Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-09-06 / 18. szám
KRISTA BEN DÓVÁ: MESE A MESÉRŐL Hol volt. hol nem volt, volt egyszer egy szép mese о kiscicókról. Találjátok ki, gyerekek, hol lakott az a mese? Hát hol is másutt — egy könyvben. Ha о gyerekek a könyvet felnyitották, sok képet láttak benne. A képeken a kiscicákat. Egyik fehér, másik fekete, harmadik foltos, negyedik cirmos és az ötödik — milyen is? Olyan tarkabarka. Szalagcsokorral a nyakán. A képek alá odaírták, mi mindent csináltak a kismacskák: hogyan ittak tejet, fogtak egeret, játszottak bújósdit. Még azt is megírták róluk, hogyan mosakodnak. Egy, kettő, három — végignyalja a cica a talpát és lemossa vele a bundácskáját. Egy, kettő, három — megnyalja a másik talpát, megmossa az orrahegyét. Nos, hát ilyen mese lakott abban a képeskönyvben. Ha anyuka vette kezébe a könyvet, máris folyt belőle a mese. A gyerekek hallgatták. és nagyon tetszett nekik. De az a könyv — csakúgy, mint a többi könyv — nem közönséges holmi volt ám, hanem bűvös erő lakozott benne. Valahányszor anyuka felnyitotta, mindig egy és ugyanazt a mesét kezdte mesélni és sohasem tévesztette el. Egy napon azonban a kis Jancsi vette le a polcról a könyvet. Először összefirkálta ceruzával. Utána megnyálazta az ujját s dörzsölni kezdte a képeket. Aztán — képzeljétek csak — kitépett minden lapot. Végül pedig a könyvet a sarokba hajította. Estére hazajött anyuka. Azt mondta: — Olvasok nektek a kiscicákról. Megörültek a gyerekek. A kis Jancsi is örült. Csakhogy a könyvet nem találták. Keresték, keresték, de hiába — mintha a föld nyelte volna el. A sarokban néhány piszkos lap feküdt, de az már nem is volt könyv, hiszen kiröppent belőle a mese. Nem látszottak a képek, el sem lehetett olvasni. A gyerekek sírva fakadtak. A kis Jancsi is sírt. Anyuka azt mondta: — A mese csak ott marad meg, ahol szeretik és jó gondját viselik. 18 a AZ ÖT KENYÉR Egy teherhordó munkás minden reggel elment a város piacára és ott öt kerek kenyeret vásárolt. így történt ez hosszú időn át, nap nap után. Egyszer a kenyérárus megkérdezte a teherhordótól: — Kérlek, mondd meg nekem, miért veszel te nap mint nap mindig öt kenyeret? A teherhordó elmosolyodott, azután komoly hangon így felelt : — Megmondom neked. Egy kenyeret én magom eszem meg, kettőt kölcsönadok, kettőve/ pedig adósságot törlesztek. — Nem értem a beszédedet — felelte kenyérárus. — Kérlek, magyarázd meg nekem szavaid értelmét! — Legyen hát kívánságod szerint — válaszolta a teherhordó munkás. — íme a magyarázat : — Egy kenyeret magom eszem meg, kettőt a fiamnak, a másik kettőt pedig öreg szüleimnek adom. (Indiai népmese) ANYU MONDD! Lebarnul a napozástól jegesmackók lába, karja? S a gólyának, mikor repül, hol forog a légcsavarja? Létezik egy pettyes gomba. Nagyon szép, de nagyon mérges. Mi haragította meg őt? Mondd meg nekem, anyu édes! Mit csinál a szél, ha nem fúj és a Hold ott fönn az, égen, miért éppen akkor kel fel, mikor én már alszom régen? Százlábúék fiacskája sok cipőt nyúz vízben, sárban? És a napfény lámpásába honnan került villanyáram? Almafócskánk miért bújik épp tavasszal lombruhába? Hiszen télen öltözetlen ázik-fázlk minden ága! Mentőövvel tanult úszni krokodilus, potyka, fóka? És a béka miért ugrik eső elől épp a tóba? Anyu, mondd..?! Vagyis..-ne! Inkább én beszélek gyorsan, hiszen én már elsős vagyok, ma is iskolában voltam. Nemsokára olvasok majd, számolok is, írok szépen s tehelyetted most már sokszor szám meg betű felel nékem! Rényi Magda
