Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-22 / 4. szám
SZASOUA6M. ikor megkapta az állást, s lement megnézi a patika-házat, amely ezentúl az otthona lesz, azonnal tudta, hogy ide el kell hoznia Nenőt. A falu nagy volt, lényegesen nagyobb, mint az a Körös-parti község, amelyben -született, a ház, a gyógyszertár teljesen új, a falak természetellenesen fehérek, az officina ablakain dupla, villogó müanyagháló. Maga a település se hasonlított hajdani lakóhelyéhez: a bányatelep közelsége elevenné, városiassá tette. A gyógyszerész alföldi volt, elbűvölte a hegyi táj, a lankán fel, s aláfutó házsorok. A falu olyannak látszott, ahol az emberek törődnek az egészségükkel, a körzeti rendelő mellett három szakorvos névtábláját is látta, míg végigsétált a főutcán. No itt nem fog unatkozni. A lakás nagyobb volt, mint várta, kert, udvar is tartozott hozzá, valami veteményesnek való rész is — ezzel nemigen boldogul maga. Majd Nenő. István bátyja megölelgette, mikor másnap este hazaérkezett, s közölte, hová, s milyen állást kapott, csak akkor borult el, mikor kiderült; pakolhatják Nenőt, Balázs magával viszi. Nenő rég meghalt anyjuk nagynénje volt, vénlány, sorba lakta már az összes rokonokat, gyereket pesztrált, beteget ápolt, s úgy adták házról házra a családban, mint egy könyvet. A gyógyszerész a legfiatalabb volt a testvérek között, István bátyja nős volt, Aranka nénje már férjnél, mikor világra jött; ha nem Balázs kéri, István a világért el nem engedte volna Nenőt, aki az utolsó időben már kiválóan beletanult a baromfitenyésztésbe. Elkedvetlenedett, ha végiggondolta, hogy nélkülöznie kell a munkáját. Annát, a nagyobbik lányát egyáltalán nem érdekelték a csirkék. Kati meg kijelentette, hogy utolsó év, amikor még csinálja, megy vissza a városba, folytatja a gimnáziumot; nagy bolondság volt, hogy engedte tavaly előtt kimaradni. Olyan szemrehányóan nézett Istvánra, mintha ő nem tanult volna annak idején, s ő átkozta volna minden levelében a gimnáziumot. Nenő nagyon fog hiányozni, de hát majd csak lesz valahogy. Hogy ennek a Nenőnek milyen jó dolga van! Ahónyfelé a família, annyi részét ismeri meg az országnak. I---- ---- enő korpát kevert, mikor közölték vele, hogy lakóhelyei változtat. Fel se pillantott a garabolyról, hosszú fehér ujjai elbújtak a síkos korpában. Balázs kicsit nyugtalan volt, míg elnézte, nemigen tudott semmit Nenőről, azonkívül, hogy ahová beteszi a lábát, ott rend van és tisztaság. Remélhetőleg nem vásárolt be vele. Nemigen, mert István nagyon szívja a fogát. „Nincs valami mániája?" — kérdezte vacsora után, mikor a lányok már elviháncoltak aludni, a sógornője horgolt, Nenő meg visszavonult lefeküdni. Piri felnézett rá a cérna felett, elnevette magát. Mániája! Nenő Terivel is megfért. Ez minden érvnél nyomosabb volt. Balázs megnyugodott. Teri gyerekkorától .fogva idegbajos volt, gyanakvó, rosszindulatú — állandó téma a családban. Ha Terit Nenő ápolta haláláig, akkor eleven szent. Voltaképpen boldog lehet — gondolkozott hangosan Piri —, most végképp otthonra talál. Nenő még sose lakott legényembernél. Hogy hány éves? István olyan hangosan nevetett, hogy a kutya felriadt a rongyszőnyegen. Soha senki a családban nem tudta kiszámítani Nenő életkorát. Ezer. (Két éve lakott már vele, mikor a személyazonossági igazolványokat kiállították, s ott a túlfűtött, fehér szobában, ahová elkísérte Nenőt, Balázs fura módon, róemlékezett erre az otthoni nevetgélésre. Nenő hetvenkilenc volt, mereven, fiatalosan figyelt mellette.) A lakás a patikaházban két szobából állt, a konyhából még egy csepp harmadik helyiség is nyílt, melynek rács volt egyetlen, az udvar felé néző ablakán. Valamivel kisebb volt a kamránál, de villogóan világos, háromszor három méteres kocka. Ezt szánta Nenőnek, s előre rettegett, mivel fogja majd telezsúfolni. Nenő hozzá ezúttal bútorostól költözött, nem bőröndökkel, mint általában; bútorostól és végleg. Elhűlt, mikor a szekér felszedte az állomáson Nenő ingóságait: egy ágy érkezett, egy szekrény, egy asztalka meg egy szék, s két gondosan leszögezett faládikó. A bútorok — emlékezett a gyógyszerész — István házában is, Arankáéknál, de még az ő anyjánál is voltaképpen mind a Nenő bútorai voltak. Persze nem lehetett elmozdítani őket, évek folyamán annyira eggyé váltak az otthonokkal. Anna lakott közöttük, Kati, Piri, Aranka két fia. Valami rossz érzés fogta el, rágyújtott, kedvetlen lett, aztán elfelejtette, segített kiszedni a szögeket a ládákból. Este, a kitűnő vacsora után elnevette magát a sötét verandán. Az ember csupa konvenció, ő