Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-22 / 4. szám
A húsvéti ünnepek alatt 93 halálos baleset történt Franciaországban!" - kiáltozzák a párizsi rikkancsok. „Az algériai harcok sokkal kevesebb áldozatot követelnek, mint az autóbalesetek az anyaországban" — fejtegeti az egyik polgári lap hírmagyarázója. Az 52 éves szolgálaton kívüli francia repülőezredes és író, a második világháborúban sokszorosan kitüntetett algériai születésű Jules Roy, aki éppen egy párizsi kávéház teraszán ül, olvassa a cikket és feljegyzi magának; „Igaz, az algériai háború Franciaországnak kevesebb halálos áldozatába kerül, mint tíz ilyen hétvége. De az algériaiak hetenként 500-800 főt veszítenek. Ez mostanáig 200 ezer emberéletet jelent. Emellett azonban a sebesültek és a véletlenül elpusztult áldozatok nincsenek beleszámítva ...“ Az algériai háború az idő tájt — 1960 tavaszán — már 66 hónapja folyt. Jules Roy maga akart meggyőződni az igazságról. Ezért beutazta egész Algériát. Felkereste a nagy városokat, Alzsírt, Bonét, de eljutott az isten háta mögötti kis hegyi falvakba is, mint például a Kobil Toudja. Élményeit „La guerre d'Algérie” (Az algériai háború) című könyvében írta meg, melyet tavaly októberben szinte pillanatok alatt kapkodták széjjel a francia olvasók. íme néhány megrázó adat Roy ezredes könyvéből: „ . . . Toudja tulajdonképpen két községből áll, melyek 22 tanyaközpontot foglalnak magukba. Toudjának 1954-ben 7230 lakosa volt, ma már (1960 nyarán) csak 3800 lelket számlál, de ebből is 900 a környékről menekült ide. A községek marhaállománya 1954-ben 238 darab volt. Ma egy darab sincs. Legelők nélkül nem lehet állatot tartani. Százötven 'pár igavonó ökörből egy sfál sem maradt életben. A 31 darab öszvérből csupán 7 van meg. Az összes állatfajták közül a szamaraknak ártott legkevésbé a háború — 237-ből még 174 van életben. A háború mindent szétzúzott. A nyomort a francia hatóságok úgy akarják mérsékelni, hogy havonta 6000 kiló búzadarát osztanak szét g lakosság között. Ez kevesebb, mint két kiló egy-egy személyre. Amikor 1956-ban a franciák bevonultak a védtelen községbe, hogy fegyveresen, páncélkocsikkal, repülőgépekkel csírájában elfojtsák a felkelést, 1200 toudjai pusztult el. Ezt megelőzően a lakosság 50,8 százalékát férfiak, 49,2 százalékát nők képezték. Ma tíz lakos közül kettő férfi és nyolc nő ... Elhurcolt anyját sírva keresi egy algériai kisfiú. Az egész világ becsületes népének legnagyobb megrendülésére és megbotránkozására a kapitalisták ügynökei meggyilkolták a hős Patrice Lumumbát _ Patrice Lumumba, a kongói törvényes kormány elnökének felesége hiába könyörgött, hogy engedélyezzenek egy találkozót férjével. - Már sohasem látja viszont. ▼ A felkelők rovására Toudjában 16 francia élet kioltását írják. Az egyik oldalon 1200, a másikon 16. Felesleges itt minden további kommentár! Mint mindenütt, a hatóságok itt is megpróbáják az asszonyokat rábeszélni, hogy fiaikat, férjeiket vegyék rá a felkelők elhagyására. A megtérőknek büntetlenséget ígérnek. Egyes esetekben, ha az asszony szép és fiatal, válásra igyekeznek őt rábírni. Gazdag vőlegényt, gondnélküli életet ígérnek neki. Hiábavaló azonban minden fáradozás. A nők tudják, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet megtenni. Néha előfordul, hogy némelyik felkelő hazatér, főleg olyankor, ha távol von asszonyától és fél, hogy annak rosszul megy a sora. Ha családja közelében szolgál, sohasem hagyja el bajtársait. Ha azonban akadna a felkelők között olyan, aki hajlandó volna az ellenség soraiba állni, asszonya figyelmeztetné kötelességére és maga vezetné vissza." így számol be Jules Roy, aki maga is 26 évig viselte a francia hadsereg egyenruháját. Idézett soraihoz egy szót sem tettem hozzá. A brit gyámság alatt levő kelet-afrikai Uganda lakosságának nem mindennapi beszédtémája volt a múlt év végén. A kampalai egyetemen doktorrá avatták az első helybeli néger diáklányt. Bizony, érthető szenzáció az ott, ahol még mindig alig akad egy-egy kislány, amelyiknek sikerül egyáltalán iskolába járni. Ugyanis nehezen teljesíthető már az első föltétel is — hogy hatéves koráig egyáltalán életben maradjon! Mert Afrika egyes részeiben - így Ugandában is - szörnyű méreteket ölt a gyermekhalandóság. A gyermekek egyetlen tápláléka egy bizonyos banánfajtából készített kása, a „mátoké". Ez a gyümölcsfajta — ellentétben a nálunk is árusított csemegebanánnal — ugyanis kizárólag szénhidrátokat tartalmaz és súlyos proteinhiányt vált ki a szervezetben. A gyermekeknek először fekete, göndör hajacskájuk vörösödik ki, majd fehér foltok lepik el testüket, s mire hatodik életévüket betöltenék - minden második gyermek meghal. Elviszi őket a „kvashiorkor", ami annyit jelent, hogy „tele hassal éhenhalni" ...
