Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-05-03 / 9. szám
A uaM űüak kúdiák * f r W VrVrfrnrv^ t Но valaki embert öl, azt mondják rá, gyilkos. A társadalom ilyenkor vagy örökre, vagy legalábbis nagyon hosszú időre kiközösíti soraiból a gyilkost. Az emberek természetesen igazságérzetükkel elítélik alt, ki más életére tör. És ez így is van rendjéri. De milyen mértéket találjunk az olyan gyilkos elítélésére, akinek áldozatait csak hétjegyű számmal lehet kifejezni. A tömeggyilkos szó naivan enyhe kifejezés. Az ilyen egyént milliók gyilkosának, népirtónak nevezhetjük. Tizenöt kalandba illő körözés és közel egyéves vizsgálati fogság után végre bíróság előtt áll minden idők egyik legnagyobb népirtója, Adolf Eichmann. A napisajtó szerte a világon joggal nevezi az Eichmannpert a század perének. Hogy ki Adolf Eichmann, azt olvasóink is tudják. Elfogatásának körülményeiről érdekes riportsorozat jelent meg nemrégen az Új Szóban is. „Ha kell, örömmel ugróm a sírba" Hiteles adatok szerint Eichmann és közvetlen munkatársai, mint a zsidókérdés végleges megoldásával megbízott SS-vezetők hatmillió európai zsidót küldtek a koncentrációs táborokba, akikből csak 300 ezer élte túl a szörnyű borzalmakat. És hogy ez a szám nem túlzott, azt Eichmann szavai igazolják a legmeggyőzőbben: ,,Ha kell, örömmel ugróm a sírba, azzal a tudattal, hogy a birodalom ötmillió ellensége úgy pusztult el, mint a barom." Ezeket mondotta Eichmann a háború vége felé, de aztán mégsem akart a sírba ugrani sem örömmel, de még bánattal sem. Sőt, az egykori mindenható SS Obersturmbahnführer, az élet és halál ura még ma is szívesen előnyben részesítené a „siralom völgyének" nevezett világunkat és semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy az akasztófakötél közvetítésével visszalehelhesse buzgó hitfiúi lelkét teremtőjének. Pedig Eichmann, az egyház hű fia, jó összeköttetései révén még a „másvilágon" is jó beosztást kaphatna. Mire alapozzuk ezt a megállapítást? Charles Whitton angol burzsoá publicista nemrég megjelent „Eichmann karrierje és gaztettei" című könyvében szó szerint azt írta: „A főútvonal, melyen a háború után a náci vezetők külföldre szöktek, a katolikus Bajorországon keresztül a katolikus Ausztriába vezetett, majd délre fordulva a Brennerhágon át Észak-Olaszországba és Toscania kolostorain keresztül folytatódott és Rómában ért véget. Eichmann is ezt az utat választotta 1950 nyarának elején, hogy szerencsésen révbe jusson a kapucinus rend római német kolostorában. A római katolikus rendek egyes tagjainak szerepe Eichmann, valamint más háborús bűnös bújtatásában vitán felüli. Lehetetlen, hogy ilyen politikát folytathattak volna a Vatikán tudta nélkül." Húzzuk ismét alá, hogy ezek a szavak az elfogultsággal nem vádolható Charles Whittontól származnak. A „jelentéktelen" ember Eichmann most úgy viselkedik a bíróság előtt, mint egy szerencsétlenül bajba jutott kis szatócs, aki — életében először talán - a lisztbe cinkfehéret kevert. „Csupán jelentéktelen pici fogaskerék voltam abban a gépezetben, amely végrehajtotta a német birodalom parancsait," — mondotta már vizsgálati fogsága folyamán, sőt, tovább ment, és azt is hozzátette, hogy őt épp úgy badarság felelősségre vonni a zsidóság kiirtásáért, akárcsak a vasutak felelős dolgozóit, akik a transzportokhoz a vagonokat biztosították. Egyszerre tehát szeretne a láthatatlanságig összezsugorodni, ő, a kis féreg, aki nem tehet semmiről, aki csak a parancsokat hajtotta végre. Pedig erről a féregről mondotta Müller SS-generális a háború utolsó napjaiban: „Ha ötven Eichmannunk lett volna, a háborút is megnyertük volna." Tudjuk, hogy a háború kimenetele nem egy, sem ötven, de ötszáz Eichmannon sem múlott. Mindenesetre ez az idézet is eléggé /tJmita fwstis ékesen bizonyítja, milyen nagyra értékelték a legfelsőbb hitlerista vezetők a mindenkor kezdeményező, vállalkozó és igen önállóan cselekvő Eichmann „hervadhatatlan" érdemeit. Hogy Eichmann mennyire nemcsak egy kis fogaskerekecske volt a világra annyi szerencsétlenséget zúdító hitlerista gépezetben, hadd bizonyítsam egy hiteles okmány kivonatával, mely a nürnbergi perben maradt fenn. Innen tudjuk, hogy 1942 tavaszán Eichmann Auschwitzba utazott, mivel elégedetlen volt az emberirtás ütemével. Ekkor vezették be a cyklon-B góz használatát. Eichmann ezután rövid idő leforgása alatt 825 vagon szállítását jelenti Berlinnek. Néhány tétel a jegyzékekből: 155 000 női felsőkabát, 89 000 női selyemgarnitúra, 132 000 férfiing, 22 000 pár gyermekcipő, 3000 kg női haj. És ez csak a kifogástalan, hibátlan és tiszta holmik jegyzéke, mert a meggyilkoltak ruháinak nagyobb része abba a 2 700 000 kg rongyba került, amit külön 400 vagonban szállítottak el a táborból. A meggyilkoltak aranyfogait is kiverték, s ebből a központnak, szó szerint idézem „mellékelten és tisztelettel beküldenek 241,45 qrammot." Gyermekek gyilkosa Eichmann az amerikai Magazin Life című folyóiratban nemrégen megjelent emlékirataiban hátborzongató cinizmussal írja le, miképp öldösték le a teljesen védtelen kis zsidógyerekeket. „Egy jelenet különösen az emlékezetembe vésődött — írja Eichmann —, talán azért, mert nekem is vannak gyermekeim. (Milyen megható szentimentalizmus. - A cikkíró megjegyzése.) Láttam egy asszonyt, amint egy két év körüli kisgyereket tartott a karján és könyörgött életéért. Aztán a gyereket találat érte. Olyan közel álltam, hogy az agyvelejéből néhány csepp a kabátomra fröccsent. Sofőröm segített a foltokat eltávolítani. Azután visszatértem Berlinbe." És Eichmann úrnak ismét tiszta volt a kabátja. Gyilkolt-e sajátkezüleg Eichmann, teszik fel ma sokan a kérdést. Igen, gyilkolt. Igaz ugyan, hogy ő, aki „százezres tételekben" dolgozott, rangján alulinak tartotta a kis gyilkosságokat, mégis vannak adatok rá, amikor ebben is példát akart mutatni alattvalónak. A Stimmeder Frau című bécsi lap egy szemtanú vallomását közli, aki 1943 tavaszán saját szemével látta, amint Eichmann egy héthónapos gyermeket lőtt tarkón, s azt mondta az SS-eknek: „így kell ezt csinálni." Eichmann kedvenc olvasmánya 1944. áprilisában Eichmann l%rezínbe látogatott. Itt meglepve látta az egyik barakkban dr. Baecket, Berlin egykori főrabiját. KiderSIt, hogy bár utasította a táborparancsnokságot Baeck elpusztítására, tévedés történt, egy másik Baeck került az Auschwitzi gázkamrába. Eichmann cinikusan megjegyezte „Ügy olvastán** hogy 'Baeck már nincs itt. Állandóan figyelem a névsorokat, kedvenc olvasmányom a zsidók halállistája." Mi zavarja Adenauer álmát? Adolf Eichmannt a „barna pestis", a hitleri fasizmus dobta felszínre. Szörnyű gaztetteit a jeruzsálemi bíróság alapos bizonyító eljárás eredményeképpen részletesen ismertetni fogja. Nem kétséges, hogy Eichmann végül is elnyeri méltó büntetését. Bennünket inkább az aggaszt, hogy Eichmannal együtt sikerül-e majd a „barna pestis" további bacilushordozóit is ártalmatlanná tenni. Ismeretes, hogy Eichmann százhúsz közvetlen munkatársa közül csupán három fejezte be életét akasztófán, a többiek szabadon élnek, nagyrészt Nyugat-Németországban, sőt többen felelős pozíciókban ülnek. Hadd említsük csak a legnagyobbat, dr. Hans Globkét, a porosz belügyminisztérium egykori tanácsosát, az úgynevezett zsidóügyek előadóját, aki ma államtitkári rangban Adenauer legbizalmasabb munkatársának számít. Talán épp ezért küldték ki dr. Servatius kölni ügyvédet Eichmann védőjének, hogy első cselekedete legyen utasítani kliensét, ne tegyen említést a bíróságon Nyugat-Németországban élő cinkostársairól, bár kezdetben Eichmann kijelentette, hogy beszélni fog. A bonni kormány hallatlan nyomást gyakorol az izraeli kormányra, sőt magára a bíróságra is annak érdekébeh, hogy ne lásson napvilágot semmi olyan adat, ami Nyugat-Németország amúgyis megtépázott tekintélyét még tovább csökkenthetné. A nyugatnémet kormánynak a peren részt vevő megfigyelői az izraeli hatóságok engedélyével titkos leadóval érintkeznek Bonnal, a főügyész megakadályozta további dokumentumok közlését. Számos más olyan jelenséget is tapasztalhatunk már most, a per kezdetén, ami a nyugatbarát izraeli kormány megvásárol hatóságáról tanúskodik. Ezzel szemben a dolgozó emberek úgy Izraelben, mint az egész világon az újjáéledő, embertelen fasizmus egészének elítélését követelik. Szigeti György 7