is titokban papagájt várt Nenővel, fekete kandúrt, akváriumot, rengeteg szoba növényt. S lám, a vénasszony nem hozott semmi feleslegeset, nem volt még csak egy cserép muskátlija sem. Alig egy héttel azután, hogy beköltözött, simán, zajtalanul kialakult a háztartás rendje. Nenő úgy dolgozott, mint egy gép, amellett láthatatlanul, csak a keze nyoma volt ott mindenen, nem tartott igényt se hálás szavakra, se társaságra. Balázs azon a bizonyos napon, a személyazonossági kiállításának napján határozta el, hogy elveszi Klárát. ájjux lány előttük lépett be a hivatalba, előttük került az asztalhoz is, s mikor ők beléptek, egy picit visszafordította a fejét az ajtónyitásra. Megint megdöbbent szokatlan vágású szemén, mint mikor egy rá_érős este először ment be a könyvtárba, s kért tőle valami olvasnivalót. Vajon hogy érzi magát ebben a faluban, tűnődött, míg, hóna alatt a könyvekkel, hazafelé ballagott, s később, mikor a bányatelep kultúrrendezvényein összetalálkoztak, kikérdezte magáról, „lekáderezte". Klóra egyáltalán nem hasonlított azokhoz a kétségbeesett fiatal nőkhöz, akik az új irodalom tanúsága szerint rosszul érzik magukat falun s vágyódnak a főváros után, pedig pesti volt, Pesten végezte a könyvtárszakot. Szülei nem éltek, huszonnégy éves volt, éppen két évvel fiatalabb nála, s irigylésreméltóan mentes minden problémától: a munkáját szerette, a faluban népszerű volt, rengeteg barát meg udvarló vette körül. Megszokhatatlanul szépnek érezte a vidéket; huszonhárom bérházban töltötte esztendő után — mint mondta - végre teleszívta magát friss levegővel. Sajnálta, hogyXIára nem utánuk érkezett, akkor megvárhatta volna, így hagynia kellett, hogy elköszönjön, elsiessen. Azt hitte, hogy Nenő meg sem látja a lányt, ám amikor elkészültek és visszafelé lépegettek a főutcán, hirtelen megszólalt, azt mondta: „Szép lány!" Rábámult, mintha valami trágárságot hallott volna az öregasszonytól. Nenő olyannak látszott, akinek madonnaszépségek tetszhetnek, lomhapillantású, vadrózsaarcú szüzek — Klára vörös volt, barnaszemű, szeplős, elrajzolt arca izgalmas, majdnem frivol. Érthetetlen módon zavarba jött Nenő megjegyzésétől, észrevette a sarkon a KISZ táncestély-plakátját s arra gondolt, vajon ott lesz-e a lány. Szerelmük nem lassan bontakozott ki: minden átmenet nélkül, majdnem brutálisan jelentkezett, mint valami betegség. Se gondolkodni, se időt húzni nem tudtak az érzés felismerése után, esküvőjük estéjén összevesztek az idegességtől, hogy még egy napot várniok kell, míg megkezdhetik a közös életet. A négy orvosházaspár, amely a gyógyszerésszel is külön-külön barátságot tartott, fejét csóválta a hirtelen esküvő hallatára, s a legöregebb orvosné megjósolta: nem lesz rajta áldás. Csak' így kézen ragadni egymást, mint két eszelős, és elkezdeni futni, előre? Mi lesz ebből? * itűnő házasság lett, szenvedélyes kívánáson és egyforma ízlés és igény alapkövein épült kapcsolat. A gyógyszerészt érdekelte a könyvtár, s könyvtátárost a falu egészségvédelme — egyforma szenvedéllyel szeretkeztek és beszélgettek. Klára, míg nem ismerte, idegenkedett Nenőtől, zavarta, hogy idegen is lesz a házban, nem mintha valami ambiciózus háziasszony lett volna — lánykollégiumban nőtt fel —, de úgy érezte, két asszony sok egy konyhára. A gyógyszerész napokig készülődött, hogy megmondja Nenőnek, az első hely a házban a feleségét illeti, de valahogy sose állt rá a szója a mondatra. Gondolta, majd kialakul valahogy. Azonnal, ahogy Klára átlépte a küszöböt s lehajolt, hogy megcsókolja a válláig sem érő, nagy iparkodással, magasra emelt, hideg homlokot. Nenő előrenyújtotta a kezét, s fehér, mély rovatkájú tenyerében ott fénylett a kamara alumíniumkulcsa. Olyan volt, mint valami primitív szertartás, megható és együgyű, Klárát örökre megnyerte vele. Rászorította Nenő vékony ujjait a kulcsra. „Ne hülyéskedj — mondta neki, s a szó nem hangzott sértésnek, inkább valami gyöngédséget fejezett ki —, én nem is tudok főzni. Ezentúl is te intézel itt mindent." Nenő arca változatlan maradt, a kulcsot eltüntette köténye zsebében, sarkig tárta az ajtót. Odabenn ünnepre terített asztal várta őket, az abroszon szív alakban, menyaszszonyvirágdíszítés, s á tortán, mely ott büszkélkedett a tálaló vállán, cukorbaba pár: menyasszony és vőlegény. Klára mosolygott, egy kicsit meg is volt hatva. Asztalhoz ültek, a damaszt — a bizonytalan eredetű damaszt, amely Nenőé volt, esetleg a gyógyszerész anyjáé, de mint ilyen is, eredetileg Nenőé, - megroppant, mikor ölükbe hajtották a friss asztalkendőket. A gyógyszerész minden 13
