Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-08-08 / 16. szám
"улрЙ Ma már megfelelő munka- is egészségvédelmi ' berendezések óvják a nőket a gyárakban, de azért nem árt, ha az ott dolgozó nők maguk is védik testi épségüket, szépségüket. A fejkendő, ami kötelező a gépeknél, óvja hajukat a portól, a szálló pihéktől is. Azokban a termekben, ahol meleg, száraz a levegő, az érzékeny bőrűek a munka kezdete előtt kevés krémet kenjenek arcukra. Munka közben az arc púderezése, rúzsozása helytelen, mert ha a piszok rátelepszik a púderes arcra, az nemcsak csúnya látványt nyújt, hanem igen nehéz is az arc megtisztítása. Munka végeztével lemossuk az arcot, kezet bő vízzel, szappannal, majd szárazra töröljük. Mielőtt kimegyünk a levegőre, bőrtápláló krémmel kenjük be arcunkat, erre már nyugodtan tehetünk kevés púdert. Munka után hajunkat 3—4 percig erős kefével keféljük, ez edzi a fejbőrt és megtisztítja ízéffégdfoldf л munkában a hajat a rátelepedett portól, szennyeződéstől. Konzervgyárakban vagy olyan üzemekben, ahol a munkahely hideg, esetleg nyirkos, igen lényeges, hogy a célszerű öltözködés mellett arcunkat, kezünket zsíros védőkrémmel vagy olajjal védjük. Ha hideg a munkahely, különösen erősen védjük arcunkat krémmel. Ha huzamosabb ideig dolgoztunk hideg helyen, előbb langyos vízzel mossuk le bőrünket, és csak ezután mossuk meleg vízzel. A fagyott vagy kiázott kéznek igen jót tesz a váltott hideg-melegvizes öblítés, erős dörzsölés, majd kevés krém és meleg kesztyű. Védjük bőrünket a házimunkánál: A háztartás a dolgozó nő második műszakja, legalább annyi veszélyt tartogat az arc és a kéz bőrére, mint az üzemi munka. De ha előre gondolunk e ,,veszélyekre”, megelőzhetjük őket. Fontos, hogy takarítás előtt mindig kössük be hajunkat, és kezünk védelmére húzzunk fel használt kesztyűt. Mosogatáshoz jó védelmet nyújt a gumikesztyű, de ezt előbb szórjuk be kevés hintőporral, hogy könnyen vehessük fel. Ilyen módon megvédjük kezünket a mosogatópor okozta bőrbántalmaktól és a piszoktól. Tapasztalni fogjuk, hogy ez nem zavarja a munkát, hiszen például о sebészek is mindig gumikesztyűben dolgoznak. A konyhai munkáknál kell megemlíteni a kézápolás jelentőségét. Főzésnél mindig legyen kéznél egy kicsavart citrom vagy citromhéj, ez nemcsak megszünteti az ételszagot, de fehérít és puhít is. Vörösségre hajlamos kéznek sokat használ, ha munka után hideg-meleg váltófürdőt és enyhe masszázst alkalmazunk. Sokan szívesen használnak glicerint, de tudnunk kell erről a szerről, hogy erős vízelvonó hatása van. Tehát átmeneti puhítás után szárít. Ezért mindig nyirkos kézre kenjük. Helyes, ha konyhánkban a vízcsap közelében kevés glicerint tartunk, amelybe pár csepp citromot csepegtetünk, és naponta egyszerkétszer nedves kezünket bekenjük a folyadékkal. A szabad levegőn: Azok a nők, akik a szabadban dolgoznak, például kertészetben, mezőgazdaságban, gyakran panaszkodnak húzódó, érdes, vagy foltos, hámlós arcbőrről. A szabad levegő ugyanis erősen szárítja, durva tapintásúvá teszi az arcbőrt. Gondos, előzetes kezeléssel azonban meg lehet akadályozni ezeket a bántalmakat. Közvetlenül munkába menet előtt ne mossuk arcunkat vízzel, kivéve a zsíros bőrt, inkább töröljük át arctejjel vagy olajos vattával. Majd vékonyan krémezzük be. Napjában többször is használjunk krémet. Aki szeplőre, májfoltra hajlamos, az kora tavasztól használjon nappalra fényvédő krémet. Ez a krém megvédi az arcot a nap ibolyántúli sugaraitól, és nem engedi a szépiákét előjönni. 