Dolgozó Nő, 1961 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-05 / 7. szám
Uamsse йг Vanesse úr bizony bánta már, hogy ezen az őszön kezdett hozzá villája kibővítéséhez. Annak idején örült, hogy a holt szezont is ki tudta használni: építkezhet a maga számára. Valami furcsa izgalom fogta el, mikor arra gondolt, hogy építési vállalkozó és megrendelő lesz egy személyben, és a saját házát fogja állványozni. De most, hogy már nyakig benne van a dologban, legszívesebben visszacsinálná az egészet. A napok egyre rövidebbek, és ráadásul a politikai helyzet sem valami megnyugtató. Az algériai munkások miatt meg jóformán aludni sem tud rendesen. Zavarja őt a jelenlétük. Furcsa, hiszen néhányuknak már máskor is megengedte, hogy jobb híján a barakkban aludjanak. A házat annak idején a várostól jó meszszire építette. Azok még szép idők voltak. Akkor határozta el, hogy újra megnősül, elveszi Évát. Még csak negyven éves volt, bátran kezdhetett új életet. Andrénak, első feleségének halála döbbentette csak rá, hogy szinte alig élt magának, a feleségének. Minden percét a vállalat megalapozása foglalta le. De megérte. Szerzett egy kis pénzt, nyugodtan nézhetett a jövő elé. „No most mór van mit a tejbe aprítani" — mondogatta jóleső büszkeséggel. Főleg az utolsó öt év sikerült jól, a háború meg a lassan, de mégiscsak meginduló újjáépítés. De hót az asszony.., Alig voltak együtt, pedig szerette. Felesége is dolgozott, hogy segítsen a vállalat mégindításában. Akkor még a városban laktak, a Fő utcában. Az udvaron szerteszéjjel hevertek az építési anyagok, agyagos, gipszes gömbvas kötegek, gerendák. A teherautók garázsa is oda nyúlt. Az utcai front a feleségéé volt. Ott rendezték be varrodáját, s az egyik régi kis ablak átalakításával még kirakatot is csináltak. Három lányt foglalkoztatott, s ezek szinte évenként cserélődtek. Csak Éva maradt ott tanulóévei után is. Andrée és Éva hamar összebarátkozott s ettől kezdve szinte családtagként kezelték a lányt. Éva huszonöt éves volt akkor. Valahol a gyár mögött lakott, egy rozzant kis házban, öreg szüleivel. Csöndes álmodozó volt, mintha nem is ezen a világon élne. Talán ezért is nem ment eddig férjhez. Esténként gyakran ott maradt Andréeval beszélgetni, vasárnaponként meg legtöbbször náluk is ebédelt. Mindig jól érezte magát náluk, szinte fájt neki, amikor későre járván az idő, el kellett mennie. Televizorjuk akkor még nem volt meg, csak a nagy rádió о lemezjátszóval. Azt hallgatták vagy olvasgattok. Andrée nem szeretett annyira olvasni, mint Éva, de ha együtt voltak, ő is szívesen olvasott. Andrée halála után Vanesse úr ugyanúgy kezelte Évát, mint annak idején a felesége: barátként. Éva továbbra is eljárt hozzá dolgozni, sőt, egy ideig az üzletet is ő vezette. Azután egymásba szerettek. Sokkal nagyobb, sokkol forróbb szerelem volt ez, mint amit Andrée iránt érzett. S Vanesse úr ki akarta használni a sors csodálatos kései ajándékát. Vett egy telket jó pár kilométernyire a várostól, egy kis erdő fái között. Szép, modem villát épített rá. Együtt rendezték be. Mindenütt új bútorok, szőnyegek, központi fűtés. Évának egyetlen dolga volt: hogy úgy töltse el az idejét, ahogyan legjobban tetszik neki. Vanesse úr is igyekezett minél előbb végezni a munkahelyek ellenőrzésével. Nemsokára már televizort is vásároltak. Vasárnapjaikat hosszú autótúrákkal töltötték. Néha még Belgiumba is átróndultak. Tournoy, Bruge, Gilles, Brüsszel, templomok, városházák, tengerszorosok, várromok, régiségek, múzeumok voltak állomásaik. Nem rajongtak különösebben a történelemért, a letűnt korokat idéző öreg kövekért, de Vanesse úr kissé szakembernek tartotta magát az ilyesmiben. Rendszerint méregdrága csöpp kis vendéglőkben ebédeltek, melyeknek fala szinte az elsuhant évszázadok levegőjét árasztotta még. öt év telt így el, öt csodálatos öt év, amely legszebb szakasza marad Vanesse úr életének. Azután a nagy boldogságba egy kis keserűség is vegyült. Vanesse úr nagyon vágyott gyerekre, de Andrée nem ajándékozta meg vele. És most Évával is problémák vannak, pedig 6 legalább annyira akar gyereket, mint férje. De Éva, sajnos, beteg. Először csak о tüdeje, de most már a szíve is. Az ötödik év vége felé, ötvenkettőben esett össze először. Pihenésre volt szüksége, óvakodnia kellett minden izgalomtól. Arca még sápadtabb lett, szinte fehérnek tűnt, fekete haja mellett a szeme is mintha mélyebbről csillogott volna. így talán még szebb voit, de Vanesse urat nyugtalanította légies karcsúsága. Erős, vidám ember volt mindig. Szeretett nagyokat nevetni, enni, inni, mozogni, szerette a kirándulást, vadászatot. Feleségéhez azonban csak félve mert közeledni. Gyengédségén átsütött forró, kissé ügyetlen szerelme és a gyerek utáni vágy. És most, most talán teljesül a vágya, talán lesz gyerek. Az orvos legalábbis majdnem biztosra veszi. Csak ne legyen késő! Még egy gonddal több. Éva szíve nagyon gyenge. Minden eshetőségre fel kell készülnie. Évát most minden semmiség felizgatja. Ez az építkezés tehát nagyon rosszkor jött. Most már nem akarja félbehagyni, de Éva szinte betege a sok piszoknak, zajnak. Állandóan esik, minden csupo sár. A teherautók telehordták sárral a ház környékét, olyan, mint egy elhanyagolt falusi út. Különösen a garázs bejáratánál nagy a latyak. Nem múlik el nap, hogy ne ragadna bele néhány kocsi. Ilyenkor aztán ásnak, lapátolnak, gallyat szórnak a kerekek alá, a motor meg szinte reszket a hatalmas erőlködéstől. A legrosszabb azonban, hogy ezektől az algériaktól nem tud nyugodtan aludni. Hiába, szükség van rájuk a földmunkánál. Mindenki más, még az olasz munkás is drágább. Igaz, hogy ezek is egyre jobban követelőznek. Tegnap is sztrájkoltak, mint a többi épitőmunkás. Csak sunyítanak, s az ember nem tudia, mi lakozik bennük. Annyi bizonyos, hogy az algériai események mindinkább bátorítják őket. Mintha valami revánsra számítanának. Vanesse úr próbálja megnyugtatni magát, hogy itt nem történhet meg, ami odaát - de hiába. Az üzlet révén régóta kapcsolatban van Algírral. Aztán itt vannak ezek az átkozott foszfátbánya-részvények is. 1925 óta dolgoznak náia ezek a disznó arabok, s az állandó kormányválság nagyon megnövelte a szarvukat. Érzi, hogy gyűlölik, szinte perzsel a tekintetük. Képtelenség nyugodtan élni ilyen körülmények között. Még elgondolni is borzasztó, hogy mi lenne, ha ezen az eldugott helyen egy éjjel megtámadnák. Ali egyedül kuporgott a barakkban. Mohamed és Messzaud a városba mentek s éjszakára nem jönnek vissza. Lefeküdt, de még nem alszik, hiszen csak nyolc óra van s Ali mindössze húsz éves. És a hideg, meg az éhség is hessegeti szeméről az álmot. Egy karéj száraz kenyérrel meg egy almával nem lehet jóllakni. Alma . . . Még a gondolattól is fázik. Bőrig ázott, a nyirkos hideg befészkelődött a csontjaiba is. Legalább a fogai, az ínye érezne valami meleget. Fekve talán átmelegszik egy kissé - gondolta. Gyorsan magára rángatta Mohamed és Messzaud takaróját is. Igaz, egyik rongyosabb mint a másik, de a három együtt csak ad valami meleget. Messzaud takaróját gondosan a másik kettő közé helyezte, így legalább nem érzi annyira Messzaud büdös lábszagát. Elhelyezkedett, azután hangtalanul bámult a sötétbe. Villany nincs, ha valamit látni akar, gyufát kell gyújtania. De nincs is mit néznie. A rongyos, zsíros, átázott munkaruhákon, a lyukas, széttaposott bakancsokon, meg a sarokba dobott szerszámokon, amelyeket fényesre mosott az eső, nem sok látnivaló akad. A barakk négy sarko köveken nyugszik, másként talán elmerülne a sárban. A falak alján széles rés tátong, s rajta reménytelen, fényes, sárgo hurkaként folyik be a híg lötyög. Ali az egyik sarokba hajította szalmazsákját, szorosan a fal mellé. így legalább eltömi a rést, nem folyik alája a sár. Füleli о süket csöndet. Ilyenkor már madárfütty sem hallatszik, elköltöztek más vidékre. Néhány napja hideg van. Úgy látszik, kemény tél lesz. A házból sem hall semmi zajt. Vanesse úr még délután elment új autóján, de minden percben itt lehet. Ritkán fordul elő, hogy sötétedés után térjen haza. Alinak, persze, egyáltalán nem hiányzik Vanesse úr jelenléte. Ha már egyedül kell maradnia a barakkban, megnyugtatóbb, hogy csak a csendes Madame Vanesse van itthon. Ö sem jobb hozzájuk, mint a férje, ő is köszönés nélkül megy el mellettük, félreforditja a fejét, mintha félne rájuk nézni, de valahogyan mégis szabadabbnak érzi Így magát. Ali nem tudja átadni magát a gondtalan álmodozásnak. A valóság durván visszarángatja az ólomvilágból. Gondolatai egyre visszatérnek hazájába, ahol háború pusztít, rombol, ahol hozzátartozói élnek. Keresete háromnegyedrészét mindig hazaküldi. Ami kevés marad, gondosan be kell osztania. Sokáig kell kitartania a kenyérnek. Mindig dugdossa, még a társai elől is, hiszen nekik is csak annyi jut, mint neki. És enni — kell. Csak így lehet felkelni reggel, talpon lenni egész nap. Ennyiből áll az élet. Kibírni estig. Újra és újra nyerni egy napot. De egyszer majd, talán nem is soká
