Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-08-08 / 16. szám
I и о z >- Uli Z. z£ UJsuj N К Riadót fújnak Macov községében. Csikorogva kitárulnak a kis kapuk, egy perc alatt talpon van a falu népe. Az utcán tűzoltóruhás nők tűnnek fel, kezükben derékszíjjal, melyet a nagy • sietségben már csak futás közben kapcsolnak fel. Csaknem mindegyikét a szövetkezet és állami gazdaság földjeiről szólított el a sziréna hangja. Kerékpárra pattanva néhány perc múlva már a tűzoltószertár előtt várják a parancsot. A helyszínre érve a parancsnok, Králová Mária vezetésével megkezdik a támadást. Kilenc nő ügyes keze nyomán 87 másodperc múlva már vastag sugarakban ömlik a víz. Ezúttal ugyan csak a gyakorlótérre, mivel a macovi női tűzoltószervezet tagjai a szokásos nyári gyakorlatokat végzik. Kenyerünkről van szó. Az aratási, cséplési és gabonabetakarítási munkák derekán tartunk. A falu ötven és egynéhány házat számlál, kicsi szövetkezete van. Jelenleg még kazlakban, néhol keresztekben, a falutól néhány kilométerre, a szomszéd község határánál pedig még lábon áll a búza. Nemsokára azonban itt is megjelennek a traktorok, kasza alá kerül a kenyérmag. Illyenkor könnyen adódhat tűz, résen kell lenni, úgy mint ahogy ezt itt Macovon láttuk. Az aratás előtt a CSTVSZ rendezésében iskolázást tartottak az EFSZ tagoknak és állami gazdaság dolgozóinak, ahol többek között megtanították őket a tömlők és szivattyúk kezelésére is. A falu lakosságának pedig dokumentációs filmeket vetítettek arról, hogy hogyan és miből keletkezhet tűz, hogyan védekezhetünk ellene. Macovon három tűzoltó-csoport működik, amelyek munkáját Linm?á hárt József elvtárs irányítja. Megkérdeztük tőle, hogyan készültek az idei aratásra ? — Mint minden esztendőben ezidén is állandó szolgálatot tartunk a tarlókon, kazlaknál és cséplőgépeknél. Nappal az asszonyok, éjjel a férfiak tartanak szolgálatot, a vasút mentén pedig az ifjúsági csoport tagjai váltakoznak. Amikor arról érdeklődünk, hogy melyik csoport végzi a legjobb munkát, először elmosolyodik, aztán ügyesen kitér a válasz elől. — A mi tűzoltóink általában eredményes munkát végeznek. A férfiak mellett nem maradnak el az asszonyok sem. Nem túlzók, ha azt mon-Rá kellett térdelnie a bőröndre, hogy be tudja zárni. Hiába nyomta, a zár újra kipattant. Ki kellett nyitni, eligazítani a kékfedeles füzeteket, meg a könyveket. No, sikerült... Már csak a kis táskát kellett kézbevennie. Kinyitotta, óvatosan kiemelte belőle a szépen összehajtott papírlapot, mégegyszer megnézte: érettségi bizonyítvány... Fogta a nehéz bőröndöt és könnyű, vidám szívvel kilépett az ajtón. Itthagyja tehát az internátust, amely otthona, a mezőgazdasági technikumot, mely iskolája volt. Várja a titokzatos, a mindig varázslatos, a nagybetűs Élet... Egy hónap múlva vajon hogyan fog visszagondolni ezekre az utolsó percekre, onnan, az ekecsi szövetkezetből, ahová dolgozni megy? Hogyan is alakult ilyen érdekesen az ő munkahelyének kérdése? Éppen Kovács Elvira került sorra az érettségin-■■ Növénytermesztésből vizsgázott. Szerette is ezt a tantárgyat, meg a várakozás tompító izgalma után úgy érezte, nagyszerűen tudja a tételt. Jól felelt. A vizsgáztató bizottságban ott ült Németh Jenő, az ekecsi szövetkezet elnöke. Elégedetten hallgatta a jó feleletet. — Éppen ilyen szakember kéne nekünk a baromfitelepre — gondolta. A vizsga szünetében megkérdezték tőle, mit szólna, ha nem segédkönyvelőnek kéne mennie, hanem az ekecsi szövetkezet baromfitenyésztő részlegébe vezetőnek. Nem is tudta, minek örüljön 10 jobban, a jólsikerült vizsgának-e, vagy annak, hogy önálló munkakörben, a termelésben dolgozhat, lehetőségekkel, tervekkel körülvéve egyszóval; az életben... A közelmúlt emlékei elkeverednek benne a jövőbe néző gondolatokkal. Vajon hogyan fogadják majd? Nem tartják-e tizennyolc évével túlságosan fiatalnak, iskolapadból magávalhozott kíváncsiságával, tudásvágyával túlságosan tapasztalatlannak ilyen felelősségteljes állás betöltésére? S míg hazafelé utazott, takarított, főzött, a napokat számlálta, végül felült az ekecsi buszra — egyre csak azon gondolkozott, hogyan állja meg majd a helyét? Hallomásból már ismeri az ekecsi szövetkezetei. Hiszen a szomszéd falu. Náluk is emlegetik — mint az egész szerdahelyi járásban Németh Jenőt, a mérnök-elnököt, aki minden bevált új módszert, termelési módot szívesen fogad, s alkalmaz a szövetkezetben. Azt is hallotta róluk, hogy — ha tervük sikerül, pár éven belül valódi belterjes — öntözéses — gazdálkodást folytatnak majd a szövetkezetben. Egyelőre a baromfitenyésztéssel vannak még nehézségeik. Az elmúlt évi baromfivész megtizedelte az állományt, s eddig még nem tudták a kívánt mennyiségre feltölteni. Most épül egy hatezer tojót befogadó ól, szeptemberben már az is elkészül. Kilép a buszból, indul az iroda felé. — Ej, hát ilyen az ,,élet”? Úgy érzi egyedül van, az iskola, a baráti fészek melege, védettsége mintha szétfoszlott volna. Nincs aki bíztassa, a tanárok, barátnők, iskolatársai. — Csak nem fogok megijedni? — korholja önmagát. — A kémiai képletekkel éppúgy megbirkóztam, mint a bánattal, mikor édesanyámat elvesztettem. A CSISZ iskolai szervezetének elnökeként is volt elég problémánk, melyekből kivezető útat találtam. Mitől félek most, hiszen Németh elvtárs, meg a többiek majd segítenek ■.. x. x — Elvirka, ott vagy? — cseng a telefon a telepen. Az irodából hívják. De Elvirkát n“~i könnyű megtalálni, hiszen hét különböző helyen van a szövetkezet baromfiállománya; az 1500 tojó, az 5000 jérce, a 250 liba, meg az 1750 pulyka. A falu hét különböző pontján. Kovács Elvira most éppen Lukovics Ferdinándnénál időz, aki a pulykákat gondozza. Mennyi volt a tegnapi elhullás, Lukovics néni? — kérdezi. — Csak három, Elvirka. — Tessék friss vizet önteni, nekik, mert ez már megmelegedett — szól elmenőben. Meggyorsítja lépteit, mert messze van a pulykák telepétől a tojóké. Közben azon gondolkodik, Jehetséges-e az, hogy ő, a tizennyolc éves ad tanácsot Lukovics
