Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-03-21 / 6. szám

tanítónő a lányok műhelymunkáját vezeti.

ebben a könyvben, amelybe a legjobbakat, legöntudatosabbakat jegyzik be.- A mi iskolánkban nem az az „elmélet'' uralkodik, amelyet több iskolával kapcsolatban emlegetnek — mondja Hervai elvtársnő, — hogy aki már semmire sem jó, az megy mezőgazdasági iskolába. Az elmúlt évben 150 százalékra teljesítettük a mezőgazdasági iskolába való toborzás tervét — ami természetesen a jó politechnikai oktatásnak köszönhető - s olyanok vannak mezőgazdasági iskolásaink között, mint az aranykönyvbe bejegyzett Pálffy László, aki ott is kitűnő tanuló, nálunk is az volt.

A szülők örülnek, hogy a tanítók sokoldalú segítséget nyújtanak nekik, ezért dolgoznak kedvvel és örömmel a szülői munkaközösségben. Az ő segítségükkel vezették be az egyenköpeny viselését. Csiba Nándor, a HNB titkára, Linbeck Jenőné meg a többi szülő annak a nagyszerű javaslatnak a valóraváltásán fáradozik, ami Hervai elvtársnő ötlete volt: Fel kell venni egy szlovák iskola szülői munkaközösségével a kapcsolatot, hogy a gyerekek és a szülők egymás kölcsönös megismerésével elmélyítsék a szlovák és magyar anyanyelvű lakosok testvéri együttélésének érzését, s hozzájáruljanak ahhoz, hogy a rohovcei gyerekek tökéletesen elsajátítsák a szlovák nyelvet.

A zilinai járás egyik iskoláját, a Divinai Kilencéves Alapfokú Iskolát választották ki erre a célra. Az ottani szülők örömmel fogadták a javaslatot. Már el is készült a terv: nyáron közös táborozásra küldik a gyerekeket és a szünidőben megvalósítják a családok közti gyerekcserét.

Izgalmasnak ígérkezik a vakáció, várják is a gyerekek. De addig is tanulnak: szorgalmasan látogatják a színjátszó., a testnevelési-, a sakk-, a fényképész-kört és az ifjú micsurinisták szakkörét.1. Lesz miről beszélni a szlovák pajtásoknak. Elmondják, milyen mozgalmas élet van náluk, hogy milyen jó dolog csehszlovákiai gyereknek lenni, hogy öröm ilyen iskolába járni, mint az övék! M. Erzsébet

>4 falu, HOfUóiáJM,

„Mindazt, ami bennem jó, a könyveknek

köszönhetem“

Ha lenne rá ideje, hogy naplót vezessen, mindezt beleírná. így csak emlékezete lapjaira vésődött rá a sok élmény, ami tulajdonképpen életének egy része; mert Mária MiSeéková, amellett, hogy a szövetkezet fejőnője és két gyermek édesanyja, még a szövetkezeti klub könyvtárosának munkakörét is betölti. így hát én írom le, amit ő elmondott, hogy mindenki lássa, miért, hogyan lett a szövetkezet fejőnője könyvtáros is.

I.

— Hogyan jutott eszedbe, hogy te is elmenj oda ? — kérdezgették tőlem méltatlankodva, amikor az Ifjúság falódnak építésére jelentkeztem. Nekem is gondolkoznom kellett; tényleg, hogyan is jutott eszembe ? Szerettem az ifjúság lobogó lelkesedését regénybe rögzítő könyveket. Akkor olvastam a Távol Moszkvától-t, engem is áthatott a vágy, hogy valami szépet tegyek. Mi falut építünk! Könnyű volt mondani, nehezebb volt megvalósítani. De ha elfáradtam, elővettem a könyveimet, hogy új erőt merítsek belőlük.

II.

Felavattuk az új szövetkezeti klubot! Büszke vagyok, ha végignézek a falunkon. Dedina Mládeze! Milyen szépen hangzik a neve. Csak az a baj, hogy még olvasni sincs időm. Hiába, ha az ember férjhez megy, gyereket szül, s amellett dolgozik, elég a gondja. Sok minden kell még a lakásunkba is.

III.

Bevezettük a központi fűtést. A csövek színe még elüt a fal színétől, de majd befestjük. Hiába, haladunk, „gépesedünk“. De nem tudom, a saját központi fűtésű lakásomnak örülök-e jobban vagy annak, hogy géppel fejhetek? Mennyivel könnyebb a tizenkét tehén fejése! Holnap benézek a könyvtárba is, milyen új könyveink vannak. Be kell pótolnom az utóbbi évek mulasztását, hiszen annyi új regényt, könyvet nem olvastam még!

IV.

Elfogadtam a könyvtárosságot! Büszke vagyok rá, hogy éppen rám esett a választásuk. Nem is tudom, megérdemeltem-e? Hiszen már vannak nálam fiatalabbak is, akik iskolába jártak, tanultabbak. De azt mondták: te szereted a könyveket. Ez igaz, hiszen én azt mondhatom csak, amit Gorkijnál

tömörebben és világosabban nem is lehet kifejezni: mindazt, ami bennem jó, a könyveknek köszönhetem.

Igaz, a munkámat másképpen kell beosztanom. A fejés, a háztartás, a gyerekek — s vajon tudok-e mindenkinek kedvére való könyvet ajánlani?

V.

Nagy Lászlóné megdicsérte a visszahozott Solohov-könyvet, a Csendes Don-t. Azt mondja: — Ilyet adjon máskor is. Olyan boldog voltam, mintha az én érdemem lenne, hogy szép a regény.

Azért legjobban a gyerekeknek örülök, amikor körülvesznek. Olyan bizalommal néznek rám, mint az édesanyjukra, vagy a tanítónénijükre, hogy: tessék mondani, melyiket vigyem? Krista Beadóvá könyvét egymás között cserélgetik, a népmeséket agyonolvasták. Sajnos, kevés a választék... Miért nem írnak az írók több gyermekkönyvet ?

Bizony, a nyolcszáz egynéhány könyv nem sqk a mi olvasóinknak. Legközelebb magam megyek új könyveket választani, mert új olvasókat kell szereznünk.

VI.

Talán nevetségesen hangzik, de így van: Az Ifjúság falvában kevés a fiatal. Ügy mondom, mintha huszonkilenc évemmel én már öreg lennék, vagy mintha harminckét éves férjem nem lenne fiatal ember.

De higgadtabbak vagyunk már, felnőttebbek, mint tíz évvel ezelőtt... Azon gondolkodom, miért mennek el a fiatalok tőlünk, amikor szükségünk van rájuk, a lelkesedésükre, amelyből új falvak, szép tettek nőhetnek, mint a miénkből... Miért? Könyvtáros szemmel nézve az az érzésem, nincs olyan új könyv, amely kicsiholná belőlük a tettvágyat, amely megmutatná nekik a hétköznapok romantikáját. Nagyon, sokáig szeretnék könyvtáros maradni, ha ilyen könyveket kínálhatnék fiataljainknak, mert ha éveink szaporodnak is, ha helyhezkötöttebben, látszatra egyhangúbban végezzük is a munkát, az építést, azért szeretnénk, ha munkalendületben sokáig fiatalok maradnánk, ha az Ifjúság falvában nem élnének öreg szívű emberek... -Ha-