Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-03-21 / 6. szám

Én is hozzászólok <n Ifjú Szemmel című rovathoz, habár a problémák nem érintenek közvetlenül, mert nem vagyok mezőgazdasági dolgozó. Azon­ban figyelemmel kísérem a helyi földmü­­vesszövetkezetben serénykedő fiatal bará­taim helyzetét, munkáját A nyári szünidők legnagyobb részét közöttük töltöm a szö­vetkezetben. Kezdetben kevés fiatal dolgozott szövet­kezetünkben. Ezek is lassan elpárologtak, mert az iparban jobb fizetés várt rájuk és a nagyobb' szórakozási lehetőség is von­zotta őket. A nyári hónapokban azonban több tanulóviszonyban levő fiatal dolgozott az EFSZ-ben. Jó eredményeket értek el a munkában, megszerették a mezőgazdasá­got. Többen közülük mezőgazdasági iskolá­ba jelentkeztek, hogy szülőfalujukban ér­vényesíthessék tudásukat. Aztán lassanként az iparból is hazatértek. A múlt évben lé­tesített kertészet új munkalehetőséget nyúj­tott számukra. Megalakították az ifjúsági brigádot. Bekapcsolódtak a szocialista mun­kabrigád cim elnyeréséért folyó versenybe. Évi tervüket 130 százalékra teljesítették. Tehát nem lehet azt mondani, hogy a fiatalok nem szeretnek dolgozni, hogy mun­kakerülők, könnyelműek. Szeretik a szóra­kozást, a szépet és az újat. Az azonban nem tőlük függ csupán, hogyan találják meg helyüket az új falu építésében, hogy fejlődnek-e vagy sem. A szövetkezet veze­tőségének, a HNB-nek, tehát a felnőtteknek segíteniük, nevelniük, támpgatniuk kell a fiatalokat. Dévai Ferenc, Hrhov Nem vagyok fiatal, a 48-ik évemet taposom, de éppen úgy ér­tékelem az újat, a szépet, mint о fiata­lok. Az a baj, hogy nagyon el vagytok ké­nyeztetve, mindent megkaptok, amit a sZe­­metek-szátok megkíván. Én mindig arról álmodoztam, hogy tanítónő leszek, ha meg­növök. De hét gyereket felnevelni is nehéz volt, nem még valamelyiket taníttatni. így szolgálnom kellett. Nektek, mai fiataloknak ingyen tanulást, tanszert - mindent biztosít társadalmunk, úgyszólván mindent készen kaptok, csak a kezeteket kell mozdítanotok érte. Sajnos, néha azt is csak kérésre vagytok hajlandók megtenni. Meg kell ér­tenetek, milyen nagy szüksége van a me­zőgazdaságnak tanult fiatalokra. Az igaz, hogy sok helyen meg nem értésbe, ellen­kezésbe ütközik a fiatalok igyekezete, de nem szabad, hogy a célt világosan látó, tettre kész fiatalt visszariassza az első ne­hézség. Kedves Kovács Marika, néhány év múlva a fejőnőknek is lesz két éves mezőgazda­­sági iskolájuk és nem fogják szégyellni ma­gukat, hogy tanultak - és fejniük kell. Az lesz a jó, ha minden mezőgazdasági dolgo­zó szakmai tudással rendelkezik majd. És ezt elsősorban a fiataloknak kell elérniük. Csak nem szabad csüggedniük. Sokat kell tanulniuk, olvasniuk és a kocsmák helyett a kultúrotthonokat kell látogatniuk. Elvtársi üdvözlettel: Herencár Anna, Vranany GYERMEK jakoh Minden reggel tornázzatok! Brrrr.......Brrrr-----rrr... csenget az óra. Aztán csak halkan tik-takol. Ka-ti-Ka-ti-Ka-ti... Nem mond többet, de Kati már ébren van és arra is emlékszik, mit ígért az este édesapjának. Gyorsan felugrik az ágyból, előveszi a tegnap kapott gyermek­lapokat. Nagyon érdekesek. Mindegyik más-más nyelven van írva, mert különböző országokban jelentek meg. Az este Kati elszomorodva nézegette a szép képeslapokat, mert bizony egy szót sem értett belőlük. De édesapja megmuttata a képeket, és a lapok tanácsaiból összeállították a reggeli torna gyakorlatait. Kati megígérte, hogy minden reggel rendszeresen tornázik, mert nagy és erős szeretne lenni. Gyerekek, nézzétek csak, mit tanult Kati, tornázzatok vele együtt! 1. A bolgár lap erre bíztatta Katit: mielőtt felkelnél az ágyból, dúdolj egy vidám dalt, aztán gyorsan mozgasd karja­idat, mint egy kis madár, amikor repül. Végezd ezt a mozgást nyolcszor. 2. A magyar gyermekújságból azt tanulta, hogy a sarkával verje a taktust mint a nagydobot, jól kinyújtott lábakkal, s közben számoljon egytől négyig. Utána a kisdobot ytrfe be­hajlított térdekkel, lábujjhegyen, s közben újra számoljon egytől négyig. Ezt a gyakorlatot az ágyon hanyatt fekve vé­gezte Kati, fejét hátrahajtva, az ágy szélébe fogózkodva. 3. A cseh gyermeklap megtanította, hogyan kell hasanfekve, fekvőtámaszt végezni, fejét hátrahajtva a mennyezetet nézni. Háromszor-négyszer kell megpróbálni. 4. A francia lap azt tanácsolta, hogy keljen fel az ágyból és járjon kétszer az asztal körül úgy, mint a törpék. 5. A lengyel lapban egy gyermek a székre mutatott: ülj rá, karjaidat tedd át a szék hátán és egyenesítsd ki a hátad. Nyolc­szor végezd ezt a feladatot. Ilyen egyenesen ülj az iskolában is! 6. A keletnémet gyermeklap megmutatta, hogyan álljon terpeszben és karjait hogyan kulcsolja össze mellkasa előtt — épp úgy mintha fázna. Ezt hatszor-nyolcszor ismételje. 7. Egy kínai gyermeklap figurája egy bambuszbotot tett a vállára és megtanította egyenesen behúzott hassal lábujj­hegyen járni. Kétszer ment így az asztal körül. 8. A szovjet gyermeklap azt mondta: most mosakodj meg, öltözz fel, reggelizzél, aztán indulj az iskolába, hátadon a tás­káddal. A mi gyermekeink is ilyen frissen, vígan mennek az iskolába, azért tanulnak olyan jól. T. Z. tanár 7. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom