Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-03 / 9. szám
Készülnek az érczúzó betontornyai Kész az új gyárcsornok betonváza Sered se nem falu, se nem város. Járási székhely volt, de a hivatalok Я;т tették várossá. Alig volt néhány emeletes háza és a főutcája is szeszélyesen kanyargós, girbe-görbe, akárcsak a nagy alva к utcái. Az egyik ház egészen kikönyököl az útra, a másik égé zen hátrahúzódik, mintha félne az emberektől. Járdák csak a hábo ú után készültek. Ekkor tűntek el a Vág menti falvakra oly jellemző nádfedeles házak is. Az emberek őstermelésből éltek, mezőgazdaságot űztek és halásztak a kanyargós, sebes folyású Vág vizében. Ami ipar született itt, az is a mezőgazdaság kiegészítő része volt. Cukorgyár, malátakészítő-üzem, pezsgőgyár és téglagyár. Ez minden. Természetesen luxus ráfogni ezekre az üzemekre, hogy gyárak. Pár munkást alkalmaznak csupán és azokat is csak idényszerűen. Munkaalkalom tehát nem sok akadt, amióta az embert nagyrészt felváltotta a gép a mezőgazdaságban. Sokan eljártak messzi idegenbe, fel a Vág völgyébe, az építkezésekre, Csehországba és más munkahelyekre. Ha a hivatalok nem tették várossá Sered'-et, akkor most, az építkezés, az új nikkelkohó építése azzá teszi. A mintegy másfélezer embert foglalkoztató üzem kialakítja maga körül a munkástelepeket, megjelennek az emeletes lakóházak, modern üzletek, eltűnnek a poros utcák, a házakba bevezetik a vizet, gázt, az utcákat kanalizálják, mozi épül, könyvtár és üzemi klub létesül. Kiépítik a Vág partját, a gidres-gödrös vízmosások helyére strandot építenek, fákat ültetnek. Az elnök izgul Ha a vándor’falut keresett, toronyirányba ment. Az látszott meszsziről, az jelentette, hogy ott emberek laknak, élnek, dolgoznak. A széles nagyszombati síkon azelőtt csak a tornyok és a magas jegenyék törték meg a Kis-Alföld egyhangú lapályát. A szocializmus embere azonban ide is felépíti a maga templomait, az üzemeket, gyárakat, felépíti a maga tornyait, az égre törő gyárkéményeket. Ezek mutatják az irányt az új kor új embereinek. Mert kell ide is a gyár, a Kis-Alföldre, hogy az emberek odahaza is találjanak munkaalkalmat, hogy a születő új városok kultúrát és fényt sugározzanak a környező falvaknak. Ilyen lesz Sered’ is. Meglesz a maga hatósugara és vonzóereje. A hajdani mellékvágány, kis összekötő vasút fontossá lesz, munkásvonatok gördülnek rajta, rozsdaszínű ércet hoznak és ezüstös nikkelt visznek. Erről beszél Mércéi János elvtárs, a nikkelkohó üzemi bizottságának elnöke. Amikor faggatni kezdtük, bizony csak távirati stílusban beszélt, mert nem a legjobbkor nyitottuk rá az ajtót. Lassan befejeződik az építkezés, elkészül a kohó, napról napra adnak át egyegy üzemrészt, csarnokot, konstrukciót. Mpst is ebédre készül, de ahogy jöttünk, már nem lesz ideje ebédelni, mert sietnie kell az egyik üzemrész átadására. Év végére befejezzük. Aztán megyünk tovább, máshová, talán 2iar n/Hronomra, talán Bohunicére, azt még nem tudjuk. — így beszél, közben elénk rakja az építkezésen dolgozó brigádok fényképeit, kötelezettségvállalásait, hogy röviden tájékozódhassunk az egész építkezés helyzetéről. Nem sokáig maradhatunk magunkra, a vékony kis fekete emberhez egymásután nyitnak be a technikusok, mesterek, csoportvezetők, mindenkinek van valami elintézni valója. Telefon cseng, valaki az építkezésen dolgozó főiskolások nevében hangszereket kér. Az Foto : C5ETÖ J. Stefák Vilmos mester megbeszéli a feladatokat a Sipos-brigád tagjaival.
