Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-09-05 / 18. szám

Hogy tudtad meg? — kérdezte csöndesen a feleség. — A rádióból... Az odesszai kikötőben állt a hajónk, a híreket akartam meghall­­■ gatni és... — Ne mondd ki! — és kétségbeesett mozdulattal befogta a fülét. A falon függő, nagy alakú fényképről gyengéden és átható tekintettel nézett rájuk a férfi — Ez a képe Viktornak a betegsége előtt készült. Alig tudtam rávenni. Még rí nyakkendőjét is nekem kellett megkötni. Ő meg csdik tréfálkozott, hogy majd szegfűt tűz a gomblyukába. Emlékszel, milyen volt! < оc Ш _l < > < > о 5 N i/> < ec ш О m W — Persze! Nem szerette a nagyképűséget! A régi iskolai éveket emlegették, amikgr mindhár­man — Rája, Masa és Viktor — egy padban ültek. A lakásban meghitt csönd uralkodott. A szomszéd szobába nyíló ajtón keresztül egy kislányt lehetett látni: szelíd elszántsággal skálázott. — A legkisebb! — mutatott rá büszkén Rája. - Hasonlít az apjára? — Igen... De hol vannak a többiek? — kérdezte a vendég. — Natasa férjhezment, Szverdlovszkban laknak. Róbert az apja nyomdokain halad, az építészetin tanul. — Nata férjnél van? Az én emlékezetemben még mint kislány él! — Mert csak minden húsz esztendőben találkozunk! — nevetett Rája. — Én gyakran emlegettelek! Akitől csak tudtam, kérdeztem, vajon hol van a ,,tutyi-mutyi Masa”■ Emlékszel még a csúfnevedre? Olyan tedd-ide, tedd-oda, furcsa szerzet voltál. M/nt aki ébren álmo­dik! Azután nagyon meglepődtem, még Viktort is megkérdeztem: ,,Nem a mi Masánk az, aki valami különleges ásvány fajtát fedezett fel?” — „Deőoz” mondta Viktor. A két barátnő nem hasonlított egymásra. A ház asszonya szép volt, a délvidéki nők ragyogó szépségé­vel, amelyen sokáig nem látszik meg az öregség. A látogató — őszülő hajú asszony. Szürke színű, készen vett ruhája, meg az ormótlan irattáska, amelyet félszegen kezében tartott, mintha a közeledő öregséget jelképezné. — Nem is tételeztem fel, hogy a mi tüzes Rájánkból példás anya és háziasszony lesz — mosolygott barát­nőjére. — Nem mindjárt — sóhajtott Rája. — Elvégeztem a fogászatot, elkezdtem dolgozni a klinikán... Az­után, mintha elfújták volna! — Megint nagyot sóhaj­tott. — Mindez Viktor miatt történt. — De hiszen boldog voltál! — boldog! Talán nem is kellene ezt neked, a magá­nyos nőnek mondanom. De boldog, végtelenül boldog voltam! A két nő gondolatai mindegyre a gyengéden és kissé szomorkáson mosolygó férfi arcképéhez tértek vissza. — Tudod, Rája, jobban illene hozzá egy egészen egyszerű ráma. — Én is gondoltam rá. De így mégiscsak tekintélye­sebb ...Hiszen ide azóta is úgy járnak, mint egy­­zarándokhelyre! Még külföldről is jönnek. Ezt a csok­rot éppen tegnap hozták az úttörők. Hány úttörőpalo­tát épített! Az egész országban ott állnak a művei! — S ebben is van boldogság — jegyezte meg Mása. — Alighanem ez a legmaradándóbb boldogság! Hát, azt hiszem, ezt az érzést ismered te is. Nem ugyanolyan mértékben, persze, de... Úgy örültem, amikor olvastam, hogy kitüntették! — Köszönöm, Rája! Masa megsimogatta barátnője jól ápolt fürtjeit. — Mégis, mondd meg nekem őszintén, miért nem mentél férjhez. Hiszen egészen csinos voltál. És Petya majd megőrült érted. Nem akartál boldog lenni? — Akartam. De csak