Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1960-03-01 / 5. szám

nők összefogásának nagy ünnepén, a nem­zetközi nőnapon köszöntjük az anyákat, az építőmunka minden szakaszának dol­gozóit. Mai üdvözletünket szeretnénk az eddi­ginél mélyebb átérzéssel, őszinte szeretet­tel tolmácsolni, hisz ezen a napon a nem­zetközi nőnap 50. évfordulóját ünnepeljük. Mi, a szocialista táborhoz tartozó Cseh­szlovák Köztársaság asszonyai, büszkék le­hetünk mérlegünkre. Szabadok, egyenjogúak és boldogok vagyunk. Hazánkban a dolgozó népé a hatalom, a szo­cializmus betetőzésének történelmi napjait éljük és nem­sokára felvirrad a kommunizmus építésének boldog ideje. Mai nagy ünnepünkön végtelen hálával emlékezünk vissza qzokra a bátor asszonyokra, akik járatlan utakon halad­tak, akik először indultak harcba a nők egyenjogúságáért. Az úttörők még kevesen voltak, de erejüket megsokszo­rozta lelkesedésük, s az a meggyőződés, hogy igaz ügyért küzdenek. Ezen a harcias úton a párt vezette, segítette őket és harci jelszavai között ott láttuk a nők jogos köve­telményeit. A párt mindig törődött a nők nevelésével, ön­tudatuk erősítésével. Legelsősorban meg kell hajolnunk Clara Zetkin emberi nagysága előtt, akinek indítványára fogadták el március 8-át, a nők ünnepének, - az egyenjogúságért, a munká­ért, a "Szebb és jobb jövőért folytatott harc jelképeként. Clara Zetkinnek számtalan Ismert és ismeretlen követője volt, akiknek száma megsokszorosodott a fasizmus kegyet­len és embertelen időszakában. Az első világháború és a második világégés borzalmai az asszonyok mind na­gyobb tömegével értették meg, hogy csak összefogással, harci egységgel járulhatnak hozzá a harmadik világháború megakadályozásához, biztosíthatnak békés életet család­juk, gyermekeik számára. Ebben a szellemben alakult meg 1945-ben a világ első felszabadult asszonyai — a szovjet nők - javaslatára a Nemzetközi Demokratikus Nőszövet­ség. Akkor még csak maroknyi csoport — ma már több mint 200 millió asszonyt számláló harcos szövetség. A világ asszonyai harci elszántságának növeléséhez hoz­zájárult nagy mértékben a Szovjetunió Kommunista Párt­jának és kormányának következetes békepolitikája. Ny. Sz. Hruscsov eivtársnak az Egyesült Államokban tett látogatása alkalmából népe nevében tett javaslata az általános le­­fegyverkezésre - minden becsületes ember szívében ter­mőtalajra talált. Fokozott mértékben a nőkében és anyá­kéban. Világmozgalommá vált ennek a javaslatnak a támo­gatása és megértetése. A nemzeti felszabadulásukért és egyenjogúságukért harcoló bátor asszonyok a kapitalista és gyarmati országokban ugyanúgy értik és érzik ennek jelentőségét, mint a szocializmus országainak öntudatos, szabad asszonyai. Ugyanúgy a béke zálogát látják a szovjet tudomány és a technika lélegzetet elállító eredményei, a holdrakéta és irányítható rakéta sikerében. Mi a Szovjetunió erejében, lenyűgöző hétéves tervük szédületes távlatában és saját harmadik ötéves tervünk merész irányszámaiban gyerme­keink napfényes holnapját látjuk. Világszerte sok millió édesanya hajtja megkönnyebbülten álomra fejét annak tu-MINDEN NŐ ÜNNEPE datában, hogy a szocialista tábor építőmunkája erejének feltartóztathatatlan növekedése további lehetőséget nyújt a béke megóvására és előmozdítja a világbékéért folyta­tott küzdelem sikerét. A szocializmus és a béke elválaszt­hatatlan egymástól, Bizonyítja ezt a Varsói Szerződés tagállamainak dekla­rációja, amelyet a Nagy Kreml palotában 1960. február 4-én írtak alá. Ennek értelmében a megenyhült nemzetközi légkörben, a hidegháború felengedése után . . . „ahhoz, hogy a történelemben először valósuljon meg az államok leszerelési egyezménye, mindenekelőtt szükséges, hogy a szavakat tettek kövessék. Ez a mai nemzedék legfontosabb történelmi feladata ...