28 a hónom alatt, visszarántott, a másik a hasamba rúgott. Karjaimat hátratekerték, erősen lefogtak, hogy zavartalanul üthessenek. Amilyen gyorsan csak lehetett, áttekintettem a helyzetet. A bajtársam már a földön fekszik, rajta tipornak. Egyik ablakból néhány fehér arc néz le ránk. A bajtársam egy ugrással elmenekült, az egyik kapualjból még két gazember ugrik elő, erősen lefogják, és mint az őrültek verni kezdik. Száz méter távolságban áll egy csoport rendőr és nézi a jelentet. Újra rám rohannak, mint az őrültek, én védekezem, erre belekiabálnak az arcomba: „Nesze nektek, nehogy azt gondoljátok, hogy most már különbek vagytok, mert a háborúban voltatok“ — és van egy köztük, aki semmit nem csinál, folyton csak ordít: Csak jó erősen. — Még látom, ahogy az egyik bajtársamat a házak tövében elhurcolják. Az utca kihalt volt és csendes. Az ablakok és ajtók zárva. A karom kificamítva, nem is tudtam Jimmynek segíteni, hogy Joet hazavigyük. Már sötét volt, mikor kistestvérem odaért. Bár otthon még nem is számítónak jöttömre, anyám türelmetlenségében kiküldte őt az esti vonathoz. Felkiáltott: Hogy nézel ki? Fájdalmamban összeharaptam az ajkaimat. Lemosta rólam a vért és a piszkot, bekötözött, ahogy lehetett. Szüleim sírtak, amikor hazajöttem! Hiszen te meg vagy sebesülve és nem is írtál erről nekünk! Megmagyaráztam nekik, honnan erednek ezek a sebek és szemrehányón mondtam: Apám, hamis volt a tanításod-! Apám hallgatott. Janek Lodzból. Janekon nem látszik meg, hány évi háború és börtön van mögötte, mennyi illegális munka, sztrájk, sikertelen és sikerült szökés. Fordításait csak azért szakította félbe, hogy gyorsan elbeszélhesse nekünk: „Apám anyagfestő volt Lodzban, anyám szövőnő. Nagyapámat mindenki ismerte. Már a cárok alatt is ült néhány évet. Pilsudski alatt is végigcsinálta az első nagy betiltott tüntetést. Ezen a tüntetésen apámat és fivéremet letartóztatták, úgy hogy anyám vele és az öreggel magára maradt. (Folytatjuk) 16 25 Ez a szó: Vietnam, már akkor gyakran ért a fülemhez, mikor még betegen feküdtem. De nem törődtem vele. Az emelő a vagonunkhoz ért. Ahmed vadul dühöngött. Most már késő — mondta az első vasutas, mert egy rakomány láda már a levegőben úszott. Soha sincs késő — mondta a másik. Egyik hordár káromkodott, mert újra nem markoltam meg idejében. Hátulról belémrúgtak. Magamon kivül ordítottam: Hát nem értitek ? Hallottátok ? Az egész rakomány Vietnamba megy! ök azt mondták: Na és? Fogj hozzá. Kiáltottam: Hát nem értitek? Hiszen ott harcolnak! — Mért harcolnak? — A szabadságért! — Miért? — A szabadságért! — A szabadságért? Az én bőröm is ér valamit. Fogj már végre hozzá! A hátam mögött, a harmadik halkan, de érthetően így szólt hozzám: Ha egyszer majd mi is ott tartunk, mint azok ott Vietnamban, és majd ilyen ládákat szállítanak Oránba, hogy a gazemberek ránkdurrantsanak... Megfordultam. Az illető arca idegen volt számomra. De úgy éreztem, hogy tekintete mint a horog kampója kapaszkodik belém... Azt kérdezte: Van bátorságod ? Leugrottam a vagonból. Ahmed odarohant. Rikácsolt: Mit? Mit? Elgáncsolt. Az őrkatonák ránkmeredtek. A hajóról valamit rámkiáltottak. Felemeltem mindkét karomat, hogy a darut megállítsam és kiabáltam, ami éppen eszembe jutott: Ne csináljátok tovább! Halljátok! A hajó Saigonba megy! Hagyjátok abba! Ali, aki a bátyám barátja, szintén kinyújtotta a nyakát, ő azt ordította: Megértettétek? Végeztünk! Hazamenni! — Hordáraink közül néhány ugyanakkor a vonatról és a hajóról a partra futott. Rendőrök rohantak ránk, de én felmásztam a vaslépcsőn az emelődaru vezetőjének kabinjába. Az izgalomtól semmit sem tudtam neki pontosan megmagyarázni, ő azonban, mivel szavakra nem is volt szükség, csak tettekre, felelet helyett lenyomott néhány emeltyűt. Kabinjából még végignéztem, amint a daru méltóságteljesen visszaszállította a vagonba a még ki nem rakott ládákat. Éljenzést hallottam. A daru behúzta emelőkarját, és a vezető végképp leállította a gépet. Fentről néztem végig, hogyan özönlöttek oda az emberek a kikőtőnegyedből. Darunkat már körülfogták a rend-
