Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-01-15 / 2. szám
Társbérlők lesznek - akik megértik egymást. ¥ШкУш/шГшш/йг/zJmzJ'4Sdím \ша^1И^тмЯЛяллЯЛш 1о ezt a filmet nálunk, a szocialista országok egyikében készítették volna, úgy mint kitűnő, célba találó — és ha nem lenne olyan sírnivaló — kacagtató szatírának könyvelnénk el. De ez a remek film Nyugat-Németországban termett, s így nemcsak kitűnő munkának, hanem egyenesen hőstettnek minősíthetjük. Hugo Hartungnak — kinek regényéből készült — és Kurt Hoffmannok, az ismert rendezőnek láthatólag nem a nyugati előnyök lebegtek szemeik előtt, mikor ezt a filmet forgatták, mert ez a film hazájukban igazán nem jó üzletet jelent, hiszen a tisztán látó ember figyelmeztető és tiltakozó hangja cseng ki belőle a nyugatnémet neofasiszta áramlat ellen. Már magában a film címében: Wir, Wunderkinder, Mi, csodagyerekek — mennyi vád rejlik! A német militarizmus, a pöffeszkedő beképzeltség, a magukat magasabbrendű lényeknek tartó téboly húzódik meg alatta, akiknek mindent szabad. Szabad a gazság, az erőszak, a gyilkosság, a pusztítás, akik felelőtlen játékos kedvükben lángralobbanthatják a világot is. A film főerőssége éppen abban rejlik, hogy figyelmezteti az emberiséget arra, ezeket a „csodagyerekeket" korlátok közé kellene szorítani és a német nép azon rétegét kellene szóhoz juttatni, akiknek tiszta a kezük. De bátran rámutat a történelem iróniájára is, mely szerint Nyugaton ugyanazokat a gyilkosokat, ugyanazokat a „csodagyerekeket" juttatják újra magas pozíciókba, akik egyszer már lerombolták a fél világot. A film cselekménye 1913-ig, a vilmoscsászári időkig tér visz-Az esküvőt Kristen szülői házában tartják meg Kristen elviszi Hansot Dániába. sza. és két iskolatárs sorsán keresztül feleleveníti a német fasizmus megszületésének és kibontakozásának minden fázisát, mintegy illusztrálva a huszadik század német történelmét. Két német típust mutat be: a becsületes Hans Boeckelt és az erőszakos, karriérista Bruno Tichest. Ez utóbbi született német alattvaló, aki a mindenkori hatalom pártfogója. 1923-ban felesküszik a Német Köztársaságra és jó üzleteket köt, míg Hans tanul és újságot árul. 1933-ban ezek a Tichesek segítették Hitlert uralomra és csináltak karriért. Hans nem ért egyet a rendszerrel és elveszti állását. 1945-ben, a „gazdasági csodák" idején Tiches álnév alatt feketekereskedő — Hansnak nincs betevő falatja. És ma? Ezek a Tichesek nagyvállalkozók. Hansnak teljesül régi vágya. Újságíró lesz, és végre leleplezi Brúnót lapjában. Bruno egy véletlen baleset következtében meghal. Sírját hasonszőrű emberek veszik körül és fogadalmat tesznek, hogy az elhúnyt nemes nyomdokain fognak tovább haladni. A film alkotói e végső akkordnál egyenesen megmondják, hogy a tisztességes Hansok ma is üldözöttek Nyugat-Németországban. A szatíra művészi eszközeivel szúrkálnak bele a nyugatnémet társadalmi és politikai élet fekélyeibe, de ez a humor nem víg, inkább könnyes akasztófahumor. Bátorságukért és céltudatosságukért még azt is megbocsátjuk nekik, hogy Hans alakjában egy passzív humanistát mutatnak be, aki bár nyomora ellenére sem áll be a fasiszták sorába, de nem is csinál semmit a fasizmus ellen. Valószínűleg ennél többet nem tudtak az adott körülmények között filmre vinni, ha azt akarták, hogy a film Nyugaton is bemutatásra kerüljön. A szereplők kiválóak. F. Grothe zenéje és a film szellemes kommentátora nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a film néhol brechti stílussal dicsekedhetik. A filmnek óriási sikere van. Az I. moszkvai nemzetközi filmfesztiválon 1959-ben aranydíjjal tüntették ki. Simkó Margit ... de Hans német állampolgár és vissza kell térnie hazájába. A szegény, de boldog család.
