Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-04-18 / 8. szám
1961 április 12 Ki ne emlékeznék erre a dátumra ? A gyermekek évszázadok múlva is tanulni fogják az iskolában, hogy ezen a napon, 1961. április 12-én jutott először az ember a világűrbe. Az emberiség, a most születő kozmikus korszak embere, örökké hálával és elismeréssel fog megemlékezni azokról, akik az első lépést tették a világűr meghódítása felé. De álljunk meg egy pillanatra! Hogyan látjuk mi,a kortársak ezeket a napokat ? Hiszen bennünket egyszer szerencsés nemzedéknek fognak nevezni, amely a világűr meghódításának „hőskorát“ élte, amely saját szemével láthatta a mosolygó Gagarint Moszkva, Prága, London, vagy Kairó virágözönében ... Jól jegyezzük meg, kedves olvasó, ezeket a napokat, mert nem mindenkinek adatott meg az, ami nemzedékünknek. Az apróságokat is érdemes megjegyezni . . . Nocsak emlékezzünk: Egy kép: Egy fiatal asszony ül a rádiónál, szemében feszült várakozás, tenyerével nehezen leplezett izgalommal arcát simogatja . . . Emlékeznek erre a képre ? Igen, Valentyina Gagarinát, az első űrhajópilóta feleségét „kapta el“ a fotoriporter abban a pillanatban, amikor férje 28 000 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott a világűrben és jelentette — első emberként a világon — hogy saját szemével látja: „Az égbolt sötét, a Föld kékesfényű“. Egy hang: „Pervij koszmicseszkij paljot cselovjeka szoverson“ — a moszkvai rádió bemondójának lassú, méltóságteljes hangja. Ugyanannak a bemondónak a hangja, aki a sztálingrádi győzelmet jelentette a világnak annak idején. Egy másik kép: Mosolygó fiatalember a telefonnál — Jurij Alexejevics Gagarin jelenti Hruscsov elvtársnak, hogy a párt és a nép feladatát, az első űrrepülést végrehajtotta. N. Sz. Hruscsov hangja a telefonban: „ön évszázadokra szóló hőstettet hajtott végre. Hőstettével halhatatlanná vált, mert ön az első ember, aki kijutott a világűrbe.“ Egy jelenet a televízióban: Jurij Gagarin — aki mellesleg főhadnagyként ült az űrhajó fülkéjébe és mint őrnagy szállt ki belőle — a moszkvai repülőtéren jelentést tesz Hruscsov elvtársnak. A jelentéstétel után vége-hossza sincs az öleléseknek, csókoknak. Hálával gondolunk a moszkvai televízió ismeretlen kameramanjára, aki ebben a pillanatban a boldog anyát, Anna Gagarinát, a falusi ácsot, az űrhajós apját, a boldogarcú Valentyinát célozta meg a felvevőgéppel és így egy felejthetetlen képpel gazdagította emlékeinket. Emlékeznek, mily csodálattal adóztunk ennek a hős embernek, amikor megtudtuk, hogy otthon 2 éves Jelena és egy hónapos Gálja lányai várják? Az újságírók sok ezer ember véleményét írták meg ezekben a napokban. Egy munkáslány válasza maradt meg az emlékezetemben: „Ki tudhatta tegnap, hogy ilyen emberek is vannak!“ Egy éve annak, hogy a kozmikus korszakban élünk. E röpke év újabb sikerekkel gazdagította a világűrkutatást. German Sztyepanovics Tyitov 1961 augusztus 6-án megvalósította 700 000 kilométeres, 25 óra 18 perces száguldását a világűrben. Ez a hős szovjet ember tizenhétszer látta egy nap alatt felkelni és lenyugodni a Napot, ez az Tyitov, a második szovjet űrhajós. Az amerikai Glenn, a harmadik űrhajós. ember a súlytalanság állapotában, 28 000 kilométeres sebesség mellett, amikor az emberiség feszülten figyelt minden híradást róla — nyugodtan lepihent és aludt egyet a világűrben. A Vosztok I. és Vosztok II. szovjet űrhajók alkotói és pilótái óriási lépéssel vitték előre a világűrkutatást. Glenn ezredes, az első amerikai űrhajós, a Barátság 7 pilótája 1962 február 20-án csatlakozott az úttörőkhöz. Csodálatra méltó volt Glenn ezredes hősiessége. A kilövés tízszeri elhalasztása sem vette el kedvét, a forró levegőjű fülkében, amelynek külső burkolata már-már izzásnak indult, képes volt átvenni az irányítást és maga vezette az űrhajót. A műszaki hibák ellenére hősiességével vitte sikerre az amerikai űrkutatásnak ezt az eddig legnagyobb kísérletét. Glenn útjának kapcsán hadd elevenítsük fel Hruscsov elvtárs és Kennedy elnök üzenetváltását az együttműködésről a világűrkutatásban. Ez az együttműködés a Kelet és a Nyugat között kívánatos lenne, hiszen a világűrkutatás nem csupán egyes államok, hanem az emberiség ügye. Ezt a gondolatot hűen kifejezi Tyitov őrnagy, aki ázsiai útjáról visszatérve ezeket mondta: „Burmában, az őserdő tisztásán egy dzsungellakóval beszélgettem hosszú ideig, aki egész életét az áthatolhatatlan őserdőben töltötte kezdetleges vadászattal, aki sohasem látott autót, repülőgépet és emeletes házat. És mégis a mi űrhajónkról csak így beszélt: az én rakétám, és láthatólag éppoly büszke volt az űrhajósok sikereire, mint mi valamennyien. A világűrkutatás az emberiség ügye, a dzsungellakóé is, az űrpilotáké is, de a mienk is. Az emberiség meg akarja hódítani a világűrt. A szovjet leszerelési javaslatok elfogadásával, a leszerelés megvalósításával könynyebbé, gyorsabbá válik az emberiség számára a világűr csodás messzeségeinek meghódítása. S itt tehetjük meg mi is a magunkét: áldozatos munkánkkal, kitartó békeharcunkkal járulhatunk hozzá a világűrkutatás további sikereihez. Vilcsek Géza 7