“ Hisszük, hogy nemzedékünk beváltja a hozzáfűzött re­ményeket. Munkánkkal, minden testi, lelki és szellemi erőnkkel oda fogunk hatni, hogy segítsük a német kérdés megoldását, azaz a békeszerződés megkötését, az atom­fegyverek és kísérletek teljes betiltását. Tartsuk szem előtt azt, hogy azért beszélhetünk ma ilyen bizakodóan a né­pek és nemzetek kölcsönös megértésének megszilárdításá­ról, mert „a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és a többi szocialista ország gazdasági erejének rohamos gya­rapodása, az egységes szocialista tábor keretében való további összefogása ..ezt lehetővé tette. Mi, Csehszlo­vákia — a Varsói Szerződés egyik tagállamának asszonyai segíteni fogjuk a deklaráció további célkitűzéseinek meg­valósítását ... „a béke érdekében az egyenjogúság és a kölcsönös tisztelet alapján tovább erősítsék és fejlesszék a barátságot Ázsia, Afrika és Latin Amerika békeszerefS országaival“. Hazánk asszonyai az elmúlt évben megnövekedett fele­lősségérzettel és lendülettel dolgoztak s 1960-ban fokozzák munkájukat. Második ötéves tervünk befejezésével lerakjuk harmadik ötéves tervünk alapját. Ebben az évben világgá röppen az a hír, hogy Csehszlovákia dolgozó népe befe­jezte a szocializmus építését. A nők százezrei vesznek részt ebben a döntő termelési csatában. Az iparban, a mező­­gazdaságban a szocialista munkabrigád dicső címért ver­senyeznek. Az egészségvédelemben, a művelődési és tu­dományos munkában, a kereskedelemben és a többi mun­kaszakaszokon a nők tudásukkal, szorgalmukkal szolgálják az új élet építését és új szocialista emberekké válnak. Népünk elvárja tőlünk, hogy női erényeinket, a szorgal­mat, a takarékosságot, a beosztást továbbra is társadal­munk és nemzetgazdaságunk szolgálatába állítsuk. A bél­és külpolitikai eseményekben gazdag elkövetkezendő hó­napok tág teret adnak ennek érvényesítésére. A hazánk felszabadulásának tiszteletére tett gyönyörű, értékes fel­ajánlások megvalósulásra várnak. A nemzetgyűlés, a Szlo­vák Nemzeti Tanács, a nemzeti bizottságok képviselőinek, a nép küldöttjeinek választása minden nő politikai aktivi­tását kívánja. Sokkal több nőnek, mint eddig, kell részt vennie az államigazgatásban. A dolgozó nők megértették: ahhoz, hogy szép lakásunk legyen, hogy még szebben és jobban öltözködhessünk, hogy több és olcsóbb cukor, vaj, hús, főzelék és gyümölcs kerüljön asztalunkra, többet és jobban kell dolgoznunk. De azt is értsék meg, hogy már új munkamódszerekkel kell dolgozniok és ehhez tanulniok kell, szakmai, politikai és kulturális képzettséget szerez­niük. Az asszonyok szívügye a gyermek, a jövő nemzedék sor­sának irányítása. Az anyák kötelessége az iskolákon kívül úgy nevelni gyermekeiket, hogy az új élet, a haladás, a szocializmus eszméinek harcosai legyenek. Az iskolával kö­zösen készítsük őket elő a kommunizmus építésének dicső feladataira. Kötelessége az anyának megedzeni gyerme­két a nehézségek leküzdésére. Ne feledkezzünk meg a múltról, a szenvedésekről, meg­aláztatásokról, a párt vezette munkásosztály áldozatos küz­delméről. Neveljük gyermekeinket munkaszeretetre; legye­nek hasznára társadalmunknak és szeretett hazánknak. Ha ezen az úton vezetjük őket, mi is boldogok leszünk, hisz a gyermek az, akiért dolgozunk, harcolunk és aki részére építjük az új tárasadalmat, amely a szabad, erkölcsös, művelt, öntudatos ember javát szolgálja. TÚRI MARIA

Next

/
Oldalképek
Tartalom