Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-02-15 / 4. szám
A problémák problémája Egy nemrégi beszédében Hruscsov elvtárs a leszerelést nevezi a problémák problémájának. Ez valóban a legtalálóbb megállapítás e probléma megítélésére. Egyúttal bizonyitja a Szovjetuniónak az általános leszerelésre irányuló törekvését is. Mindannyian jól tudjuk, hogy egyes-egyedül a fegyverek felszámolásával és a hadseregek szétosztásával biztosítható a tartós béke. Valóban, akkor az édesanyáknak végre nem kellene aggódniuk gyermekeikért, a feleségeknek férjükért, a gyermekeknek édesapjukért. Egy igazi aranykorszak kezdődhetne a Földön. Ameddig azonban léteznek pusztító fegyverek és hadseregek, valóban nehezen mondhatjuk, hogy egy édesanya, feleség vagy gyermek is a legnagyobb biztonságérzéssel aludhatná álmát, hogy ne gondolna arra, - jaj, felelőtlen elemek rám gyújthatják a háztetőt. Mindezt persze képletesen gondoljuk, nem holmi rossz gyerekektől tartunk, hanem tekintélynek örvendő politikusoktól, NATO-tábornokoktól, új uniformisba öltözött hitlerista tisztektől. Ezek tudnák egy gombnyomásra lángba borítani a világot, ha... és épp ez a „ha" a fontos ha nem lenne egy erős szocialista tábor a Szovjetunióval az élén, amely ma fejlettebb hadászati felszereléssel rendelkezik, mint bármely más hatalom. S ezt igen jól tudják a Nyugaton is, hisz nekik is számítaniuk kell egy esetleges világégés következményeivel. Hruscsov elvtárs erről nyíltan beszélt a Legfelső Tanács legutolsó ülésén. .Szintén nagy károkat szenvednénk" - mondotta Hruscsov elvtárs, - .sok áldozatunk is lenne, de mégis talpraállnánk, mert országunk területe óriási, és lakossága kevésbé összpontosul nagy ipari központokban, mint sok más országban. Összehasonlíthatatlanul többet szenvedne a Nyugat, ha az agresszorok új háborút robbantanának ki. Ez a kapitalista világ számára az utolsó háború lenne, mert a népek világosan látnák, hogy a kapitalizmus a háború okozója és nem tűrnék tovább ezt a rendszert, mely szenvedéseket és nyomorúságot zúdjt az emberiségre." E kijelentést elemezve rájövünk arra, hogyha a Nyugaton reálisan ítélnék meg a helyzetet, rájönnének, hogy a kapitalista hatalmaknak legalább annyira érdekük a leszerelés megvalósítása, mint a szocialista országoknak. Miközben a nyugatiak legfeljebb elismerik a leszerelés fontosságát, de változatlanul folytatják a fegyverkezési hajszát, a Szovjetunió egyoldalúan is leszerelési intézkedéseket hajt végre. A szovjet politika felbecsülhetetlen erkölcsi előnyre tett szert a világ közvéleménye előtt. Az általános és teljes leszerelés nemcsak a háború kirobbanásának veszélyét hárítaná el, hanem szabaddá tenné azokat az energiákat, amelyek meggyorsíthatják az emberiség általános fejlődését és a civilizáció vívmányait eljuttathatják a földkerekség minden pontjára. Simone de Beauvoir francia írónőt a Bélce-Viiágtanács röviddel azelőtt a „Béke* arany érmével tüntette ki. Az atomveszéllyel kapcsolatban Simone de Beauvoir asszony így nyilatkozott: Az egész világ végre eljut ahhoz a meggyőződéshez, hogy az atompusititás, ha nem is semmisítené meg véglegesen a világ népeit, de évszázadokra barbár állapotokba vetné vissza. Az atomenergiát termelési célok szolgálatába kell állítani. Az atomfegyver birtoka nem jelent hatalmat. S. Gy. A kommunista párt a német bitorlók ellen folytatott harcban a csehszlovák nemzetnek a legjobb harcosok, a halhatatlan hősielkű vértanúk egész légióját adta. Ezek között Jozka Jabúrková egyike a legkíválóbbaknak, a legnagyszerűbbeknek. Különösen mi nők ne feledkezzünk meg róla soha!- Mi véste olyan mélyen emlékezetünkbe ennek a ragyogó dolgozó nőnek, tehetséges újságírónak és agitátornak alakját? Fő jellemvonása: mélységes szeretete nemzete iránt, a soha el nem lankadó lelkesedés a munkásosztály ügyéért, törhetetlen bizalma a Szovjetunió iránt és életteljes viszonya munkájához. Mindig az élő embert látta maga előtt, nemzetét, nemzete jólétét. Az anyák és gyermekek boldogsága lebegett szeme előtt. Mindig megtalálta a szavakat, melyek dolgozóink szívéhez szóltok, melyek meggyőzték és harcra vezették őket. Egész lényéből következett, hogy Jozka Jabürková harcba indult a fasiszták ellen nemzetének felszabadításáért. Mint hős esett el ebben a harcban, — így ír róla Gottwald elvtárs. Ostrava proletámegyedében nőtt fel, apját nem ismerte. Édesanyját a tüdővész vitte el, alig hogy Jozka elvégezte az iskolát. Tizennégy éves korában már kenyér után kellett néznie. Hiába volt tehetséges, jó tanuló, nem tanulhatott tovább. Szolgált, gyárban dolgozott, kórházban kisegített. A tehetség azonban utat tört, később a párt segítségével tanulhatott, s újságíró, majd író és pártfunkcionárius lett. Az életből merítette témáit, hűen rajzolta meg a típusokat, s tartós, maradandó, korát dokumentáló életművet hagyott az utódokra. Mint a Rozsevacka női lap szerkesztője, az újság oldalain pellengérezi ki a gazdagok pazarló s a dolgozók nehéz életét. Cikkeit, novelláit, regényeit az élet mély ismerete, az emberek iránti szeretet és segíteniakarás jellemzi. Bár gyermekei nem voltak, nagy szeretet fűzi a gyermekekhez. Lakásán a környék proligyermekei második otthonra találtak. Mindig talált időt arra, hogy foglalkozzék velük, tanítsa, önérzetre nevelje őket. Sokan közülük ma felelősségteljes állásokat töltenek be. Az amerikai négerek, a spanyol harcosok, az ártatianul elítéltek gyermekei számára segélyeket szervezett. Sokat volt bezárva, de mindig talált módot arra, hogy az ott írt cikkei eljussanak rendeltetési helyükre. Ha elkobozták, vagy cenzurálták a lapot, a lapterjesztők élőszóval hirdették azt, ami nyomtatásban nem jelenthetett meg. Szervezőtehetsége győzött a burzsoázia bürokratái felett. Amikor a hitleri banditák megszállták hazánkat, az elsők között letartóztatták és 1942 július 31-én a ravensbrücki koncentrációs táborban meggyilkolták. A népből származott, hűen szolgálta a népet, életé! áldozta a nép ügyéért. Emlékét azzal tiszteljük, hogy megvalósítjuk álmait. H-LMi újság a nagyvilágban? A Női Donne olasz női lap „Méreg a tányéron" címen egy nagy élelmiszerhamisításról számol be, amely nagy felháborodást keltett az olasz anyák, asszonyok körében. Spekuláns gyárosok Milánóban, Sassariban, Pármában, Velencében és másutt is a nagyobb nyereség érdekében káros, sőt az orvosok szerint életveszélyes festékeket kevertek a fontos élelmiszerekbe. Míg az orvostudománynak sikerül a különféle betegségektől megóvni, illetve meggyógyítani az embereket, ezek a telkiismeretlen csalók a fogyasztók egészségére törnek. Ezrével csalták meg az anyákat, amikor gyermekeik részére friss vajat, vagy a főzéshez tiszta olivaolajat kértek. Cápazsírból és szappanfőzésre szánt anyagból „készítettek" vajat. A nők, orvosok és néhány képviselő erélyes tiltakozására az olasz kormány betiltotta ugyan a gyártást, de az ünnepek előtt sütött kalácsokat és kekszeket a gyermekek már elfogyasztották. Fontosabb volt a gyárosok érdekeit védeni, mint a gyermekek egészségét. A következő beszélgetés a helsinki béketalálkozón hangzott el egy szovjet és egy nyugatnémet küldött között. A nyugatnémet férfi odalépett Obrazcov bábművészhez és megjegyezte:- 1925-ben jártam a Szovjetunióban, megismertem egy kicsit a hazáját. Azután a második világháború alatt jártam Önöknél. Láttam, mennyire szétrombolt volt az ország és mennyire szenvedett a szovjet nép. Mi, németek voltunk azok, akik háborút és bánatot vittünk országukba. Szeretném tudni, hogy a szovjet nép őszintén gondolja-e, ha a német nép iránti barátságáról beszél? A válasz így szólt: — Mint fiatalember jártam Németországban. Ismertem és szerettem ezt az országot. A német nép is a szívemhez nőtt. Később a németek megtámadták hazánkat, tönkretették földjeinket, lebombázták városainkat, ölték a szovjet népet. Bátyámat is elvesztettem. — Szerethettem ezek után a németeket? Nemi Gyűlöltem, mélyen megvetettem őket. Amikor felszólítottak, hogy Németországban lépjek fel bábjaimmal, elutasítottam a felhívást, nem akartam odautazni. Se Németországot, se a németeket nem kívántam látni . . . — De a párt felszólított, s engedelmeskedtem. S láttam, hogy ez az ország is sokat szenvedett. Drezdában kiállították azokat a babákat, amelyeket a pincei óvóhelyeken találtak. Azok a gyermekek, akik ezeket a babákat magukkal vitték a pincébe - nem élnek, megfulladtak a füstben . . . — Nálunk is sok gyermek ment tőnkre. Szeretem a gyermekeket, a német gyerekeket is . . . Nem akarom, hogy még egyszer füst és tűz ölje őket. — Ezért győzött nálam is о barátság a gyűlölet felett. Az új arculatú falu asszonyai községük szépítését tárgyalják.
