Dolgozó Nő, 1960 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1960-02-15 / 4. szám
Egy zsellérnek egész vagyonkájából nem maradt egyebe, csak egy tyúkja. Elküldte feleségét a piacra, hogy adja el a tyúkot.- És mennyit kérjek érte? - kérdezte az asszony.- Mennyit? Hát annyit, amennyit a piacon egy tyúkért adnak. Az asszony fogta a tyúkot és útnak eredt. A város szélén találkozott egy parasztemberrel és megszólította:- Bátyó, vegye meg- ezt a tyúkot! Hogy adod?- Ahogy megy!- A piacon egy tyúk egy garas.- Hát akkor vigye egy garasért. A parasztember lefizette a garast, az asszony meg átadta a tyúkot, aztán bement a városba. Egy krajcárért tarisznyát vett, egyért zsineget, és a megmaradt krajcárt erszényébe tette. Aztán о vásárolt holmit botvégre akasztotta, vállára vetette a botot és hazaindult. A zsellér nagy lármát csapott, mikor a felesége átadta neki a tyúkért kapott pénzt. De lassacskán elült benne a harag és így szólt életepá rjá hoz:- Most nem bántalak; elmegyek világgá és csak akkor verem el rajtad a port, ha nem találkozom még nagyobb bolonddal, mint te vagy. A zsellér elment hát világgá. Egy szép napon egy városba ért s megállt egy kastély előtt. Észrevette, hogy az úrnő éppen az utcát kémleli az ablakból. Erre fogta magát, ugrándozni kezdett, kezét, nyakát az ég felé nyújtogatta. Az úrnő nézte őt egy darabig, aztán leküldte a szolgálóját, kérdezze meg, mit művel odalenn az az em bér. Azt kérdezi, hogy mit csinálok? Föl akarok kapaszkodni az égbe. Odafönn egyik barátommal összerúgtam a patkót, s ő dulakodás közben letaszított a földre. Most aztán nem találom a rést, amin újra feljuthatnék az égbe. A szolga futott az úrnőhöz és szóról szóra elmondta, amit hallott. Az úrnő menten magához hivatta a zsellért. — Te fönn jártál az égben? — kérdezte, mikor crz ember megjelent előtte. — Persze, hogy fönn jártam és újból felmegyek - válaszolta a zsellér. — Nem láttad ott az én fiacskámat? — Már hogyne láttam volna, ott ücsörög a kemencepadkán. — Ó, istenem, a kemencepadkán? Nagyon kérlek, vigyél neki háromszáz aranyat és hat ingre való finom vásznat, hogy ne szenvedjen semmiben hiányt. Mondd meg neki, hogy ne epekedjen utánpm, nemsokára felmegyek hozzá. — Nagyon szívesen elintézek mindent, csak adja ide, amit el kell vinnem. Az úrnő átadta a pénzt és a vásznat a szegény embernek, az meg elindult, hogy felmásszon az égbe. A városon túl leült BOÍENA NÉMCOVÁ M te ostobább? egy palánk mellé és nadrágjába dugta a pénzt is meg a vásznat is. Alighogy a zsellér elhagyta a kastélyt, hazajött az úr, a felesége nyomban elmesélte, mit küldött fiacskájának.- Ó, te balga asszony! Ki hallott valaha is olyat, hogy egy ember leessen az égből, és ha már lepottyant, hogy oda újra feljusson? Valami ravasz kópé jól rászedett. Az úrnő elmondta, milyen volt az az ember, mire az úr lóra pattant és utánaeredt. A zsellér még mindig ott üldögélt a palánk tövében. Mikor meglátta a feléje vágtató urat, széleskarimájú kalapját ráborította egy nagyobbacska göröngyre.- Bátyó, kérem, nem látott erre menni egy embert, batyuval a hátán? — kérdezte az úr.- Láttam bizony, futott az erdő felé, ahogy csak a lába bírta: Afféle külországi ember lehetett, nagy huncutok az effajták. Mi rosszat tett, nagyságos uram? Az urqság erre mindent elmondott.- Micsoda furfangos kópé lehetett, ha akkora úrnőt becsapott! De uraságod már agyonhajszolta magát az üldözésben. Én utánafutok a gazembernek, csak valaki leülne addig ide helyettem. Egy ritka madarat rejtegetek a kalapom alatt, egy városi úrnak viszem, és félek, hogy elrepül, míg távol leszek.- Majd én ideülök addig a maga helyére. Ha már ismeri azt a gézengúz tolvajt, könnyebben nyakoncsíphetl - mondta az úr. Leszállt a nyeregből, és a lovat átengedte a zsellérnek.- Csak arra kérem még, uram, ne nyúljon a kalap alá, mert elröpül a madár, és akkor fizethetek, mint a köles. Az úr leült a kalaphoz, a zsellér felpattant a lóra és hazavágtatott. Egy ideig csak ült ott az úr a kalap mellett és várt, de mikor telt, múlt az idő és az ember csak nem jött, elúnta a várakozást. Úgy döntött, hogy a madarat kalapostul hazaviszi, majd eljön érte a zsellér a kastélyba. Könnyedén megemelte a kalapot, alájanyúlt, összekapta a markát, de mi volt benne? Egy jókora száraz göröngy. Átkozta is aztán a gazfickót, és mikor hazaért, volt mit hallgatnia, sűrűn szállt feléje a gúnykacaj. A zsellér meg, otthonához közeledve, már messziről kiáltotta a feleségének:- Ne félj, asszony! Már nem porolom ki a szoknyádat. Találtam nálad is ostobább embereket. 18 Február, messze a nyár — milyen világot él a madár? Hólepte faágon föl-lejár, sir a madár, mákszemet, bogarat nem talál. Nem áléi, vágtat a szél - a foltos-cica most hogyan él? Egész nap a kályhasutban henyél: kicsit se fél, mazsolán dudorász az egér. Eresz-áll, jég a szakáll -hát a csepp Katika mit csinál? Kora reggel a kapuban áll, szánkóra száll, kis-iskolába nevetve jár.
