Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-01-15 / 2. szám
Vargáné: Mit mondasz? Hogy én nem neveltem jól a lányomat? örülhetsz, hogy ilyen asszonyt kaptál, mint az én Esztim! Megmondhatja mindenki, hogy van-e még egy ilyen talpraesett menyecske a faluban, mint ő . . . István: Épp az a baja, hogy nagyon talpraesett . . . s hogy nagyon felvágták a nyelvét ... Vargáné: Ne ötölj-hatolj, hanem mondd meg végre világosan, hogy miről van szó! Mit csinált Eszti? Mi rosszat? István: Először is elment megint arra az átkozott nőbizottsági gyűlésre! Vargáné: De hát oda el kellett mennie, ha egyszer elnöknő! Csak nem hagyhatja cserben asszonytársait. . . István: ...Másodszor, mikor megmondtam neki, hogy nem cselekszik helyesen, azt mondta, hogy nincs igazam! Nekem nincs igazam!!! Ezt merte a szemembe mondani. Most mondja meg igaz lelkére, merte volna ezt mondani az urának annak idején? . . . No, feleljen . . . Vargáné: Hát az igaz, hogy én nem mertem volna mondani, de az is igaz, hogy én nem jártam nőbizottsági gyűlésekre. Bár járhattam volna. Most látom, hogy milyen különbség van az én időmbeli aszszony és a mai asszony között. . . stván: Nem arra vagyok kíváncsi, hogy mi a különbség az akkori meg a mai asszony között. Azt kérdeztem, hogy merte volna-e azt mondani az urának, hogy nincs igaza. És az előbb be is tetszett vallani, hogy bizony nem merte volna! Vargáné: Igaz, de az én helyzetem más volt, mint Esztié. István: Mennyiben? Vargáné: Mert én, sajnos, csak három elemit jártam, mivel apám szegény munkás ember volt, s akkoriban a munkást nem becsülték meg úgy, mint manapság. Azután sokan voltunk testvérek, s mivel én voltam a legidősebb, korán kellett ismerni az idegen kenyér keserű ízét... Tízéves koromban már elszegődtem libapásztornak . . . Attól kezdve mindig másnak dolgoztam, cselédsorban tengődtem, míg csak férjhez nem mentem ... Az uram hat osztályt járt, így sokkal okosabb volt nálam, s ezért mindig neki volt igaza . . . István: Mit akar ezzel mondani? Vargáné: Azt, édes fiam, hogy Eszti már nyolc osztályt végzett, úgy, mint te . . . most meg beiratkozott az esti iskolába, mert nagyon jó feje van . . . érted, édes fiam? István: Értem! Azt akarja mondani, hogy Eszti nemsokára okosabb lesz, mint én! Hát csak legyen! Keressen magának olyan okcsat, mint ő. Majd én is találok magamnak olyan butát, mint én vagyok! Vargáné: Nem kell úgy tüzelni, István... De ha kicsit gondolkozol, te is be fogod látni, hogy Esztinek van igaza . . . István (gúnyosan): Persze! Otthon vagyunk!!' Ezt gondolhattam volna, hogy a kedves lányának ad igazat és nem a vejének! Varjú a varjúnak . . . Vargáné: Én csak megmondtam a véleményemet, most gondolkodhatsz rajta!... Még csak annyit akarok mondani, hogy ha te emiatt szakítani akarsz Esztivel, akkor nálad nagyon gyönge alapokon nyugszik a szerelem . . . De ha meguntad Esztit, küld haza ... jó éjszakát! . .. (Elmegy.) István (tenyerébe hajtja fejét. Kopogtatnak. István nem felel. Erősebb kopogás hallatszik — majd kinyílik az ajtó, s belép Korompay, az EFSZ elnöke.) Korompay: Aggyisten! István (nem felel). Korompay: Miért eresztetted a fejedet búnak, István? Olyan erősen kopogtattam, hogy még a holtak is felébredhettek volna, te meg annyira el voltál merülve, hogy nem is szóltál. . . Már majdnem megsértődtem és vissza akartam fordulni, de mivel nagyon fontos járatban vagyok, hát nem mentem vissza. István: Miről van szó, János bátyám? Korompay: Nem is tudom, hogyan kezdjem, mivel rólad lenne szó . . István: Rólam? Ugyan mi? Korompay: No, ne félj, semmi rossz... csak tudod, tegnap gyűlésünk volt az EFSZ-ben, s nekemjöttek mind a tagok, hogy mivel én vagyok az elnök, hát ajánljak valakit, akit elküldenénk a mezőgazdasági főiskolára .. . István: Azért jött hozzám, hogy én ajánljak valakit? Korompay: Hát nem éppen azért, de valahogy olyanformán áll a dolog István: Nem értem . . . Korompay: Akkor elég nehéz felfogású vagy, fiam .. . István: Beszéljen világosan, János bátyám. Korompay: Hát úgy gondoltuk, hogy téged küldenénk el a . . . István: Ez lehetetlen. Nekem csak nyolc elemim van Korompay: Az nem baj. Ügy gondoltuk, hogy ha beiratkoznál az esti iskolába, utána elmehetnél . .. István: Hogy jutott ilyesmi az eszükbe! Ez lehetetlenség! Korompay: Miért volna lehetetlenség? Talán nem tudnád elvégezni az esti tanfolyamot? István: Megmutathatom az összes bizonyítványomat! Egytől egyig mind színjeles! Korompay: Hát akkor meg mi akadálya van? István: Nem... én nem iratkozom be az esti tanfolyamra . . . Korompay: De miért? István: Hát mert... (Meggondolja a dolgot, keményen.) Mert nem akarok! Korompay: Nem akarsz? Jó . . . nem erőszak a disznótor... majd keresünk mást... (Indul.) István: Csakhogy nehezen fognak találni... Korompay: Hamarább, mint gondolnád! István: Úgy? Talán már ki is szemeltek valakit helyettem? . . . Korompay: Ki bizony! Tudniillik megkérdeztem Esztit, hogy vállalnád-e s ő azt mondta, nem hiszi, hogy belemégy a dologba . . . s azt is mondta, hogy ellenkező esetben elvállalja ő .. . István: Micsoda?!!! Ilyen szégyent hozni a falunkra — meg az egész EFSZ-re? Hogy asszonyt küldenénk oda?... Mit szólna a világ, hogy ilyen nagy faluban nem akadt egy férfiember sem, aki ezt a tisztséget elvállalta volna? Korompay: Hát ha te nem akarod... nincs más megoldás . . . Eszti (észrevétlenül megjelenik az ajtóban). István: Ide hallgasson, János bátyám! Mondja meg a tagoknak, hogy köszönöm a bizalmukat és hogy elvállalom . . . beiratkozom az esti tanfolyamra . .. (Észreveszi Esztit, nyomatékkal.) De csak a szégyen elkerülése miatt! Függöny. 15