egy feltétellel. — Milyen feltétellel? — Hogy az igazi legyen. — Mindig ilyen voltál! Okoskodtál. Pedig Petya jóvágású fiú volt! Te meg elvitorláztál valahová a Jeges-tenger mellé. Ostobaság! — De nagyon oda vagy azért a Petyáért... — Engem nem csapsz be, Masa! Emlékszem, hogy az elutazásod előtt alig álltái a lábadon. Találkozta­tok még? — Igen. Egyszer a tajgában súlyosan megbeteged­tem. Petya megtudta, odaszáguldott és ápolt, gondo­zott, míg meg nem gyógyultam. Azután szerelmet vallott. ■ És te? Mit feleltél? — Hogy mást szeretek. Azt kérdezte, el tudom-e felejteni a másikat. Mondtam, hogy nem. Azt válaszol­ta: ,,Köszönöm”. Mit? ,,Az igazságot.” Még sokáig mellettem maradt, de azután elutazott. — Ez a túlzott igazmondás mennyi bajt okozott már! — Rája elnevette magát. — Remélem, hogy az Q itfYincik,y éretett?- Szeretett — válaszolta Masa, kis szünet után.- Vnnvis hnldnn vnltnlt — Nem. Elváltak útjaink. Vagy talán mi magunk távolodtunk el egymástól. Mennyi mindenen vitatkozik az ember, amikor fiatal! Még azon is, hogy milyen a helyes öltözködés! És hogy biok verseit csak a rom­lott emberek szeretik! Szörnyen, kérlelhetetlenül dogmatikus voltam! — nevetett Masa.- Hát csak nem biok miatt váltatok el?- Nem, más oka is volt. \/PtPlVtnrsnny — igen. — Szebb nálad? — Sajnos. — És te elmentél, nem küzdöttél? Nem küzdöttem. Jobb volt úgy? Kétlem! Azt hiszem, másról volt JOiKA JABÜRKOVÁ HÚSZ évvel ezelőtt a fasizmus áldozata lett. Meghalt, de szavai ma is élnek, mondanivalója mindig időszerű. EHHEZ TE NEM ÉRTESZ! Tedd szívedre a kezedet — hányszor mondtad ezt már a feleségednek? Te is elvtársam, aki különben türelmesen jársz házról házra, terjeszted sajtónkat s igyekszel az ismeretlen emberekhez kpzelebb vinni nagy ideáinkat. Vagy Te, aki jól, egyszerűen és szellemesen magyarázod munkatársaidnak az egységes front szükségességét. Hazajössz, bekapod a vacsorádát s falod a nélkülözhetetlen Rudé Právo-t. Feleséged tette a tányérod mellé, ő is szívesen belepillantana, de nem lehet, hiszen a rakoncátlan kisfiúk elszakították a nadrágjukat s neki szorgalmasan kell foltoznia, pedig a mai nagymosás után ő is szívesen pihenne egy kicsit. — Mit írnak Spanyolországról? Ugye megmozdultak? — kérdi büsz­kén, hiszen vannak a munkásosztálynak ott is olyan tagjai, akik Madrid­ban, Sevillában és Barcelonában keresztezik az urak terveit. De Te elvtársam, nem vagy hajlandó beszélgetni. Egész nap hajszában élsz, a műhelyben, ebéd alatt, a gyűlésen. Éppen eleged van belőle. Olvasni szeretnél, s azonkívül — ő mégis csak nő. A Te életed párja, akit könnyen lerázhatsz. — Ehhez Te úgysem értesz! — válaszolsz neki kurtán ma, holnap is és nagyon gyakran. Minden kérdésre, amelyen egy kicsit gondolkodnod kellene, vagy amellyel magad sem vagy egészen tisztában, a feleségednek ezzel az együgyű és nagyképű frázissal felelsz, amely annyira elidegenít benne­teket egymástól. Te pedig, jó kommunista, miért vettél el olyan nőt, akiről azt gondo­lod, hogy csak a főzéshez és mosáshoz ért? Minek tartod azt az. embert, akivel együtt küzdőd át az élet nehézségeit és neveled a gyerekeket? Ha tényleg azt hiszed, hogy feleséged a politikai élethez semmit sem 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom