Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-08-08 / 16. szám
MEGHALT RUDOLF STRECHAJ ELVTÁRS Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a köztársaság kormánya és a Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége mély megrendüléssel közli, hogy Rudolf Strechaj elvtárs, a CSKP KB politikai irodájának póttagja, az SZLKP KB tagja, miniszterelnök-helyettes, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, 48 éves korában július 28-án Prágában meghalt. Rudolf Strechaj elvtárs munkáscsalád fiaként 1914. július 25-én Cachticén született. Nyomdásznak tanult ki. 1935-ben belépett Csehszlovákia Kommunista Pártjába. Tevékenyen dolgozott a Szovjetunió Barátainak Szövetségében. Amikor Szlovákia fasiszta uralom alá került, Rudolf Strechaj elvtárs azonnal könyörtelen harcot kezdett hazája felszabadításáért. 1941 és 1943 között illegális tevékenysége miatt bebörtönözték. 1944-ben aktívan részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben és a szlovákiai partizánharcokban.. Csehszlovákiának a szovjet hadsereg általi felszabadítása után' Rudolf Strechaj elvtárs visszatért a politikai munkához. A CSKP X. kongresszusán a CSKP Központi Bizottságának tagjává, 1958-ban pedig a CSKP KB politikai irodájának póttagjává választották. Rudolf Strechaj elvtárs az utóbbi években a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettesének és a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének funkcióját töltötte be. A rábizott felelős tisztségekben mint példás kommunista fáradhatatlanul és áldozatkészen dolgozott. Csehszlovákia népe sohasem feledkezik meg Rudolf Strechaj elvtársról, aki egész életét a munkásosztály ügyéért és hazánkban a szocializmus győzelméért vívott harcnak szentelte. Rudolf Strechaj elvtárs neve örökre beíródott Csehszlovákia Kommunista Pártjának történetébe. Tisztelet emlékének! I^moszkvai általános leszerelési és békevilágkongresszus japán küldöttei szomorú ajándékot hoztak magukkal. Nehéz fehér selymen, mint egy érettségi tablón, annak a pár ezer h ir ősi mai áldozatnak a fényképét, akik már 1945 után, az atomkisugárzás következtében vesztették életüket. Hirosima. Lankás hegyoldaltól övezve, az Óta folyó partján, amely itt hét részre válva folytatja tovább útját, fekszik a város. Úgy látszott már a második világháború nyomtalanul múlik el felette. Az emberek élték mindennapi megszokott életüket. Hajnalban csónakok százai siklottak a folyón, zöldséggel, gyümölccsel megrakodva. Nyáron gyermekek lubickoltak a vízben és ahogy leszállt az est, s felgyűltök a gyöngyvirág formájú lámpások a megszámlálhatatlan fehér hidak szélén, sétáló emberekkel teltek meg az utcák. Derűs, vidám város volt Hirosima, egy város, amely köré sok-sok legenda szövődött. Először akkor érintette meg a háború szele, amikor visszavonulásra kényszerült Kínából a japán hadsereg. De még akkor sem vallották be a japán militaristák, hogy a közvetlen összeomlás már csak rövid idő kérdése. Augusztus 5-e vasárnapra esett 1945-ben. úgy, mint ezidén. Ragyogó, világos este volt, a hirosimaiak remélték, hogy elkerülik városukat a bombázások. Európában, Afrikában már három hónapja hallgattak a fegyverek. Megállíthatatlanul közeledett a béke a japán szigetek felé. S mikor az éjszakában elhaladt ßlöttük egy hatalmas amerikai bombázógép, anélkül, hogy bombát dobott volna a városra, már-már a békében érezték magukat. Augusztus 6-án reggel 7,31 perckor a légvédelmi szolgálatokat beszüntették... És 8,15 perckor ledobták az amerikai atombombát... Hirosima és Nagaszaki borzalmas sorsa megpecsételődött. Négyszázezer hirosimaiból 210 ezer maradt holtan s 24 óra múlva a városnak csak füstölgő romjai meredtek az ég felé. Hirosima A japán nők a legnagyobb kitartással harcolnak ai atomháború ellen. Hirosima borzalmas emléke kötelez. S mikor már további tízezrek pusztultak el az atomkisugárzás következtében, 1260 december 22-én újabb rémület vált úrrá a japán népen. ,,Fiam hüvelykujjak nélkül jött a világra...” — írta egy szerencsétlen apa az egyik tokiói újság szerkesztőségéhez intézett levelében. A gyermek 1960 december 12-én született. Mindkét csuklója befelé volt görbülve és hüvelykujjai hiányoztak. íme, az atombomba még az életben maradtak utódait sem kíméli! Nincs még egy ország a szocialista országokon kívül, ahol olyan nagy szenvedéllyel és kitartással harcolnának az atomháború ellen, mint Japánban. De nemcsak az atom— és hidrogénbombák ellen, hanem minden más háborús készülődés — mint például az atomfegyverekkel ellátott amerikai támaszpontok, az amerikaijapán biztonsági szerződés és az úgynevezett ,.védelmi hadsereg” megerősítése ellen is folyik a küzdelem. S elsősorban a japán nők érdeme az, hogy az egész világ tisztelettel és megbecsüléssel néz fel ezekre a harcosokra. A japán asszonyok évenként találkoznak, hogy beszámoljanak egymásnak és minden békét óhajtó embernek az elmúlt évben elért eredményekről, s hogy megtárgyalják jövendő terveiket. Anyakongresszusoknak nevezik ezeket az összejöveteleket, amelyeken évről-évre több és több nő vesz részt. Magától értetődik, hogy a japán nép aktívan és energikusan követeli a teljes leszerelést. Véleményünk szerint csak ez akadályozhatja meg a szörnyű hirosimai és nagaszaki tragédia megismétlődését. Az élőkkel együtt a holtak és a még meg nem születettek figyelmeztetnek: Soha többé Hirosimát! Bár mindenütt olyan nyitott fülekre és szívekre találnának, mint nálunk! (SE) A piomrtóborbon töltött üdülés emléke még az iskolapadokba b elkíséri boldog pionírjainkat. {Riport a ». oldalon.) F. Spóöl felvétele