Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-02-22 / 4. szám

A húsvéti ünnepek alatt 93 halálos baleset történt Franciaország­ban!" - kiáltozzák a párizsi rikkancsok. „Az algériai harcok sokkal kevesebb áldozatot követelnek, mint az autóbalesetek az anyaországban" — fejtegeti az egyik polgári lap hírmagyarázója. Az 52 éves szolgálaton kívüli francia repülőezredes és író, a második világháborúban sokszorosan kitüntetett algériai szüle­tésű Jules Roy, aki éppen egy párizsi kávéház teraszán ül, olvassa a cikket és feljegyzi magának; „Igaz, az algériai há­ború Franciaországnak kevesebb halálos áldozatába kerül, mint tíz ilyen hétvége. De az algériaiak hetenként 500-800 főt veszítenek. Ez mostanáig 200 ezer emberéletet jelent. Emellett azonban a sebesültek és a véletlenül el­pusztult áldozatok nincsenek beleszámítva ...“ Az algériai háború az idő tájt — 1960 tavaszán — már 66 hónapja folyt. Jules Roy maga akart meggyőződni az igazságról. Ezért beutazta egész Algériát. Felkereste a nagy városokat, Alzsírt, Bonét, de eljutott az isten háta mögötti kis hegyi falvakba is, mint például a Kobil Toudja. Élményeit „La guerre d'Algérie” (Az algériai háború) című könyvében írta meg, melyet tavaly októberben szinte pillanatok alatt kapkodták széjjel a francia olvasók. íme néhány megrázó adat Roy ezredes könyvéből: „ . . . Toudja tulajdonképpen két községből áll, melyek 22 tanyaközpontot foglalnak magukba. Toudjának 1954-ben 7230 lakosa volt, ma már (1960 nyarán) csak 3800 lelket számlál, de ebből is 900 a környékről menekült ide. A községek marhaállománya 1954-ben 238 darab volt. Ma egy darab sincs. Legelők nélkül nem lehet állatot tartani. Százötven 'pár igavonó ökörből egy sfál sem maradt életben. A 31 darab öszvérből csupán 7 van meg. Az összes állatfajták közül a szamaraknak ártott legkevésbé a háború — 237-ből még 174 van életben. A háború mindent szétzúzott. A nyomort a francia hatósá­gok úgy akarják mérsékelni, hogy havonta 6000 kiló búzadarát osztanak szét g lakosság között. Ez kevesebb, mint két kiló egy-egy személyre. Amikor 1956-ban a franciák bevonultak a védtelen községbe, hogy fegy­veresen, páncélkocsikkal, repülőgépekkel csírájában elfojtsák a felkelést, 1200 toudjai pusztult el. Ezt megelőzően a lakosság 50,8 százalékát férfiak, 49,2 szá­zalékát nők képezték. Ma tíz lakos közül kettő férfi és nyolc nő ... Elhurcolt anyját sírva keresi egy algé­riai kisfiú. Az egész világ becsületes népének leg­nagyobb megrendülésére és megbotrán­kozására a kapitalisták ügynökei meg­gyilkolták a hős Patrice Lumumbát _ Patrice Lumumba, a kongói törvényes kormány elnökének felesége hiába könyörgött, hogy engedélyezzenek egy találkozót férjével. - Már sohasem látja viszont. ▼ A felkelők rovására Toudjában 16 francia élet kioltását írják. Az egyik oldalon 1200, a másikon 16. Felesleges itt minden további kommentár! Mint mindenütt, a hatóságok itt is megpróbáják az asszonyokat rábe­szélni, hogy fiaikat, férjeiket vegyék rá a felkelők elhagyására. A megtérők­­nek büntetlenséget ígérnek. Egyes esetekben, ha az asszony szép és fiatal, válásra igyekeznek őt rábírni. Gazdag vőlegényt, gondnélküli életet ígérnek neki. Hiábavaló azonban minden fáradozás. A nők tudják, hogy vannak dol­gok, amiket nem lehet megtenni. Néha előfordul, hogy némelyik felkelő hazatér, főleg olyankor, ha távol von asszonyától és fél, hogy annak rosszul megy a sora. Ha családja köze­lében szolgál, sohasem hagyja el bajtársait. Ha azonban akadna a felkelők között olyan, aki hajlandó volna az ellenség soraiba állni, asszonya figyelmez­tetné kötelességére és maga vezetné vissza." így számol be Jules Roy, aki maga is 26 évig viselte a francia hadsereg egyenruháját. Idézett soraihoz egy szót sem tettem hozzá. A brit gyámság alatt levő kelet-afrikai Uganda lakosságának nem min­dennapi beszédtémája volt a múlt év végén. A kampalai egyetemen doktorrá avatták az első helybeli néger diáklányt. Bizony, érthető szen­záció az ott, ahol még mindig alig akad egy-egy kislány, amelyiknek sikerül egyáltalán iskolába járni. Ugyanis nehezen teljesíthető már az első föltétel is — hogy hatéves koráig egyáltalán életben maradjon! Mert Afrika egyes részeiben - így Ugandában is - szörnyű méreteket ölt a gyermekhalandóság. A gyermekek egyetlen tápláléka egy bizonyos banánfajtából készített kása, a „mátoké". Ez a gyümölcsfajta — ellentétben a nálunk is áru­sított csemegebanánnal — ugyanis kizárólag szénhidrátokat tartalmaz és súlyos proteinhiányt vált ki a szervezetben. A gyermekeknek először fekete, göndör hajacskájuk vörösödik ki, majd fehér foltok lepik el testüket, s mire hatodik életévüket betöltenék - minden második gyermek meghal. Elviszi őket a „kvashiorkor", ami annyit jelent, hogy „tele hassal éhenhalni" ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom