Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-05 / 7. szám
öt liba- ÖAGESZTÁNI MESE -Élt valamikor agy gonosz kórt. Arra kényszerítette a szegényeket, hoay végklmerülésig dolgozzanak és állandóan éheztette őket. Egyszer az egyik szegény ember -» aki valamennyi közül a legnyomorultabban élt - kieszelte, hogy élmegy a kánhoz és megkéri, ne legyen olyan fösvény, szánja meg a népet. Csakhogy üres kézzel senki sem járulhatott a kán elé: az ilyen látogatóval nem állt velha szóba. Leölte hát a szegény ember az egyetlen libáját, fhetjSiiléUf!, majd hóna alá csapta drága kincsét él elindult á kSni palotába. A kán feleségével, két fiával és két lányával éppen ebédnél ült.- Jól van - mondta a kán a szegény embernek -, valahogy megsegítelek. De von egy kikötésem: oszd el köztünk igazságosan ezt a libát.- Már miért ne osztanám - egyezett bele a szegény ember, Leszakította a sült liba fejét és átadta 0 kánnak:- Te vagy a család feje, téged Illet 0 fej. Azután leszakította a liba nyakát, átnyújtotta 0 kön feleségének:- A férjhez tartozik a feleség, a fejhez ä nyak, tehát ezt kell megenned. Majd letörte a szárnyakat és odaadta a kán lányainak.- TI nemsokára kirepültök a Stűlál házból, ezért megkapjátok a szárnyakat. A megmaradt két lábat átnyújtotta a kán fiainak:- TI már megálllok a saját lábatokon is, ezért fOfyflSslátök él a liba lábát. A liba törzsét viszont magának tartotta meg a szegény érfiber.- Azért — magyarázta mert 0 libát én osztottam el. A kán semmiképpen sém tudott tiltakozni az elosztás ellen, sőt, L megparancsolta, hogy jutalmul egy véka árpát mérjenek ki a szegény embernek. Meghallotta ezt a szegény ember stdirlsiédja, á ravesf goztfog ember és elhatározta, hogy ő is szerencsét próbál a kénfifll. — Meglátod, a kán velem bőkezűbb lesz - mondta feleségének. Leölt öt kövér libát és elvitte a palotába. A kánnak szinte a nyála is kicsordult a jó zsiros libák láttán, így szólt a gazdag emberhez: — Te bőkezű jutalmat érdemelsz. Csak oszd el igazságosan ezt az öt libát családom között. Gondolkozott a gazdag ember, hogyan ossza el igazságosan az Öt libát — hiszen hal ember Vön a kán családjában ... De semmi ekösat nem tudett kitalálni. A síegény embert kellett segítségül hívni. Megjelent a szegény ember — elvett egy libát és letette a kán és felesége elé: — Most hárman lesztek — mondta. A másik libát letette a kán két fia elé. — Ti is hárman lesztek - jegyezte meg. A harmadik libát a szegény ember a kán két iónya elé hélyeitS. — Most ti is hárman lesztek — fejezte be. A két legzsírosabb libát pedig a hóna alá dugta: — Lám, most mi is hárman vagyunk! Az elképedt kán kénytelen-kelletlen beleegyezett a bales öSztpzkodásba és hazaengedte a szegény embert, aki jóltédvüeh bdllöcJÖtt hazafelé á is6Ííffl3ftyaVali A kapzsi gazdag ember elvesztette az öt libáját és ráadásul üres kézzel tért vissza a kán palotájából. Tisztelt Szerkcsztoscei1 dös asszon/ vagyok már, de öten en Is szeretnék hoztéttólnt Péter íi Anne történetéhez. ÜJy érténi, kötelességem, hogy «indem dijak ennek a két fi Utalnak, hogyha már az én gyermekem nem lehetett boldog, ők ne legyenek boldogtalanok. Mintha csak azt írták volna meg, ahogyan az in kislányom keserves sorsa kezdődőn. Nálunk csak annyiban volt más a helyezet, hegy mi vagyunk reformátusok, a fiú katolikus. Én Sem akartam engedni, hogy az Met gyermekem, Okit neveltem, féltettem, mát templombon kapja az áldást, mint amilyenben keresztvíz alá tartották. Meg ettől It féltem, hogy mit mond a rokonság, mit szól a falu. Még akkor megmondtam, amikor a kislányom iskolába ment, hogy az in lányem azt csinálja, amit a szülöanyjo mond neki, hegy inkább meghalnék, minthogy katolikus vöm legyen. De nem használt a szép szó, verés, semmi, Cm* sóhajtozgattak egymás után, titokban W/álkMtflk. Minél jobban tiltottam, annál jobben ragaszkodtok egymáshoz. Végül nem tehettem mást, azt mondtam — nem bánom, házasodjanak össze. Azt azonban kikötöttem, hogy a református templomban esküdjenek. Jogom volt hozzá, hisz az én lányom 4 dunnát, 12 párnát és szobabútort kapott „stafírungba". De az volt a baj, hogy a fiú anyja se engedte, hogy a katolikus pap áldása nélkül esküdjön a fia. Az lett aztán az egészből, hogy elmentek mindkét templomba. Még okkor megmondtam a kislányomnak, ott az anyás előtt, hogy ha gyermeke lesz, a saját hite szerint kell nevelnie. Azt akartam, hogy boldog legyen a lányom A szomszédasszony csak nevetett, mikor azt mondtam neki, mert hogy nem azon múlik a boldogság, kire hány pap adja az áldást. Akkor azzal hallgattattam el, hogy én az ő helyében nem beszélnék, nincs mivel dicsekednie, mert nem hallgatott rá a fia, nem ment templomba esküdni, csak a nemzeti bizottságra, a menye meg egy szál ruhában jött a házhoz. Hát sokszor eszembe jut ez a beszélgetés, Mert oz én kislányom négy hónapig sem élhetett hyugodtan férje házában. Megkezdődött 0 cirkusz, hogy így. meg úgy, tanulja meg mi a rend, hneg hogy itt nem feg református gyereket nevelni, arra ne gondoljon. Még a férje se állt mellé, azt is meghajlították az anyja szavai, hogy a férj az úr a házban, a gyerek dolgában az parancsol, Mikor élfflShrfte, fffljjyön bánnak vele, hogy a vem is az anyjának ad igozSt, hát mondtam néz rám, olyan szemrehányóan, riilhthá éri lennék az oka! Nem tudom, miért sikerült lift Fi rÖSSiUh SITIK én jól akartam. Csak óiért Irtairi le midiiéit, hogy Péter és Anna okuljad belőle, hogy ne ffiéhjéfléh ti Mindkét templomba, mint ahogy az én gyermekem tette. Talán ha szépen megéljj/élnék, és csak az egyikbe mennek, békés, boldog lesz az életük. Vagy a nemzeti bizottságra menjenek csak? De akkor a gyermeküket, ha lesz, hol keresztelik meg? Ezt egyiket sefti tartom megnyugtató megoldásnak. Lógjad в, de kuiönböie тише fiatalok HOGY ANNA ÉS PÉTER BOLDOG LEGYEN neki. Gyere hozol Ki törődjék vele, ha nem én? Haza is jött. Azt hittem, majd eljön érte a férje, ha szereti. El Is Jött, de csak azért, hogy megmondja, úgy te lenne neki békességé abban a házban, ő meg máshová nem mehet lakni, mert új a házuk, úgy építették, hogy ők Is elférjenek benne. Júniusban már egy éve lesz, hogy itthon búsul a kislányom. Csők huszonegy éves, és azan gondolkozik, hogy beaájo-e a válópert. Én már azt se bánom. Nem bánom, he megszólnak Is bennünket érte о faluban. Csak a szomszédasszonyomhoz nem merek átmenni azóta. Pedig már járni tanul 0 kis unokája. 6 vigyáz rá, mert a menye IS dolgozik. Fáj a szívem, ha látom, hogy várja a fiát, meg a menyét a kicsivel a karján a kapuban este, ha jönnek a mezőről. Én is így szerettem volna... Miért sikerült nekik, ami az én gyermekemnek nem. Hiszen én Jót akartam! A lányom meg úgy 18 nem házasodnak össze. Keresse ki-ki a maga párját a magához illők között! Péter és Anna is talál még magához valót, aki ellen a szülőknek sem lesz kifogásuk. Azt ajánlom, próbáljanak elválni egymástól örökre, mért a szülői szeretetnél nincs biztosabb, még a legforróbb szerelem se. Sok boldogságot kívánok a fiataloknak: Jiba Mihály ni, Komárom figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy e beérhetett legjobb leveleket, válaszokat közöljük. SzerkesztősigUnk állásfoglalásét Péter és Anno történetéhez majd a vitazáró cikkben közöljük. Addig is várjuk olvasóink véleményét, tanácsát. írják meg maguk, hogyan oldanák meg, hogy Péter és. Anna boldog legyen I A szerkesztősig
