon és társadalmán és önmagán... S térben végigtekintve: millió és millió szovjet embernek kellett áldoznia — életét is! — és dolgoznia és gondolkoznia, amíg ez a pillanat létrejöhetett. Talán ennek a végiggondolása a legszédítőbb perspektíva. Talán ebben a perspektívában rejlik a győzelem minden titka. Volt és van olyan párt, amely csomóba fogta az időt, amely minden emberi értéket és erőt össze tudott vonni a legnagyobb eszmények valóra váltására. Hazajöttem, Mamai Három fia van, de mindegyik sorsa' máiként alakult Soha sem feledi el a háború nehéz éveit, amikor négy gyermekével magára maradt. Az idősebbik, Iván, eleven gyerkőc volt, gyorsan fejlődött és segítséget jelentett a háznál: elszegődött kocsisnak a kolhozba, majd segédmunkásnak a traktoros brigádhoz. Amikor elvégezte az iskolát, anyja megkérdezte: — És most mit fogsz csinálni?- Itt maradok a kolhozban, neked fogok segíteni. Akkoriban nehéz volt az anya élete. Ö is dolgozott, ahol csak alkalom adódott rá: vagy a lovakat ápolta, vagy fejőnő volt a farmon. Otthon is sok munka várt rá, hisz a lánya, Zina még kicsi volt. Nagy szükség volt Iván segítségére, mégis azt mondta neki: — Eredj, Ványa és tanulj. Veiünk ne törődj. Andrijan felnő, s majd segít nekem. Iván beiratkozott az erdészeti technikumra. A családban Andrijan foglalta el a helyét, aki közben szintén elvégezte iskoláit. Az anya minden reménysége ez a fekete szemű, erős fiú volt, aki az iskolában megkedvelte a technikát és jól tanult. Anna Alekszejevna őt is technikumra küldte. Múltak az évek s az élet a szovjetország különböző részeire sodorta a fivéreket. Iván Udmurtiábo, Andrijan Karéliába került. Közben otthon Zina és Pjotr is felcseperedett. Andrijan, a fiatal repülő az egész idő alatt szorgalmasan tanult Teljesen ura akart lenni gépének: korán kelt és későn jött haza, egyszer haza sem jött, csak másnap mutatkozott. PÁROS CSILLAG — Dolgom volt — válaszolta. Anyja még aznap, vé'etlen folytán, megtudta az igazat két repülőtiszt beszélgetéséből. — A gép nem engedelmeskedett az irányításnak. Szinte kővé meredtünk ijedtünkben.. Észbontó gyorsasággal húzott el felettünk. Rádió útján parancsot adtunk: — Nyikolajev, ugorj kil - Mentsd magad! S ő nemcsak magát, a repülőgépet is megmentette. Szerencsésen leszállt! Anyai szívébe belenyilallt. Ez Andrijan! Az ő fia. Anna Alekszejevna kérdezni akart tőlük valamit, de ajka csak remegett. Mintha ólmot öntöttek volna lábába. Nagy nehezen hazabotorkált. Minduntalan arra gondolt, hogy fiát a halál környékezte. Este sokáig nem tudott elaludni. Csak várt. Aztán remegő hangon megszólalt: — Andrijan, te voltál tegnap abban a gépben? — Nyugodj meg, anyácskám, már minden rendben vanl — S Andrijan borostás képével anyja arcához simult. 11 A kemencében csak a vörös lángnyelvek játszadoznak. Mintha örök csendesség honolna ebben a gyanta szagú világban. Anna Alekszejevna burgonyát rak a zsarátnok közé. Héjában sült burgonya lesz, Andrijan kedvelt eledele. Valahányszor látogatóba jöin, már a küszöbön megkérdi: A postakocsis a magas bakról néha a rézveretűszerszámos lovak közé suhint, balján piroskabátos küldönc postakürtön fújja a dallamot: ...halad, halad о postakocsi... Az 1830-as évek élő emléke, a postamúzeumból kikerült postakocsi vonult át Prága utcáin, a Vár alatt, hogy a Fuíik parkhoz érve egy modern helikopterrel feje felett bizonyítsa, a postaszolgálat terén sem állt meg a műszaki haladás. A helikopter lassúnak tartva a kocsi tempóját felberregve zúg el a riadt lovak felett, viszi a légipostát. Ez a különleges látványosság már július-6 ban felhívta a prágaiak figyelmét a készülő nagy eseményre, a bélyeg-világkiállításra. Az öt világrész bélyeggyűjtői már sokkal előbb felkészültek a postabélyegek óriási seregszemléjére, amely augusztus 18-án, a prágai Pulik Park kiállítási és kongresszusi palotájában nyitotta meg kapuit. A védnökséget Antonín Novotny ehjtárs, köztársasági elnökünk vállalta. A megnyitás után átvette az ország összes postahivatalának bélyegzőjét és pártkongresszusi kötelezettségvállalását. Amint a békevdgyat jelképező fehér galamb kitárta szárnyait és felrepült, ötezer postagalamb társa követte, hogy szétvigye a világ minden tájára a kiállításról küldött, kis fémcsőbe helyezett, barátság és béke üzenetét. S benn a bélyegek szlnpompás, grafikailag modernül elrendezett világa fogadta a nézőket. Ezek a kis színes papírlapok, amelyek kb. 1840 óta vannak forgalomban s amelyek közvetítésével örömet és bánatot, jó hírt és érdekes eseményeket tudunk meg távoli szeretteinkről, lehetővé teszik messzi országok népének ismeretét, hisz híven tükrözik életét, kultúráját, eseményeit és természeti szépségeit. Hogy mennyire részesei mozgalmas életünknek, az a kiállítás második napján nyert ismét bizonyítékot, amikor két újabb bélyeggel bővült az így is több mint félmillió bélyeget számláló kiállítás. A sikeres űrutazás befejezése napján Nyikolajev és Popovics űrrepülők már bélyegekről mosolyogtak a látogatókra. S amikor a világ egyik legnagyobb filatelistája, az angliai Bajanovics úr hírét vette a kiállítás nagyszerűségének, a tulajdonában levő Kék Mauríciust, a világ egyik legértékesebb bélyegét repülővel Prágába hozottá. S így, ha négy nappal később jelent is meg, de az „öreg” Maurlcius sem maradt le erről a szlnpompás és értékes bélyegparádéról, magával hozva az angol királyi bélyeggyűjtemény hű reprodukciójának új könyvkiadását is, — Köszönettel tartozunk csehszlovák barátainknak az elmés megoldásért, a gyönyörű kiállítás megrendezéséért — köszönte Luden Berthelot, a Nemzetközi Pilatelista Szövetség elnöke. S Mirko Werner jugoszláv mérnök, a döntőbizottság nagy tapasztalatú, csaknem az egész világot bejárt filatelista szakembere is megerősítette, hogy ilyen nagyszabásúan rendezett kiállításon még nem vett részt. A világ 25 millió bélyeggyűjtőjét képviselő látogatók tehát gyönyörködhettek és tanulhattak.
