Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-08-22 / 17. szám

»>;♦.♦-♦.♦-***-****** »••* .......................... H csákányházai szövetkezet udvarán a férfi munkacsoportok tagjai о reggeli megbeszélésre, munkabeosztásra várnak. Benn az irodában pedig a csoportvezetők, a szövetkezet elnöke és agro­­nómusa a napi teendőkről tanácskoznak. — Az aratáshoz meg a cséplőgépekhez az asszonyok mennek, maguk menj iek hordani, — hallatszik egy öblös hang. Néhány perc múlva Fodor Béla kerekes traktora pöfögve elindul a leara­tott búzaföldek felé. — Hol vannak az asszonyok? — kérdezzük Koronczi József elv­társtól, a szövetkezet elnökétől. Egész héten az elsők között vannak. Ma szombat van, bevásá­rolnak. Este meg lakodalom lesz a faluban, ilyenkor az asszonyok készülődni szoktak, különben már régen itt lennének. Fegyelme­zett, dolgos asszonyaink vannak, nem kell őket munkára unszolni. Amikor Tóth Mária csoportvezető iránt érdeklődünk, Koronczi elvtárs először elmosolyodik, azután ezt mondja: —Nglunk sok talp­raesett asszony dolgozik, akik a legkeményebb munkában is be­csülettel megállják a helyüket. Ilyen Tóth Mária is, azért válasz­tottuk csoportvezetőnek. Kardos asszony, az már igaz. A dolog végét is meg tudja fogni, férfimádra. Clgyes szervező, meg bánni is tud az emberekkel, szóval jó csoportvezető. Hirtelen szétnéz, mintha csak most kapna észbe. — De hol is lehet, sohasem szokott késni? Az elnök még elmondja, hogy öt női munkacsoportja van a szö­vetkezetnek, amelyek tavasz óta versenyben állnak egymással. A verseny kiértékelése mindig azt mutatja, hogy két csoport tör az élre, az egyik közülük Máriáé. Elindulok, hogy megkeressem Tóth elvtársnőt. A takaros udvaron kilenc év körüli lányka ül egy kisszéken. Még álmos szemét az élelmes baromfinépen legelteti, aztán ráérősen felmocorászik. Olyan, mint egy álmos kis cica. Csak akkor vesz észre, amikor el­indul a konyha felé. Először jól megnéz, csak aztán szólal meg. — Édesanyukámat tetszik keresni? Ő már régen elment otthon­ról. Attól függ, hogy kié vagy? Tóthéké. Szikár, közép termetű férfi karikózik felénk. Tóth elvtárs a szö­vetkezet udvarán hallotta, hogy keresik a feleségét. Azt ugyan 6 sem tudja, hogy hol van, így hát ketten indulunk a keresésére. A szövetkezet irodájából energikus női hang hallatszik. Tóth elvtárs arrafelé néz, aztán elmosolyodik. Az arca, a tekintete mintha azt mondaná: Mari csatázik odabenn. — Észre sem veszi, amikor belépünk, háttal áll. — A zsákokat elzártam, mert mi felelünk érte! — Elnök elvtársi Hány asszony kell a cséplőgéphez?... Számolgatni kezd ... jól van meglesz. Én is odamegyek. Kövérkés, javakorbeli, pirospozsgás arcú asszony a csoportveze­tő. Elmondja, hogy hol járt kora reggeltől. — Egész héten megállás nélkül dolgoznak az asszonyok. Szom­baton reggel bevásárolni mennek a vasárnapi ebédhez. Meg kell őket értenünk, a háztartás és a gyerekek gondja is az övéké. Aztán meg ma a lakodalomra is készülni kell. De az aratás, csép­­lés sürget, mert megeredhet az eső. Azért gyorsan végigfutottam a falut Délig megfőznek-sütnek és délután már itt lesznek. A cséplőgép körül serény munka folyik. Három asszony adogatja a kévéket a masina gyomrába. Ott van Magverő Pálné is, a cso­port egyik legszorgalmasabb tagja. Magverő néni sohasem nézi, mit kell csinálni. Válogatás nélkül végzi a munkáját ott, ahol szükség van rá. Az ilyen munkaerő aranyat ér a szövetkezetben, megkönnyíti a csoportvezető munkáját is. A szalma kazlazásánál rendkívül víg kedélyű asszonyok vannak. Olyan ügyesen áll a kezükben a villa, hogy a legmarkosabb fér­fiakkal is felvehetnék a versenyt. Tóth Maria csoportveieto «riasztja a munkát Smotlak Egy kis pihenő. Fényképezte A. Fiatal, keskeny arcú férfi tűnik fel a fák mögül. A HNB titkára, Kolpaszky János elvtárs. — Telik-e a zsák, örzse nőném? — szólítja' meg a zsákot tartó Tóth nénit. — Telik ám, - szól vissza az asszony. A titkár benyúl a zsákba, egy marék magot vesz ki belőle. Itt meglesz a 25-26 mázsás hozam, - feleli elégedetten. — Látja, a mi határunk hepe-hupás — fordul felém. — Ez a tábla jól fizet, de némely helyen csak a felét adja meg a föld, fjedig egyformán műveljük! Aki nem ismeri a határunkat el sem hinné, hogy szinte mindén darab föld másféle. — János, hallod-e? — kiált le egy asszony a kazalról. — Mikor adják át az új áruházat? Mert már unjuk a sorba állást. — Nemsokára meglesz. Aztán majd már főzni sem kell - tré­fálkozik a titkár. A falunak 1117 lakosa van. Az üzletek meg kicsik, nem bírják a forgalmat. Rövidesen megnyílik az emeletes, korszerű áruház. Vendéglő is lesz benne, ami nagy segítségére lesz az asszonyok­nak. — A nők a szövetkezet oszlopai nálunk - mondotta az elnök. Nélkülük nehezen boldogulnánk, mert a férfiak és a fiatalok о közeli füleki üzembe járnak dolgozni. Az EFSZ kevés munkaerővel dolgozik. A férfiak kettő kivételével már mind nyugdíjasok. így hát a csákányházai asszonyoknak van mit tenniük, mert az ő mun­kájuktól, becsületességüktől függ szövetkezetünk egész jövője. Nemrégen új jutalmazási módot vezettek be, amellyel mindenki elégedett. Tóth Mária csoportvezető nagy barátja és kezdemé­nyezője az új munkamódszerek alkalmazásának. Késő este, amikor csend borul a kis falura, Tóthéknál még mindig világít a lámpa. A gondos csoportvezetőnek sok szabad idejébe kerül a normák kiszámolása, s mosolyogva mondja, hogy az olvasásra már nem jut ideje. Ez pedig nagy hiba, mert a tanult embernek könnyebben megy a munka. Javára válna ez a szövetkezetnek is. GÁL ETA 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom