Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-12-15 / 24. szám
Erzsébet, Nagy-Britannia királynőjének, London Tisztelt Asszonyom! Bocsássa meg, hogy így szólítom. Egyszerű asszony vagyok. Tudom, hogy alattvalói másként szólítják, mint most én, de én sok-sok millió asszonytársammal ezen a földkerekségen nem vagyok járatos a magasabbrangú illemszabályok rengetegében s így azt a megszólítást választottam, amely nálunk a legtöbbet jelenti — tisztelt Asszonyom! Sokat olvastam önről s egy-két dologban kettőnk között hasonlatosságokat is találtam. Csak a leglényegesebbeket említem: én is anya vagyok. Nekem is három gyermekem van, akiket rajongásig szeretek, akárcsak Ön. A harmadik gyermekem abban az évben és hónapban született, mint az ön harmadik gyereke s az enyém is fiú, akár az öné. Mi asszonyok ősidőktől — ebben bizonyára igazat ad nekem — érzékenyebben reagálunk a borzalmakra, a szerencsétlenségekre, mint a férfiak. Bennünk kitörölhetetlenül él az ősi anyai ösztön. És még valami. Az összetartás ösztöne. Megdöbbenve hallottam a rádióban, hogy Önt majdnem végzetes szerencsétlenség érte. Kis híján elpusztulhatott volna. Majdnem áldozatul esett két megfékezhetet len légi kalóz könnyelmű támadásának, akik úgy vélték, hogy a London felé igyekvő polgári gép fedélzetén tartózkodó utasokat megijesztik. Fittyet hányva a nemzetközi jog és az íratlan emberi törvények parancsainak, rázúdultak az ön repülőgépére. Én a napokban látogatóban voltam kicsi falumban. Hazavittem öreg szüleimnek bemutatni kis trónörökösünket. Már bocsásson meg, tréfából így hívjuk a harmadikat. Úgy tudom Ön is vendégségből volt hazatérőben. Az Angol Rádió híradásában úgy mondta, a találkozás könnyen végzetessé válhatott volna. Sőt, a Daily Sketh így tette fel a kérdést: „Ki a bűnös abban, hogy Anglia királynője majdnem elpusztult?" Nos, emiatt az előbb említett könnyen végzetessé válhatott volna megállapítás miatt nyúltam tollhoz. Az Ön miniszterelnöke, tisztelt Asszonyom, aki hűséggel és igaz alattvalói szeretettel köteles királynője iránt viseltetni, a közelmúltban, méghozzá az £NSZ-ben a nyugatnémetország hadsereg tagjairól legnagyobb megdöbbenésemre úgy nyilatkozott, mint becsületes, tiszteletre méltó emberekről, akik mint szelíd báránykák töltik napjaikat. S csak a vasfüggöny mögötti országok kormányai — így hangzott Mac-Millan úr megállapítása — állítják, hogy báránybőrbe bújt farkasokként grasszálnak ezek a legények mind hangosabban Nyugat-Németországban. Tisztelt Asszonyom! Továbbra is azonosítja magát MacMillan úr véleményével? Úgy gondolom, főleg azóta, hogy szemtől szembe találkozni kényszerült e báránybőrbe bújt farkasok két példányával. Mi, anyák a békét kívánjuk. Tudom, London asszonyai, akik még nagyon jól emlékeznek a német légi kalózok vandál pusztításaira, keserű szájízzel fogadhatták MacMillan úr szavait. Hisz a londoni anyák is békére vágynak. A német báránykák az angol királynő repülőgépét is hasznosnak találták arra. hogy célpontjukul kiszemeljék. És mi történt volna, ha az ön pilótája az utolsó pillanatban elveszti lélekjelenlétét? Mi történt volna, ha a szédületes sebességgel alábukó két német gép nem 50 méterre, de közelebb suhan el az Ön gépe mellett. Ugye, tudja Ön is. De ezt a gondolatmenetet nem is folytatom, mert nem ez a lényeg. A lényeg abban mutatkozik, hogy míg szerte a világon mi felnőttek, elsősorban az anyák, fehérek és feketék, hívők és hitetlenek nyugalomra, békére vágyunk, ugyanakkor tudatos felelőtlenséggel embermilliók életével élnek vissza a báránybőrbe bújt farkasok. Európa népeinek békéjét, a gyermekek játékát, a fiatalok szerelmét, az öregek nyugalmát évszázadokon át újólag és megújulva a germán csizma zúzta szét. Európa légiterében ma atombombákkal terhelt repülőgépek cikáznak. Egyetlen felelőtlen pillanat elégséges ahhoz, hogy porrá váljon körülöttünk minden. E gépekben pedig olyan emberek ülnek a kormánybot mellett, akik még a szövetséges ország királynőjére is fittyet hánynak. Tisztelt Asszonyom, én megdöbbentőnek és elgondolkoztatónak tartom az Ön esetét. Asszony és anya vagyok, aki fájdalmak és kínok közt adtam életet három gyermekemnek. A magam gyermekére és minden gyermekre féltő szívvel figyelek. Riadót fújok, amikor az ő életüket veszélyben látom. Ez adta kezembe a tollat. Mint égő felkiáltójel figyelmeztesse Önt a minapi esemény. Nagy-Britannia királynőjének szavát az anyák és gyermekek oldalán kell hallatnia. Nem maradhat néma, nem tűrheti tovább a kalózok garázdálkodását. Egy háromgyermekes anya, aki egy Duna melletti városban — ahogy Önöknél szokták mondani, a vasfüggönyön túl — mindennapi munkájával az emberiség szebb jövőjét szövögeti, mert egy egyszerű — szövőasszony. A rádiótechnikai állomások rendszeresen figyelték a szputnyik űrhajó útját Ez év december 1-én a szovjet tudósok felbocsátották a harmadik szputnyik űrhajót, amely az ember biztonságos világűrutazásának előhírnöke. Az űrrepülés feltételei közepette végzett orvosi- és élettani kutatás keretében kísérleti állatokat helyeztek el a harmadik szputnyik űrhajó kabinjában: a Pcsolka és Muska kutyákat, továbbá rovarokat és növényeket. A kísérleti állatokat rádiótelevíziós berendezéssel és telemetrikus műszerekkel figyelték. Amikor a szovjet tudósok hozzájutottak a szükséges adatokhoz, utasítást adtak a szputnyik visszatérésére a Földre. Az űrrakéta ezután kiszámíthatatlan pályára került és a légkör sűrű rétegeibe jutva megsemmisült. A Szovjetunió új tudományos-műszaki sikere elválaszthatatlanul összefügg a szovjet nép békeigyekezetével. Ezt a nyugati tudósok is egyhangúan elismerik, hiszen a több, mint fél vagon nagyságú űrhajót, amely az ember útját egyengette, a szovjet tudósok abban az időszakban bocsátották az űrbe, amikor az amerikai támadó körök minden igyekezete a kém-szputnyikok felbocsátására irányul. A HARMADIK Az ENSZ 15. közgyűlésének szünetében a szovjet, lengyel, bolgár, román és csehszlovák küldöttek tanácskoznak. Jobbról a második Leflerová elvtársnő, hazánk küldöttségének tagja. Békés karácsonyt kedves Olvasóinknak!
